Most már meg lehet nyugodni. Sajnos. Sajnos?

Az van, hogy most már nem túlzottan kell izgulnunk. Az elmúlt két meccsen gyakorlatilag kiderült, hogy a Tóth Ákos, sportigazgató által halványan megpendített nagy célt nem fogjuk elérni, így pedig nem sok tétje maradt a hátralevő meccseknek. Ez viszont nem biztos, hogy nagy baj.

Úgy tűnik, hogy kissé földre rogyott a KTE, de összességében nincsen akkora gond, mint amilyennek tűnhet (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Most már meg lehet nyugodni. Sajnos. Sajnos? részletei…

Akkor most bajban vagyunk?

Ez egy igen jó kérdés. Az MTK elleni bajnoki és a Nyíregyháza elleni kupameccs pedig több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.

A kulcsembereink gyengén teljesítettek a Nyíregyháza ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Akkor most bajban vagyunk? részletei…

Rakétasebességgel lett a szurkolók egyik kedvence a Fehérvár elleni meccs legjobbja

Ha a Fehérvár elleni meccsre igyekszünk emlékezni (bár nem tisztázott, hogy miért akarnánk ilyet tenni), akkor nem feltétlen a remek futball jut majd eszünkbe, hanem mondjuk a bíráskodás színvonala. Vagy annak hiánya. Ugyanakkor erről a meccsről is szavaztatok és a győztes egy fiatal reménység lett, a második és harmadik helyre pedig húzóemberek kerültek.

Helmich Pál a semmiből robbant be a kecskeméti köztudatba és rövid idő alatt a szurkolók legnagyobb reménysége lett.

Rakétasebességgel lett a szurkolók egyik kedvence a Fehérvár elleni meccs legjobbja részletei…

Február legjobbjai

Magabiztosan indította a KTE 2024-et, februárban többségében voltak a jó élményeink. Bár kétszer is vereséget szenvedett a csapat (Pakson és Zalaegerszegen), ezeken kívül minden meccsét megnyerte, ez pedig négy győzelmet jelentett (Mezőkövesden, otthon a Diósgyőr ellen, otthon az Újpest ellen és Ajkán a Veszprém ellen a kupában). Ebből a mintából kellett eldöntenetek a Kecskeméti TE-vel közös, szokásos szavazásunkon, hogy kik voltak legjobb KTE-játékosok a hónapban.  A hónap játékosa új arc a versenyünkben, mert eddig még nem sikerült havi versenyt nyernie, a legszebb gól onnan jön, ahonnan számítunk rá, a legszebb gólpassz pedig már rögtön az első 2024-es meccsen megszületett.

Belényesi Csaba először lett a hónap legjobbja, de egyáltalán nem érdemtelenül.

Február legjobbjai részletei…

A gólfelelős és a traktor lettek az elmúlt két meccs legjobbjai

A Diósgyőr elleni nagyon fontos győzelem után némileg felforgatott csapattal kaptunk ki Pakson. Míg az első meccsen az idény abszolút húzóembere nyerte a szavazást, addig a másodikon a középpályán robotoló, a pályát feltúró játékos győzött.

A gólfelelős és a traktor lettek az elmúlt két meccs legjobbjai részletei…

Ha már visszatért, miért ne lett volna egyből a meccs legjobbja?

Azt már kitárgyaltuk, hogy végre megszakadt a rossz szériánk a Kövesd ellen, de arról nem esett szó, hogy szerintetek ki lett a meccs legjobbja. A szurkolók nagy kedvence úgy rúgta be az ajtót, ahogy mindannyian reméltük. A második és harmadik helyen pedig olyan játékosok végeztek, akiktől nagy szükség lesz az előrelépésre és a folyamatos jó formára.

Ha már visszatért, miért ne lett volna egyből a meccs legjobbja? részletei…

Az ősz legjobbjai 2023/2024

Ugyan az őszünk jóval hullámzóbb volt, mint a tavalyi, ez nem akadályozta meg a drukkereket abban, hogy a Kecskeméti TE-vel közös szavazásunkon ezúttal is megválasszák az ősz legjobbjait. Tavaly ilyenkor Nagy Krisztián zsebelte be a címet, neki azonban a sérülése miatt jelentősen lecsökkentek az esélyei az idénre, így nem meglepő, hogy trónfosztás történt. A szurkolóknak meglehetősen egyértelmű elképzelései voltak a legjobbakról, talán csak egy poszton tudott igazán szoros lenni a voksolás (egy másikon pedig egyértelmű volt, hogy kik kerülnek a csapatba, de nem jutottatok dűlőre abban, hogy közülük ki volt a legjobb), és az ősz legjobbja is kényelmes fölénnyel tudott nyerni. A legszebb gólhoz és az ősz meccséhez sem igazán fért kétség, de a legszebb gólpasszok terén szoros lett a verseny.

Horváth Krisztofer az ősszel ligaszinten is jegyzett labdarúgóvá vált

Az ősz legjobbjai 2023/2024 részletei…

Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja

Talán nyerhettünk is volna a Loki ellen, de hátrányból csak a döntetlenre futotta. A téli szünetben lesz idő arra, hogy a csapat újra felvegye a fonalat és Szabó István rendezze a sorokat, ahogy arra is, hogy a sérültek közül néhányan esetleg felépüljenek. Ez utóbbi azért is fontos, mert a Debrecen ellen azt is láthattuk, hogy mennyit jelenthet egy ilyen játékos visszatérése.

Banó-Szabó Bence ott folytatta, ahol a sérülése előtt abbahagyta

Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja részletei…

Tartozások törlesztése

Jobban örültem volna, ha ez a cím több rétegjelentéssel gazdagodik és végül a csapat megszakítja a hárommeccses nyeretlenséget, de a három meccsből négy lett és ilyen értelemben nem történt törlesztés. Olyan értelemben viszont igen, hogy nekem (a blognak) vannak elmaradásai, amikkel most elszámolunk. 

Kiss Bence jó játékkal tért vissza a kezdőcsapatba (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Tartozások törlesztése részletei…

Sok tekintetben a legjobb játékosunk, de ugyanakkor még érnie kell a Fehérvár elleni meccs legjobbjának

Fordulatos és lüktető meccsen szereztünk pontot Székesfehérváron és ezúttal a meccs egyes szakaszaiban a játékunk is mutatós volt. A szavazás két játékos között dőlt el, akik eredménye között kis különbség volt, a harmadik helyen pedig ezúttal holtverseny alakult ki.

Horváth Krisztofer úgy lett a mezőny legjobbja egy hatgólos meccsen, hogy sem gólt nem lőtt, sem gólpasszt nem adott

Sok tekintetben a legjobb játékosunk, de ugyanakkor még érnie kell a Fehérvár elleni meccs legjobbjának részletei…