Jaj nekünk! Mi lesz itt?

A pesszimista kórus újra akcióban!
„Középmezőny alja lesz ez…”
…”Korábban ezt jósoltam. Kérdezték miből szűrtem le. Én nem szűrők, következtetek a játékosállományból.”
„Biztos kieső csapat lesz alakul ez”
A károgók újra akcióban. Nézzük akkor azt, mire is lehet következtetni a játékosállományból. Semmire!

HA értenél hozzá, és láttad volna legalább élőben minden érintettet akkor se tudnád megtippelni ez a keret, hogyan fog egységes csapatot alkotni, mire lehet képes, mint ahogy azt se tudjuk a többi csapatnak hogyan sikerül erősítenie nyáron. Szóval semmit nem tudunk, de ez pár embert nem tántorít el attól, hogy vészjelzést adjon le, hogy jajakkormostmindmeghalunk.

Nem is oly régen, éppen öt évvel ezelőtt egy NB3-ból feljutott KTE-nél kétszer ekkora volt a jövés-menés nyáron, mint most. Nézzük már meg, hogy most honnan jöttek a játékosok és honnan az akkor érkezők:
Aki a játékosállomány változásából azt szűri le, hogy rosszabbul erősítettünk, mint öt évvel ezelőtt, annak számolási gondjai lehetnek. Akkor azzal a kerettel ezüstérmesek lettünk az NB2-ben. Minden helyzet más, a klub most ennyit tud lépni a következő bajnokság előtt. Akkor ez feljutást ért, nem tudjuk a mostani mire lesz elég.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük