NB1-es TIPPMIX 🔸 4. forduló

Nemzetközi kupaelfoglaltság miatt az MLSZ engedélyezi a halasztást, elmarad a Fradi és a Fehérvár meccse is, ezért csak kétharmada szerezhető meg az egyébként teljes fordulóban megszerezhető tippjáték-pontoknak, … DE … kipótoljuk a hiányzó meccseket! Eben a fordulóban megszerezhető pontok másfélszer akkorák lesznek, mint a korábban megszokottak, így arányosan most is annyi pont gyűjthető majd be, mintha hat meccs lenne. Kár, veszteség ezzel nem éri a most nem tippelőket, csak azokat hozza egyenlő versenyhelyzetbe, akik ebben a csonka fordulóban is velünk játszanak majd.

Következő tippírónk Kovi, aki nagyon ráérzett az NB1-es meccsekre, nagyon jók a tippjei.
Reméljük nekünk is segít most :

NB1-es TIPPMIX 🔸 4. forduló részletei…

Látogatás a romlott rántotthús hazájában

Megvan a KTE első győzelme a bajnokságban, csocsónyelven szólva már nem kell bújnunk az asztal alatt. A következő ellenfél a csapat, ami sokak szerint se nem Puskás, se nem akadémia (leginkább Kispesten habzik fel a szurkoló szája emiatt), de egészen biztosan Felcsút és a jelenlegi magyar labdarúgás legmegosztóbb jelenségeinek egyike. Szabó Istvánékat ennél azonban jobban érdekli, hogy erős ellenfél, amely ellen próbát kell tenni a sorozatunk továbbnyújtásával.

Ebből lenne jó minél többet látni, akár már Felcsúton is (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Látogatás a romlott rántotthús hazájában részletei…

Meccsről meccsre fejlődünk

Megszerezte első győzelmét a bajnokságban a KTE, ráadásul már a játék is tartogatott olyan elemeket, amiket a korábbiakban hiányoltunk. Messze nem tökéletes még az összkép, de a csapat 16 magyar bajnoki óta veretlen és újoncként, rutintalan kerettel is megszerezte három forduló alatt az elnyerhető pontok több, mint felét. Mindenkit cáfolunk eddig és sokakat idegesítünk.

Megvan az első kecskeméti akciógól, nincs meg az első kecskeméti vereség (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Meccsről meccsre fejlődünk részletei…

Egyszerre egy lépcsőfok

Szabó István óva intett mindenkit attól, hogy a támadójáték gyors kivirágzását várja a csapattól. Kis lépésekben igyekszünk haladni, a fokozatosság és a stabilitás a legfontosabb, nem kockáztathatjuk a teljes gameplan-t azzal, hogy a kelleténél jobban kinyíljunk. A szándék adott: a Kecskemét szeretne hatékony támadójátékot játszani, de egyelőre még nem tartunk ott. A kérdés azonban adott: elszalasztott lehetőség-e, ha a bukdácsoló Mezőkövesd ellen nem tudunk nyerni?

Hasonló Laokoón-csoportokra a Mezőkövesd ellen is számítani lehet (fotó: DVSC – Facebook)

Egyszerre egy lépcsőfok részletei…

NB1-es TIPPMIX 🔸 3. forduló

Beindult tippjátékunk, másfélszer annyian tippelnek most, mint az elmúlt években. Reméljük, hogy miután elmúlik az újdonság varázsa azután is marad 50 törzsjátékos, aki rendszeresen velünk játszik majd.

E heti tippírónk még az NB3-ban csatlakozott hozzánk és követte játékukat a másodosztályon keresztül az élvonalba. Mindegyik osztályban remekül tippel, előző fordulóban majdnem telitalálatos lett, egyet hibázott csak: a KTE meccsét hazai győzelemre tippelte. Szerintem ezután ő is, és más is körültekintőbben tippel a kecskeméti lilák meccseire. Lássuk Zoleee tippjeit:

NB1-es TIPPMIX 🔸 3. forduló részletei…

Nem kell a púder

Szabó István jó előre leszögezte, hogy pontért/pontokért érkezünk a Hajdúságba és ponttal is tértünk haza. Akkor meg mi a baj? Valójában semmi: egy lehetőségeit tekintve outsider újonc kemény, szervezett játékkal gyűjtögeti a pontokat. Nem vagyunk szépek, nem raknak bennünket a kirakatba, de a harcba nem is púdert kell vinni, hanem fegyvert. Ez a szezon pedig harc lesz, a mi fegyverünk pedig az, ha hamar egyértelművé tesszük, hogy nincs lefutott meccs. Ehhez persze olykor kell szerencse is, abból pedig kaptunk a Debrecen ellen.

Kemény és fizikális mérkőzésen sikerült pontot rabolni Debrecenből (fotó: DVSC – Facebook)

Nem kell a púder részletei…

Megjönnek-e a gólok is a harc mellé?

Ha van egy kis szerencsénk, végre valóban bemutatkozhatunk az NB1-ben, mert a Vasas elleni mérkőzés inkább csak a túlélésről szólt. Most azonban reménykedhetünk abban, hogy talán végre a támadójátékunkból is láthatunk majd valamit egy olyan Debrecen ellen, amely még nincs kész, de biztosan három ponttal számol ellenünk.

Ősszel megleptük a Debrecent a kupában. Egy másik Debrecent, egy másik KTE. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Megjönnek-e a gólok is a harc mellé? részletei…

NB1-es TIPPMIX 🔸 2. forduló

Tippelni nehéz, különösen az első fordulóra. Bejött most is ez az örök igazság, hiszen a tippelők többsége által várt eredmények nem jöttek be. Egyedül a forduló zárómeccse hozta a várt eredményt, de ott is csak a hosszabbításban esett góllal nyert a Fradi.

Heti posztírónk előző évben is jól teljesített, sokáig versenyben volt a játék ajándékaiért is, de végül nem sikerült neki a végjáték. Most is jól indított, a meccsek felét eltalálta, lássuk ilyen rajt után mit tippel Peter92  a következő fordulóra:

NB1-es TIPPMIX 🔸 2. forduló részletei…