Lesz-e fordulópont ebből a meccsből?

Pingwin a múltkor értekezett róla, hogy 36 szerzett ponttal már – ha vékonyan is, de – bent lehet maradni. Ha nagyon leegyszerűsítjük ezt a számot, akkor azt látjuk, hogy általánosságban minden NB1-es csapat ellen kellene szereznünk nagyjából 3,3 pontot a három meccsen, amit ellenük játszunk. Ebből a szempontból az egy pont a Debrecen ellen abszolút vállalható eredmény, úgy meg pláne, ha hozzátesszük, hogy eddig két meccsen két pontot szereztünk ellenük (a Vasas ellen például már négy pontunk van, amivel túl is teljesítettük a penzumot). Mégis van az embernek rossz érzése a meccs után és nem csak amiatt, hogy kétgólos előny után sem tudtunk nyerni. 

Egy félidőn keresztül látványosan és veszélyesen támadott a Kecskemét, még Szabó Alextől is láttunk olyat, hogy szép cselekkel tör be a védelem mögé. (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Lesz-e fordulópont ebből a meccsből? részletei…

Kötelez-e az eddigi szereplés a győzelemre?

A DVSC elleni mérkőzésünkre merőben más hangulatban készülődhetünk, mint nyáron, amikor Debrecenbe kellett utazni. Akkor a Lokit úgy írtam le, mint egy olyan csapat, amely ugyan fogható, de nálunk – a kiesésre ítélt outsidernél – esélyesebb. Az volt a kérdés, hogy vajon a Vasas elleni idénynyitó után mutatunk-e valamit támadásban is. Ezzel szemben mára az a helyzet, hogy a Loki éppen egy ponttal a vonal fölött várja a meccset (bár meg kell jegyezni, hogy kimondottan szoros a hátsó régió, az ötödik és a tizenegyedik helyezett között csak három pont különbség van), mi pedig az egész szezonra tervezet pontjaink több, mint felét megszerezve olyan közel vagyunk a Fradihoz, hogy szagolhatjuk a kölnijét Csercseszovnak (ez persze a vesztett pontok tekintetében nem igaz, de sebaj). Kell-e elhinnünk emiatt, hogy egyértelmű esélyesei vagyunk a meccsnek? Szerintem nem, mert eddig nagyon jól állt a csapatnak, hogy minden meccsre úgy tekintett, mint ami még nincs lefutva, elég karakteridegen lenne tőlünk, ha most úgy gondolnánk, hogy kötelező a három pont. Mindezek ellenére, ha fogadnom kellene, magunkra tennék.

Zeke Márió a Loki ellen mutatkozott be a KTE-ben, mostanra pedig abszolút formába lendülve várja a meccset (fotó: DVSC – Facebook)

Kötelez-e az eddigi szereplés a győzelemre? részletei…

Nem fékezünk senki kedvéért

A Vasas ellen mutattunk remek támadójátékot és remek védekezést is, ezt a kettőt pedig igazságosan elosztottuk a két félidőre. Bár nagyjából 20 percre visszahoztuk a fővárosiakat a meccsbe, kellett a végén egy kicsit izgulni is, de végső soron teljesen megérdemelten nyert a Kecskemét Angyalföldön és továbbra sem találja a fékpedált (ahogyan a címben említett és az Űrgolyhók című klasszikus filmben látott szöveg is mutatja).

Újabb meccs ért véget kecskeméti örömmel (fotó: Sportphoto Press Media – Facebook)

Nem fékezünk senki kedvéért részletei…

Augusztus legjobbjai

Lezárult az augusztus hónap legjobbjait kereső szavazásunk, melyet a Kecskeméti TE-vel közösen rendeztünk. Szerencsére volt miből válogatni, mert a csapat valósággal berúgta az NB1 ajtaját, sok jó teljesítményt láttunk. A legjobb csapat nagyjából leköveti Szabó István meglátásait, a legszebb gól nem okozott meglepetést, a legszebb gólpassz talán szintén várható volt. Az augusztusi MVP pedig egy olyan fiatalember, akinek szép lassan megtanulja majd a nevét az NB1.

Katona Bálint remek teljesítménye páros lábas becsúszás volt az NB1-be (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Augusztus legjobbjai részletei…

Honvéd – KTE meccs-statisztikák

„Ha a Honvéd száz százalékos  teljesítménnyel nyerné
a bajnokságot
hat pontot akkor is elvenne tőle a Kecskemét.”

Bevezetőként végh hanta nyolc évvel ezelőtti örökbecsű szavait idéztem, aki a kispestiek CSAK-blogjának és a taccs.hu-nak főadminja. Szó mi szó előző élvonalbeli pályafutása alatt a KTE a Honvéd legnagyobb mumusa volt. Őket a bajnoki cím elérése ugyan most nem fenyegeti, de az ellenük megszerezhető hat, illetve a három kör miatt 9 pont nagyon jól jönne.  😉

Nézzük a számokat:

Honvéd – KTE meccs-statisztikák részletei…

Eddig remek …

Rendszerint rosszul indítottuk NB1-es éveinket, szerencsére a mostani kivétel ebből a szempontból.
Első hét NB1-es évünkben ötször vereséggel kezdtünk, az első három fordulóban mindig volt legalább egy vereségünk, két alkalommal az első három meccsen nem is szereztünk pontot! Ilyen tehát még nem volt, hogy 3 meccs után veretlenek legyünk. Nézzük tovább a számokat:

Eddig remek … részletei…

A sors (majdnem) ismételte önmagát

Majdnem napra pontosan 14 évvel ezelőtt a többi NB1-es klub költségvetésénél sokkal kevesebbel gazdálkodó KTE mutatkozott be az NB1-ben. Játékosaink akkor is élvonalbeli rutin, tapasztalat nélküliek voltak, és bár előző este nagy részük lebetegedett ennek ellenére nem mondták le életük első NB1-es meccsét.

A sors (majdnem) ismételte önmagát részletei…