Ha a Fehérvár elleni meccs után felmerült valakiben a kérdés, hogy vajon fel tudunk-e állni az első vereség után (bennem felmerült, hangot is adtam neki), akkor a csapat erre elég hangos választ adott: hát hogyne tudna felállni. Felpattanni. Mint a keljfeljancsi.
… itt van újra, s szép, mint mindig, énnekem. Mondotta Petőfi és valóban eljött a szeptember. Elkezdődik az iskola, az idei szeptember a hűvösebb időt is elhozta és a Kecskemét is belekezdhet valami újba. Mondjuk egy úgy sorozat építésébe a Paks ellen.
Eddig mi voltunk az outsider csapat. Az underdog. A kisgyerek a játszótéren. A teknős az agárfutamon. Így tekintettek ránk és hát valahol így tekintettünk magunkra is: lehet, hogy csak átszállójegyünk lesz az élvonalba, de – ahogyan Szabó Levente mondta a Debrecen elleni meccs után – mi nem túlélni, hanem átélni jöttünk az NB1-et. Kedves unokabátyám azonban a ZTE elleni győzelem után arra világított rá, hogy vége annak, hogy nem foglalkoznak velünk. Megszaporodtak a Kecskemét szezonkezdetével foglalkozó cikkek, felkapta a csapatot a média, azt halljuk mindenhonnan, hogy mennyire jók vagyunk.
Sir Winston Churchillnek túlzottan sok köze nem volt a labdarúgáshoz. Egyszer Sir Stanley Matthews, volt angol válogatott labdarúgó megkérdezte tőle, hogy futballozott-e valaha, mire ő úgy válaszolt: „Soha! Csak a póló, és azt is mindig egy nagyon bátor lóval”. Ugyanakkor ami miatt mégis köthetjük a volt brit miniszterelnököt ehhez a csodás sporthoz, az egy olyan gondolata, amely a jelenlegi KTE-re igen jól vonatkoztatható:
Siker az, amikor bukástól bukásig sétálunk, anélkül, hogy lelkesedésünket elveszítenénk.
Nos, a kecskeméti csapatnak ez most már egy meglehetősen hosszúra nyúlt séta és Szabó Istvánék a Zalaegerszeg ellen sem fáradtak el annyira benne, hogy megpihentek volna.
A szezon előtt mindenki (én is) minden fórumon hangsúlyozta, hogy a Kecskemétre osztották idén a tejfog szerepét a bajnokságban, azaz szempillantás alatt és akadály nélkül fog kihullani a csapat. A kicsit emocionálisabb, ám ugyanakkor korlátoltabb vélemények szerint pedig „hát akkó má’ miér’ jutottak fő’, ezzel csak elveszik a helyet a mások elől”. Ahelyett, hogy belemennénk, hogy a mások alatt a vezetőedzője elvesztése után gumimatracként leeresztő Szegedet vagy a pánikszerű impulzusvásárlásokat bemutató, majd elvérző Diósgyőrt kellene-e értenünk, forduljunk inkább a saját csapatunk felé és állapítsuk meg, hogy bár a kiesés elkerülése változatlanul bravúros eredmény lenne, mégis az a helyzet állt elő, hogy a KTE egyszerűen elfelejtett kikapni. Tovább álmodjuk a kicsiny kis csodánkat és nagyon nem szeretnénk, ha a Zalaegerszeg ébresztene fel bennünket.
Villámrajt a bajnokságban, villámrajt a meccsen és még az időjárásra is utalhatunk ezzel a címmel, bár az talán kicsit erőltetett lenne. Ikszelt a csapat Felcsúton, amit előzetesen szinte biztosan aláírtunk volna, de a meccset látva fájó volt így pontot veszteni, még akkor is, ha egy újonc csapatnak nem feltétlen a Puskás ellen kell gyűjtögetnie a pontokat.
Megvan a KTE első győzelme a bajnokságban, csocsónyelven szólva már nem kell bújnunk az asztal alatt. A következő ellenfél a csapat, ami sokak szerint se nem Puskás, se nem akadémia (leginkább Kispesten habzik fel a szurkoló szája emiatt), de egészen biztosan Felcsút és a jelenlegi magyar labdarúgás legmegosztóbb jelenségeinek egyike. Szabó Istvánékat ennél azonban jobban érdekli, hogy erős ellenfél, amely ellen próbát kell tenni a sorozatunk továbbnyújtásával.
Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a KTE, ráadásul már a játék is tartogatott olyan elemeket, amiket a korábbiakban hiányoltunk. Messze nem tökéletes még az összkép, de a csapat 16 magyar bajnoki óta veretlen és újoncként, rutintalan kerettel is megszerezte három forduló alatt az elnyerhető pontok több, mint felét. Mindenkit cáfolunk eddig és sokakat idegesítünk.
Szabó István óva intett mindenkit attól, hogy a támadójáték gyors kivirágzását várja a csapattól. Kis lépésekben igyekszünk haladni, a fokozatosság és a stabilitás a legfontosabb, nem kockáztathatjuk a teljes gameplan-t azzal, hogy a kelleténél jobban kinyíljunk. A szándék adott: a Kecskemét szeretne hatékony támadójátékot játszani, de egyelőre még nem tartunk ott. A kérdés azonban adott: elszalasztott lehetőség-e, ha a bukdácsoló Mezőkövesd ellen nem tudunk nyerni?
Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.
