Ha van egy kis szerencsénk, végre valóban bemutatkozhatunk az NB1-ben, mert a Vasas elleni mérkőzés inkább csak a túlélésről szólt. Most azonban reménykedhetünk abban, hogy talán végre a támadójátékunkból is láthatunk majd valamit egy olyan Debrecen ellen, amely még nincs kész, de biztosan három ponttal számol ellenünk.
Színvonalában elég gyenge meccsen sikerült egy pontot szereznünk, de egyrészt ezzel törődjön az a csapat, amelyik emberelőnyben játszott majd’ egy órát, másrészt nem fogom vizes törölközővel csapkodni a csapatot, amikor megvan az első pontunk és kapott gól nélküli meccsünk. Pláne, hogy továbbra is úgy gondolom: idén minden pontszerzésért nagy taps jár.
Nagyon régen írtam az oldalra bármilyen témában, beharangozót meg pláne. De mikor térjen vissza ez a jó szokás, ha nem akkor, amikor maga a klub is visszatér az NB1-be? Bizony, ekkora divatdrukkerek vagyunk mi: hegymenetben jönnek a bejegyzések, zuhanáskor meg csendben pislogunk. Bízom benne, hogy képes leszek tartani a lelkesedésemet és nem ez lesz megint hosszú ideig az utolsó írásom itt.
Becsúszott az első vereség, mindez az ötödik fordulóban, ami összességében nem tragédia, de beszélni kell róla. Persze az eddigi meggyőző teljesítmény (nevezzük inkább meggyőző bajnoki teljesítménynek, hiszen Lajosmizsén kihullott a csapat a kupából) kiválóan alkalmas volt arra, hogy illúziókat építsen fel az emberben veretlen meg 100%-os szezonokról, amelyek során térdre kényszerítünk mindenkit és uralmunk alá hajtjuk a megyét. Aki ezt komolyan gondolta, most újragondolhatja.
Izgatottan vártam a Kiskunfélegyháza elleni derbit, ahova LászlóÚr visszakozása miatt Nitro brigádjával jutottam el. Ez később nagyon hasznosnak bizonyult, mert a KLC sajtósának köszönhetően teljes 500 forintot megspórolva ingyen mehettünk be a meccsre (Nitro elmondása szerint az NB1-ben nem igazán használta a sajtókártyáját, megyében viszont állandóan ezzel frenkizik. Hiába, alacsonyabb szinten már a sajtós is igazi sztárnak számít). Később persze kiderült, hogy éppen ez az ingyenes bejutás fosztott meg minket a reménytől, hogy nyerjünk a tombolán egy kis „Mócárt Kúgel, nagyon finom osztrák csokoládét” vagy egy ajándékkorsárnyi valamit egy gumiszervíz felajánlásával. Egészen sokan jöttek ki a meccsre, gyakorlatilag kijelenthető, hogy ott, ahol a Kecskemét pályára lép, garantált a sok néző, reméljük ez a későbbiekben sem változik.
Mindenki így gondolkodott, de mivel nem volt maszatolás és Márton Pali is elismerte, hogy ez az első olyan mérkőzésünk, ami valódi értékmérő, ezért talán lehet róla képünk a meccs után, hogy mennyit is érünk. Az 1-0-ás vereség nem az eredmény miatt vereség, még akkor sem, ha az a 3 vagy adott esetben 1 pont, amit itt lehetett volna szerezni, már nem jön vissza. A 0-1 azért vereség, mert vannak dolgok, amiket újra kell gondolni. Amíg az első három meccsen nem jelentett komoly minőségi romlást az, ha cserélni kellett, az első fajsúlyos ellenfél ellen már érezhető volt, hogy vékony a kispad, pláne Filus, Kürtösi és Parti hiányában.
Ami nézőként egyből szemet szúrt, hogy bár eddig az volt a fő probléma, hogy nem megfelelő a helyzetkihasználás, most az volt az érzésem, hogy ha egy hétig játszunk, akkor sem lövünk gólt, egyszerűen nem volt bennünk a veszély. Teszem hozzá gyorsan, hogy a Félegyházában is csak azután, hogy a bekapott gól után feljebb nyomultunk és több terület maradt mögöttünk. Ekkor volt Mizseinek két ziccere, szerencsére mindkettőt kilőtte Csongrádra. Nálunk ezúttal Filyó és Ihos is fásultabb napot fogott ki, nem tudtak igazi veszélyt jelenteni a kapura, a középpályáról pedig nem kaptak komolyan vehető segítséget. És itt jön el az a pont, ami a legnagyobb különbség volt a két csapat közt. Bár egyik csapat középpályája sem végzett látványos munkát, nálunk Nagy Laci sokszor eltűnt, Péntek Baba szenvedett, Molnár meg elaprózódott a kemény odalépésekben. A másik oldalon meg nem történt nagy varázslat, csak egyszerűen volt egy Némedi Norbert (a többségnél az az érzésem, hogy Norbi szidásának magva az az érzés, hogy azért nálunk is nagyon elnéznénk egy ilyen képességű játékost), aki ugyan nem szakad meg, aki ugyan minimálban lehozza a meccset, akivel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy leizzadt-e egyáltalán, de nem lehet kiirtani belőle azt a cirka 300 NB1-es meccset, amely minden mozdulatán érződik, egyszerűen nem lehet zavarba hozni az embert. Megnyeregette a párharcait, leosztogatta a labdákat és ennyi a mai napon egy rossz napot kifogó Kecskemét ellen éppen elég volt ahhoz, hogy a középpályájuk a mienk fölé kerekedjen.
Félreértés ne essék, nem lettünk mi lejátszva ezen a meccsen, annak ellenére sem, hogy az erényeinkből igazán semmit nem tudtunk haszonra váltani (hol a lótetű által lezabált pálya állapota, hol a saját hibánk miatt és néha pedig az egyébként korrekt módon fújó bíró sípolt félre). Egy nagyon döntetlenszagú meccsen éppen ezzel az egy góllal volt jobb a Félegyháza, és az is jelzésértékű, hogy az az egy gól is egy pontrúgás volt. Akkora különbség nincsen a két csapat közt, hogy aggódnunk kellene, a meccset eldöntő Valkai például hiába játszott magabiztosan az egész meccsen, két perccel a gól előtt pofáncsapta a pattogó labda. Játékban előrébb jár a Kiskunfélegyházi Honvéd, de Kecskeméten ez a csapat simán fogható, mert bár érzik egymást a játékosok és jól adogatják a labdát, nem diktálnak irdatlan tempót, szét lehet őket futni. Katasztrófa nem történt, egyszerűen kiderült, hogy miben kell fejlődni. A cél továbbra is a feljutás (ez a retorika, valójában reálisabb a dobogó), durranjon tehát a közhely: „előre nézünk, a következő ellenfélre koncentrálunk, megyünk tovább a megkezdett úton”.
Új időszámítás kezdődött Kecskeméten, már ha a futballt nézzük, hiszen ha ezt az oldalt olvasod, akkor elképzelhetetlen, hogy ne tudd: nyártól a megyei első osztály jelenti a hegytetőt a város labdarúgásában. Vasárnap kezdetét is vette ez a bizonyos megyei első osztály, mi pedig természetesen kimentünk a Széktóiba, hogy megnézzük milyen is ez a brigád.
Kötelező behúzva. Így is értékelhetnénk a Pápa elleni meccsünket, és valószínűleg igazunk is lenne, de a győzelem a három ponton túl kérdéseket is felvetett. Emellett jó lenne 70 perc után lefújni a meccset.
Krisztiánnal kapcsolatban sok kérdés felmerült azokban, akik nyitott szemmel jártak, hiszen sokszor lehetett látni Kecskeméten itt-ott. Tudtuk, hogy sérült volt és azt is lehetett sejteni, hogy élsportra már alkalmatlan a lába, de igazán biztosat nem hallottunk róla. De most… Visszatért!
Szombaton kipipáltuk a Puskást. Önmagában nem hoz lázba a győzelem, amúgy is a próbázókra voltunk kíváncsiak. Láttuk őket. Nem kell a shopba rohanni, hogy megvegyük a mezüket.
Lesz beszámoló is a meccsről, de hirtelen beleszaladtunk egy elég vicces kis bejegyzésbe az nagy interneten. A szóviccel támadó Kapufa vagy Fakupa? blogon akadt rá LászlóÚr a következő posztra: erre itt. Remek szórakozás, ajánlom mindenkinek!
Nem tudom, hogy érdemes-e nagyon belemenni az elemzésbe, a beszámolóba. Abba, hogy Tujvel parádézott, abba, hogy a csapat nagyot küzdött, abba, hogy Bebetonak nem volt még ilyen rossz napja, mióta él, abba, hogy Balázs Zsolti megint a meccs emberévé válhatott még úgy is, hogy annyi helyzetet hagyott ki, amivel nálunk rosszabb csapatok is győzelmi sorozatot építenek fel. Abba, hogy Kitl Mikinek hálistennek nincs nagyobb baja, hogy Pilipovics használhatatlan, hogy Gréczi csereként is nagyon jó, hogy Botka az egyik legnagyobb kedvencemmé kezd válni a csapatból, hogy még úgyis tudunk Honvédot verni, hogy Szavkénak nagyon nem volt jó napja. Abba, hogy Bekő Balázsnak egyszerűen tökmindegy, hogy milyen szituban van a csapat, hány játékosa van és kik azok, mert mindenképpen képes erőn felüli teljesítményt kisajtolni az adott keretből.
