NB2-es erősorrend 2025-2026 #2

Meglehetősen trehányul bántunk az ősszel az erősorrenddel, mert ha eminens diákok lennénk, akkor ennek már a 4. power rankingnek kellene lennie a szezonban. Ehhez képest most mindössze másodszor futunk neki, hogy megtippeljük az NB2 szezonvégi sorrendjét, de erre nincs is jobb alkalom, mint a téli szünet kezdete. Az persze nehezíti a dolgunkat, hogy nem ismerjük a csapatok téli játékosmozgásait, de annyi baj legyen, majd a következő tippelésnél azt is figyelembe vesszük.

A Soroksár elleni győzelemmel a KTE megérkezett közvetlenül a feljutó helyek sarkába (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB2-es erősorrend 2025-2026 #2 részletei…

Nagyjából meg lehet tippelni a kezdőnket a nyitófordulóra, de azért még vannak kérdőjelek

Egy új idény kezdetén (pláne, ha azt az idényt egy másik ligában kezdi meg a csapat, mint az előzőt) a szurkoló mindig kíváncsian várja, hogy a vezetőedző, a stáb kikre támaszkodik majd. Ha a csapat kerete jelentősen átalakult, akkor pedig erre a kérdésre még nehezebb választ adni. Én teszek egy próbát.

Gera Zoltán számára is vízválasztó lesz ez az idény, nem mindegy, hogy kikbe helyezi a bizalmát (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Nagyjából meg lehet tippelni a kezdőnket a nyitófordulóra, de azért még vannak kérdőjelek részletei…

Két meccs, két győzelem és két olyan győztes, akik nem igazán voltak még ebben a helyzetben

Hét közben a Szeged elleni továbbjutással hangoltunk a Ferencváros elleni bajnokira, amit némi iszappakolás árán szintén megnyert a csapat. Bár mindkét meccsen (de főleg a Fradi ellen) kifejezetten sok jó teljesítmény volt a KTE-ben, ennek ellenére a két győztes viszonylag kényelmes előnnyel tudta megnyerni a maga szavazását.

Két meccs, két győzelem és két olyan győztes, akik nem igazán voltak még ebben a helyzetben részletei…

A gyógyulás útján

A Szeged ellen jutott tovább a kupában a KTE a legjobb tizenhat közé. Mondhatjuk, hogy hoztuk a kötelezőt, de azért az elmúlt időszak fényében nem biztos, hogy mindenki házat, kocsit rátett volna a továbbjutásunkra. Ugyanennek az elmúlt időszaknak a magunk mögött hagyása érdekében azonban nagyon fontos volt, hogy ne búcsúzzon a kupától Szabó István csapata. A játék nem volt lehengerlő, de a gyógyuláshoz most ez kellett.

Küzdelmes mérkőzésen tudtuk legyűrni a másodosztály egyik erős csapatát (fotó: Szeged-Csanád Grosics Akadémia – Facebook)

A gyógyulás útján részletei…