‘Fiatal-percek’ és magyar percek

Az MLSZ korábban nem nagyon támasztott semmiféle feltételt a csapatok dotálásához, de pár éve bevezette a fiatal és magyar szabályt. Nézzük ennek lényegét, és azt, hogyan állunk a bajnokság felénél a feltételek teljesítésében.

325 millió forintos támogatás megszerzését két feltételhez köti az MLSZ. Nekünk, mint kis költségvetésű klubnak erre is nagyon oda kell figyelnünk. A támogatás egyik fele a 21 év alatti (a 2002 január elseje után született) fiatalok szerepéltetésével érhető el, másik része magyar nemzetiségű játékosokkal.
~ A maximális támogatás eléréséhez legalább egy fiatalnak átlagosan meccsenként 45 percig pályán kell lennie. Ha elosztjuk a fiatalok által lejátszott össz.percek számát a fordulók számával megtudhatjuk hol állunk a célba vett félidőnyi játékhoz képest. A fiatal-szabálynak nálunk Szendrei és Nagy Olivér felel meg, nézzük ők mennyit játszottak ősszel:

A támogatás eléréséhez szükséges percek kétharmada sincs meg, ha ugyanezzel a percaránnyal megyünk tovább, akkor 61,5 millió forintot az MLSZ kasszájában hagyunk május végén. A hátralévő 16 meccsen átlagosan 63 perces fiatal-játékpercre lenne szükség a teljes támogatási összeg megszerzéséhez, de természetesen elsődleges és legfontosabb szempont a bentmaradás, és csak másodlagos a fiatal-percek alapján megszerezhető bevétel.
~ A támogatás másik felének megszerzése magyar játékosok szerepeltetéséhez kötött, amit könnyedén tudunk teljesíteni. Itt az a szabály, hogy legalább öt magyarnak végig a pályán kell lennie. Ez azért egyszerű, mert összesen két külföldink van, tehát minimum 9 magyar játékos biztos mindig a pályán van.


Kanyarodjunk vissza kicsit a fiatal-szabályra, nézzük meg hogyan állnak a csapatok annak féltávnál történő teljesítésével:

forrás: utanpotlassport.hu

Az MTK áll legjobban (köszönhetően akadémiájának), a sok fiatal szerepeltetése ellenére a hatodik pozícióban telelnek. Követi őket a két kiesőhelyen lévő és az Újpest, nekik nem nagyon kell a fiatalok szerepeltetésére ügyelni, koncentrálhatnak jobban a taktikailag legjobb összeállításra a tavaszi meccseken. Mint láthatjuk mi a tizedik helyén állunk, mögöttünk csak a DVTK és a Vidi van.


 

3 hozzászólás “‘Fiatal-percek’ és magyar percek” bejegyzéshez

  1. Érdekes következtetéseket lehet levonni.
    – A KTE-nek is van, hajdanán kiemelten dotált akadémiája, mégsem sikerült fiatalokat beépíteni. Más lett a filozófia. Az igazságot ott látom, az utánpótlást nem a profi osztálynak kellene biztosítania. A profi alapokon nyugvó másodosztály azért lett létrehozva.
    – Így izgalmas tavasz elé nézünk, nemcsak a pályán folyik taktika. Ezek szerint, van aki már letudta a fiatalítást, bezsebelte a zsetont, és céljaik elérése érdekében télen nyugodtan igazolhat. Nem gondolom, hogy a ravasz Révész belenyugszik a kiesésbe.
    – Nekünk áldozatok árán is benn kell maradnunk. Ebben én nem kételkedem. Bizalmam a klub iránt töretlen.
    Az én filozófiám: egy ilyen kis költségvetésű klubnak egy vasat kell a tűzben tartania. Úgy mint a klubtárs kosarasai teszik.

    1. Arra gondolsz, hogy el kellene engedni a kupát? Nem hiszem, hogy szándékosan levennénk a kezünket a Magyar Kupáról, de én is úgy gondolom, hogy nem hullajtunk majd könnyeket akkor, ha majd kiesünk. Mondjuk az még ne a Veszprém ellen legyen

  2. Nehéz erre röviden válaszolni. A szisztematikus építkezés híve vagyok, ami számomra azt jelenti, amennyiben kimagasló eredményt akarok elérni, nem szabad egyszerre magas szinten több vasat tartani a tűzben. Főleg ilyen kis költségvetésű cégnek. Nálam két sportágban ez jött be. Egyébként Kecskemét sportja irányítása is valami hasonlóra tendál. Igazodni kell hozzá. Korábban már Zombor Gábor polgármester megfogalmazta, legyenek kiemelten kezeltek. Esetünkben KTE felnőtt foci, férfi kosárlabda. A többit a sportiskolán keresztül kell támogatni. Így jutott a város sportja a jelenlegi szintre. Aki pedig ebből a körből, saját erőből ki tud emelkedni, tegye. A KTE úgy lett bajnoki ezüstérmes, hogy a kupasikert elhagyta. Én egyébként arra gondoltam, hogy a hullámzó lila szereplést nem a hazai, hanem a nemzetközi kupaszereplés buktatója okozta. Az előrelépést az akadémia filozófiája megreformálásában látom, komoly kiválasztás után legyen posztra képzés, a magasabb szintű meccsezés a prioritás. A tehetségek a kupameccseken kapjanak több lehetőséget.
    Bár a KTE a Zombori gondolat egy fontos pontját, NAGY TÖMEGEKET VONZÓ SPORTÁGGÁ VÁLTAK, teljesítette, a telhetetlenséget hagyják ránk szurkolókra. Ők a kijelölt úton haladva, hosszú távon első osztályúak maradjanak. Ehhez akár a Veszprémet is meg lehet dádázni. CaNcOe: úgy gondolom, az új évben is egy húron pengetünk.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.