Szabó István csapata arra készült, hogy a Mezőkövesd elleni, a hazai mérlegen esett csorbát a Zalaegerszeg ellen kiküszöbölje. Viszonylag hamar kiderült, hogy ez a készülődés nem volt hiábavaló: a KTE imponáló magabiztossággal rendezte le a zalaiakat, a többi mérkőzés eredménye pedig meglehetősen jó helyzetben hozta a csapatot a dobogóért folytatott harcban. Van-e azonban még harc, illetve pontosabban: mi részt veszünk-e még benne?
Horváth Krisztofer remek formába lendült, ez pedig pontokat hoz a KTE konyhájára (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Talán a szezon eddigi legjobb játékát mutatta a KTE Felcsúton. Imponáló magabiztossággal és több kiemelkedően jó teljesítménnyel örvendeztették a vendég szurkolókat és keserítették a hazaiakat, ezzel tovább írva a szezon tündérmeséjét. Az örvendező vendégszurkolók pedig szavaztak a legjobbakról: olyan játékos győzött, aki ősszel nagyon magasra tette a lécet, most pedig ezt a magasságot is könnyedén ugrotta át. Őt az ország egyik legígéretesebb fiatal játékosa és a „mi kutyánk kölyke” követte a szavazáson.
Banó-Szabó Bence kiszabadult a palackból és három gólpasszt osztott kis a Felcsút ellen
Talán furcsa ezt állítani egy Felcsút elleni meccset követően úgy, hogy az újonc játékára gondolunk és nem az ország egyik legértékesebb csapatának szereplésére. Ugyanakkor mégis ez történt. A KTE-től már egy ideje nem lehet elvitatni, hogy megérdemelten áll nagyjából 8 hónapja dobogón, de ezúttal olyan teljesítménnyel rukkoltak elő Szabó Istvánék, amivel könnyen lehet, hogy le is szakították a Puskás Akadémiát a dobogóért való versenyről.
Horváth Krisztofer és Banó-Szabó Bence voltak a Puskás Akadémia elleni győzelem kulcsfigurái (fotó: nso.hu)
Én pedig tartok is a Kövesdtől. Talán nem megmagyarázhatatlan, hogy miért. Bár a Mezőkövesd ellen arattuk az első győzelmünket idén az NB1-ben, ugyanakkor a meglevő két vereségünkből az egyiket ellenük szenvedtük el, ráadásul a tavaszi félévben egészen masszívan indultak és bár van némi visszaesés az elmúlt hetekben az eredményeikben, de továbbra is csak egyszer kaptak ki a téli szünet óta. A Kövesd vetett véget ősszel a hetes veretlenségi szériánknak, most egy tízeset kellene megóvnunk tőlük.
Ősszel Varga Bence büntető védett Cserivel szemben és azóta is nagyobb kilengésektől mentesen védi a KTE a kapuját (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Nagyon nehéz visszafogottan reagálni a csapat teljesítményére és a Debrecen elleni győzelmet követően önuralmat kíván, hogy az ember ne dédelgessen érmes álmokat. Ugyanakkor egy kellemes körbeverés-cunami esetén a 9 hátralevő meccs alatt még bőven lecsúszhat a KTE a dobogóról, akár a 7 pontos előny dacára is. Más kérdés, hogy egy olyan csapat esetében, amely 2023-ban még veretlen és utoljára több, mint egy évvel ezelőtt fordult elő vele, hogy egymást követő két meccset is elveszítsen (2022. februárjában egymás után kikaptunk a Diósgyőrtől, Csákvártól és Vasastól), nehéz elképzelni, hogy a formája a pincébe szakadjon le. A Loki ellen például hátrányból sikerült nyerni, a győztes gól szerzője pedig be is söpörte a szurkolók szavazatainak nagy részét. Mögötte a második és a harmadik helyen pedig két olyan játékos végzett, akiknek a neve nem meglepetés az ilyen listákon.
Horváth Krisztofer beállt, gólt szereztünk, majd kicsivel később ő maga lőtte meg a győztes gólt.
A Loki legyőzésével egyetlen pont híján ugyanolyan távol (közel) vagyunk az első helytől, mint attól, hogy lemaradjunk a dobogóról. Persze ettől még nem váltunk a Fradi kihívójává (ezt elvárni egészen extrém hozzáállás lenne), ráadásul alulról azért elég sokan ostromolnak majd bennünket a hátralevő 9 fordulóban, de kár lenne tagadni, hogy meglehetősen komfortossá vált a miliő a második helyen.
Ferenczi János és Vágó Levente összevetésében még úgy is utóbbi teljesített jobban, hogy a gólnál nagyot hibázott (fotó: dvsc.hu)
Márciusban eddig 100%-os teljesítményt nyújt a Kecskemét, hiszen elvertük a Kisvárdát és a Vasast is. Ahhoz viszont, hogy ez így is maradjon egy igen komoly akadályt kell leküzdenie a KTE-nek: bravúrgyőzelmet kell hozni Debrecenben. Bravúr lenne a győzelem, egyrészt a Loki formáját, másrészt a két csapat debreceni mérlegét tekintve is.
Ennél szinte biztosan nehezebb dolgunk lesz Debrecenben (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)
Véget ért a február legjobbjait kutató szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen hozunk el nektek minden hónapban. A KTE remekül kezdte a tavaszt, az első hónapban (bár a szavazás februárra vonatkozott, ideszámoltuk a január végén megrendezett Fehérvár elleni meccset is) 5 meccsen maradt veretlen. Ebből az ötből azonban csak egyszer tudott nyerni, úgyhogy ha javíthatatlan pesszimisták lennénk, akár úgy is láthatnánk, hogy a pohár félig üres és egy négymeccses nyeretlenséget illesztettünk a a kezdeti győzelem mögé, de maradjunk annyiban: veretlen volt a január-február. A szurkolók úgy látták, hogy a legszebb gól és gólpassz is ugyanazon a meccsen esett, míg a legjobb csapatban történt némi változás a korábban megszokotthoz képest. A legjobb játékos pedig kétséget sem hagyott afelől, hogy ezt a szavazást neki kell megnyernie.
Szuhodovszki Soma eddig 2023 abszolút hőse kecskeméti szempontból, nem csoda, hogy a hónap legjobbja díjat is besöpörte
Ahogy az Óz, a csodák csodájában mondják: csak végig kell menni a sárga köves úton, az oda vezet, ahová szeretnél eljutni. A KTE sárga köves útja a biztos bennmaradás felé vezet és egy hazai, Újpest elleni győzelemmel már valóban karnyújtásra kerülne az a pontmennyiség, amit Szabó Istvánék hajszolnak és emlegetnek szezon eleje óta. Az Újpest elleni hazai győzelem azonban nem annyira egyértelmű, mint hihetjük.
Ősszel a Szusza Ferenc Stadionban nagy küzdelem folyt a pályán, ez Kecskeméten sem lesz másként (fotó: Újpest FC – Facebook)
Talán nem vállalunk nagy kockázatot azzal, hogy az idei Kecskemét nagyon jó versenyző karaktert mutat. Nincs olyan csapat ebben a bajnokságban, aki ellen feltartott kézzel kellene kimennie a pályára Szabó István tanítványainak, ez alól pedig – bár a szezon elején nem hittük volna – a Ferencváros sem kivétel. Olyannyira nem az, hogy eddig két meccsen 4 pontot szereztünk a címvédő ellen, a második meccsen elért döntetlen alkalmával ráadásul olyan váltást produkált a KTE, amivel némileg meg is lepte a Fradit. A szurkolók szerint pedig a az első két helyre elég egyértelmű módon futott be két játékos, a harmadik helyezettet viszont nagyon megszorongatta Belényesi Csaba.
Horváth Krisztofer megszerezte első NB1-es gólját, ami nyomban pontot is ért a Fradi ellen