… amit tudnod kell a futball hagyományos mezszámainak jelentőségéről.
Egy csapatban a mezszámok meghatározzák egy-egy játékos posztját. A mai futball eltávolodott ettől az eredeti számozástól, de nézzük a klasszikus számokat, amit időnként nyilatkozatokban emlegetnek az edzők:
Lukiról …
Sajtóinformáció szerint a KTE tárgyal a Diósgyőrrel Lukács Dani átigazolásával kapcsolatban. Ezzel az átigazolással mindenki jól járna, ha sikerülne a borsodi csapattal (és Lukival is) elfogadható összegben megegyezni.
Örök-mérlegek
A fiúk holnap elkezdik a felkészülést felmérésekkel, tesztekkel, kezdjük mi az évet egy kis elemzéssel. Nézzünk örök-mérlegeket. Ezek megmutatják, hogy az adott időszakban az egyes csapatok hogyan szerepeltek, ‘mekkora nyomot hagytak maguk mögött’ a bajnokságban.
‘Fiatal-percek’ és magyar percek
Az MLSZ korábban nem nagyon támasztott semmiféle feltételt a csapatok dotálásához, de pár éve bevezette a fiatal és magyar szabályt. Nézzük ennek lényegét, és azt, hogyan állunk a bajnokság felénél a feltételek teljesítésében.
Az ősz legjobbjai 2023/2024
Ugyan az őszünk jóval hullámzóbb volt, mint a tavalyi, ez nem akadályozta meg a drukkereket abban, hogy a Kecskeméti TE-vel közös szavazásunkon ezúttal is megválasszák az ősz legjobbjait. Tavaly ilyenkor Nagy Krisztián zsebelte be a címet, neki azonban a sérülése miatt jelentősen lecsökkentek az esélyei az idénre, így nem meglepő, hogy trónfosztás történt. A szurkolóknak meglehetősen egyértelmű elképzelései voltak a legjobbakról, talán csak egy poszton tudott igazán szoros lenni a voksolás (egy másikon pedig egyértelmű volt, hogy kik kerülnek a csapatba, de nem jutottatok dűlőre abban, hogy közülük ki volt a legjobb), és az ősz legjobbja is kényelmes fölénnyel tudott nyerni. A legszebb gólhoz és az ősz meccséhez sem igazán fért kétség, de a legszebb gólpasszok terén szoros lett a verseny.

A tippjáték őszi nyereményeinek átadása
Facebook oldalunkon folyamatosan tudósítottunk az őszi verseny első öt helyezettjének jutalomátadásról, de összefoglalva legyen meg itt is.
Mert megérdemlik! 🙂
Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja
Talán nyerhettünk is volna a Loki ellen, de hátrányból csak a döntetlenre futotta. A téli szünetben lesz idő arra, hogy a csapat újra felvegye a fonalat és Szabó István rendezze a sorokat, ahogy arra is, hogy a sérültek közül néhányan esetleg felépüljenek. Ez utóbbi azért is fontos, mert a Debrecen ellen azt is láthattuk, hogy mennyit jelenthet egy ilyen játékos visszatérése.

Így karácsony előtt talán szimbolikus is, hogy ki lett a Loki elleni meccs legjobbja részletei…
Tartozások törlesztése
Jobban örültem volna, ha ez a cím több rétegjelentéssel gazdagodik és végül a csapat megszakítja a hárommeccses nyeretlenséget, de a három meccsből négy lett és ilyen értelemben nem történt törlesztés. Olyan értelemben viszont igen, hogy nekem (a blognak) vannak elmaradásai, amikkel most elszámolunk.

A tippjáték őszi végeredménye
Befejeződött a bajnokság őszi szakasza, tippjátékunknak is zárást készítettünk. A következő képeken látható táblázatokról leolvasható a játékosok helyezései, eredményei, az első öt helyezettel felvesszük a kapcsolatot megérdemelt nyereményeik átvételével kapcsolatban.
TIPPMIX🔸17. forduló
Az őszi utolsó forduló következik, ezután másfél hónapra pihenőre mennek a játékosok, így felfüggesztjük mi is a tippelést. Utolsó lehetőség mindenkinek pontjai gyarapítására, helyezésének javítására.
E heti tippírónk megnyerte az előző heti tippjátékot. Mindegyik meccsre „helyesen” tippelt, mégis csak öt meccs végeredményét találta el. A hatodik a nyitóforduló meccse volt, arra KTE győzelmet írt. Azt elfogadjuk „helyes”-nek, bár pont nem járt érte. 😉 Lássuk milyen eredményeket vár a zárófordulóban sasazur :
