Mondhatjuk, hogy későn. Mondhatjuk, hogy ha megy így, akkor eddig miért nem. De inkább azt mondjuk, hogy ez egy jó este volt, amihez kellett, hogy a csapat nagy kedvvel játsszon és kellett, hogy az Újpest kissé belefeledkezzen önnön múlt heti nagyszerűségébe.
Játszottunk egy 0-0-t a Paks ellen, ami látatlanban nem is rossz eredmény, tekintve, hogy a bajnoki ezüstérem egyik várományosának zsebéből húztunk ki egy pontot (vagy kettőt, ahogy vesszük). Mindezt viszont árnyalni kell azzal, hogy 93 percet játszott emberelőnyben a KTE, innen ízlelve viszont már kissé keserű ez az egy pont. Az általam látott szurkolói reakciókat viszont annak ellenére is túlzónak érzem, hogy miközben néztem a meccset én is meglehetősen elégedetlen voltam. Szóval első blikkre engem is kifejezetten bosszantott a játékunk képe, lehiggadva, aludva rá kettőt azonban úgy döntöttem, hogy egy kicsit leszek én az ördög ügyvédje.
Már hosszú ideje mondogatjuk, hogy a KTE nem eshet ki idén az NB1-ből, de ez mostanáig inkább csak annyira volt megalapozva, mint hogy kétszer nem csak a villám ugyanoda. Matematikailag nincs bizonyítva, előfordulhat, de azért nem valószínű. Most már a matek is mellettünk áll.
Úgy tűnik, hogy a csapat megunta azt az állapotot, hogy folyton úgy kapunk ki, hogy utána elmondhatjuk: „pedig jobbak voltunk”. A Mezőkövesd ellen átnyergeltünk egy másik verzióra, amikor is bár messze nem játszunk igazán jól, de megnyerjük a meccset. Vajon így elégedettebbek a szurkolók? Talán nem lövöm le vele a poént: igen.
Őszintén szólva ez nem néz ki jól. Nem a Loki elleni vereség, mert Debrecenben bőven ki lehet kapni anélkül, hogy az ember rosszul érezné magát tőle. Én sokkal inkább arra gondolok, hogy ezzel már öt meccse tart a nyeretlen szériánk (ebben benne van a kupakiesés is), ami messze van a dicsőségestől. Ősszel volt már ilyen sorozatunk szeptember vége és október vége közt, de a hatodikat nem tettük mellé. Most is meg kellene kezdeni a talpra állást.
Az van, hogy most már nem túlzottan kell izgulnunk. Az elmúlt két meccsen gyakorlatilag kiderült, hogy a Tóth Ákos, sportigazgató által halványan megpendített nagy célt nem fogjuk elérni, így pedig nem sok tétje maradt a hátralevő meccseknek. Ez viszont nem biztos, hogy nagy baj.
Ez egy igen jó kérdés. Az MTK elleni bajnoki és a Nyíregyháza elleni kupameccs pedig több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.
Nem volt ez egy jó meccs. A Kecskemét nem tudott, a Fehérvár nem akart igazán élvezhető futballt kisajtolni magából, persze a kettő nem független egymástól. Ugye milyen borzasztó lett volna, ha egy semmilyen 0-1-ről kellene beszélgetnünk? „Szerencsére” a segítségünkre sietett Vad II István, aki érzelmeket csiholt a kecskeméti szurkolókból, csak hogy érezzük, hogy pezseg bennünk az élet.
Nagyon kellett ez a győzelem és nem a tabella vagy a formánk miatt, hanem azért, mert Nagy Zsoltot így kellett búcsúztatni. Győzelemmel.
Érdekesek a Fradi elleni meccseket megelőző várakozások. Mindenki tisztában van vele, hogy a bajnokság legerősebb csapata ellen komoly fegyvertény már a pontszerzés is, de mivel az elmúlt két évben többször is sikerült megcsípnünk őket, mindig akadnak, akik egyenesen elvárják a győzelmet. Idegenben azonban ez még sosem sikerült és nem a mostani meccs volt a kivétel.
