Amilyen jól indult a csapat számára 2025, a március aztán annyira meg is bicsaklott. Nem tudtunk meccset nyerni az év harmadik hónapjában, aminek köszönhetően sajnos a hátrányunk sem csökkent a bennmaradó helyekkel szemben. Ennek ellenére akadtak jó/jobb teljesítmények, az pedig ki is derül, hogy a szurkolók szerint melyek voltak ezek.
Zsótér Donát az elmúlt időszakban a szurkolók kedvencévé vált
Mivel a korábbi vasárnapi meccsen a Loki meglehetős magabiztossággal intézte el a Nyíregyházát, talán a vártnál is nagyobb nyomás volt a csapaton a ZTE ellen. A vereség totális leszakadást, a döntetlen pedig a meglevő, kevés bizakodásra okot adó helyzet konzerválását jelentette volna, a győzelem azonban nem csak mentális jutalommal kecsegtetett: abban a tudatban fogadtuk a Zetét, hogy ha nyerünk, akkor az ősz folyamán többször is leírt KTE már csak kettő pontra kerül a bennmaradást jelentő tízedik helytől. Minderre végül Pálinkás mondta rá az áment az utolsó pillanatokban.
Nem nagyon bírt egymással a két csapat, a végén azonban mégis borult a döntetlen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)