Jelen pillanatban talán nem ezen van a fókusz, történt elég esemény a KTE háza táján a válogatott szünetben, de fű alatt megérkezett az új erősorrendünk is. A listáink még Szabó István távozása és Gera Zoltán érkezése előtt alakultak ki, nem tudom, hogy az edzőváltás mennyiben változtatna a szerzőtársak tippjein, de legkésőbb a következő erősorrendben megtudjuk. Addig is itt van ez.
Játszottunk egy 0-0-t a Paks ellen, ami látatlanban nem is rossz eredmény, tekintve, hogy a bajnoki ezüstérem egyik várományosának zsebéből húztunk ki egy pontot (vagy kettőt, ahogy vesszük). Mindezt viszont árnyalni kell azzal, hogy 93 percet játszott emberelőnyben a KTE, innen ízlelve viszont már kissé keserű ez az egy pont. Az általam látott szurkolói reakciókat viszont annak ellenére is túlzónak érzem, hogy miközben néztem a meccset én is meglehetősen elégedetlen voltam. Szóval első blikkre engem is kifejezetten bosszantott a játékunk képe, lehiggadva, aludva rá kettőt azonban úgy döntöttem, hogy egy kicsit leszek én az ördög ügyvédje.
Lassacskán elérünk a szezon végéhez, amit mindennél jobban jelez, hogy az utolsó erősorrendünk következik. Érdekes visszatekinteni, hogy mennyiben változott a legelsőhöz képest: a Fradit, a ZTE-t és a Mezőkövesdet most is ugyanoda várjuk, mint a bajnokság előtt, de meglepett bennünket például a Fehérvár, míg a KTE-t és az Újpestet a szezon előtt a felsőházba vártuk, azonban mostanra már alsóházat vizionálunk az esetü(n)kben.
Az utolsó előtti erősorrendünk következik, ami egyben azt is jelenti, hogy igen közel a bajnokság vége. Matematikailag még nincsenek eldőlt kérdések, de vannak csapatok, akiknek nagyon úgy tűnik, hogy meg van írva a sorsa. A kulcspozíciókban nem változtattunk a véleményünkön, a középmezőnyben volt mozgolódás. Két csapat nagyot ugrott előre, egy harmadik pedig jócskán visszacsúszott, de nem csak az ő helyük változott.
Két nagyon ellentétes félidőt játszottunk Pakson, a végén nulla ponttal, de nem teljesen reménytelen teljesítménnyel. Ez még akkor is így van, ha maga a meccs nem volt igazán színvonalas és a csapat is messze volt a csúcsformájától.
Az elmúlt négy vereség alkalmával olykor jobban, olykor rosszabbul játszottunk. Akár nyerhettünk volna a Loki ellen, stabilak voltunk a Fradi ellen, de okosan fojtott meg bennünket a Kövesd és (a meccs kevés biztató szakaszát leszámítva) fájóan könnyedén ugrott át rajtunk a Diósgyőr. Akárhogy is, pontot egyik meccsen sem szereztünk. A második legjobb formában levő Paks ellen azért ez nem volt jó előjel, mégis most tört meg a jég, ráadásul egy olyan meccsen, amiben talán-talán még több is lehetett volna.
Épp ez az egy pont mutatja, hogy milyet nyomot hagy négy vereség részletei…
A címben szereplő gondolat József Attila Az a szép, régi asszony című verséből származik és valahogy nagyon egyet tudok érteni nagy költőnkkel, amikor így fogalmaz:
„Azt a szép régi asszonyt szeretném látni ismét,
akiben elzárkózott a tünde, lágy kedvesség.”
Valahogy így érezheti magát a kecskeméti szurkoló is a hétvégi meccsre készülődve: azt a szép régi KTE-t szeretné látni, még ha semmi más terve nincs is vele.
Csak most tudok írni a péntek esti mérkőzésről egy boszniai utazás okán, így viszont volt ideje leülepedni az élménynek (és az agyvérzésnek), amit a meccstől kaptam. Mielőtt beszámolót írok, újra meg szoktam nézni a meccseket, jegyzetelek magamnak, elemezgetek kicsit, mostanra viszont már eltelt annyi idő, hogy ehelyett inkább csak impressziókat, gondolatokat fogok halomba dobálni. Bár a meccset újranéztem, így nekem sem kell megint mélyen megmártóznom a második félidő sorra érkező rossz élményeiben.
Erőtől duzzad a csapat és három meccs távolságából már kijelenthetjük, hogy remekül reagált a Mezőkövesd elleni vereségre Szabó István együttese. Ma azonban jön a hajrá egyik legfontosabb meccse, amikor a visszapillantóban jelenleg még kis pontnak tűnő Paks látogat a Széktóiba. Az a Paks, amely Bognár György irányításával szárnyra kapott, de csak abban az esetben teheti ki az indexet az előzéshez, ha le tudja győzni a KTE-t.
