NB1-es TIPPMIX 🔸 2. forduló

Tippelni nehéz, különösen az első fordulóra. Bejött most is ez az örök igazság, hiszen a tippelők többsége által várt eredmények nem jöttek be. Egyedül a forduló zárómeccse hozta a várt eredményt, de ott is csak a hosszabbításban esett góllal nyert a Fradi.

Heti posztírónk előző évben is jól teljesített, sokáig versenyben volt a játék ajándékaiért is, de végül nem sikerült neki a végjáték. Most is jól indított, a meccsek felét eltalálta, lássuk ilyen rajt után mit tippel Peter92  a következő fordulóra:

NB1-es TIPPMIX 🔸 2. forduló részletei…

A sors (majdnem) ismételte önmagát

Majdnem napra pontosan 14 évvel ezelőtt a többi NB1-es klub költségvetésénél sokkal kevesebbel gazdálkodó KTE mutatkozott be az NB1-ben. Játékosaink akkor is élvonalbeli rutin, tapasztalat nélküliek voltak, és bár előző este nagy részük lebetegedett ennek ellenére nem mondták le életük első NB1-es meccsét.

A sors (majdnem) ismételte önmagát részletei…

Egy pont a szívnek

Színvonalában elég gyenge meccsen sikerült egy pontot szereznünk, de egyrészt ezzel törődjön az a csapat, amelyik emberelőnyben játszott majd’ egy órát, másrészt nem fogom vizes törölközővel csapkodni a csapatot, amikor megvan az első pontunk és kapott gól nélküli meccsünk. Pláne, hogy továbbra is úgy gondolom: idén minden pontszerzésért nagy taps jár.

Csalóka a kép: mi sokkal többet csúsztunk-másztunk ezért a pontért, mint a Vasas (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Egy pont a szívnek részletei…

Visszatérünk!

Nagyon régen írtam az oldalra bármilyen témában, beharangozót meg pláne. De mikor térjen vissza ez a jó szokás, ha nem akkor, amikor maga a klub is visszatér az NB1-be? Bizony, ekkora divatdrukkerek vagyunk mi: hegymenetben jönnek a bejegyzések, zuhanáskor meg csendben pislogunk. Bízom benne, hogy képes leszek tartani a lelkesedésemet és nem ez lesz megint hosszú ideig az utolsó írásom itt.

 

Tekintve a csapat erősorrendben elfoglalt helyét a bentmaradás kivívása hasonló ünneplést eredményezhetne. (fotó: Kecskeméti TE – facebook)

 

Visszatérünk! részletei…

NB1-es TIPPMIX 🔸 első forduló

12 évvel ezelőtt indítottuk a Lila Ködöt, ebből az apropóból  áprilisban az alapítók írták már csak úgy nosztalgiából is a tipp-posztokat. nbcee, Nitro, CaNcOe … és … Laszlourat akkor nem találtuk. Később előkerült, és ígéretet tett arra, hogy az új bajnoki év első tippelős posztját megírja majd, szöveges magyarázatot ad minden meccshez, megjósolja nekünk a várható eredményeket. Szaván fogtuk, ő tartotta magát ígéretéhez, így most Laszlour  tippjei következnek:

NB1-es TIPPMIX 🔸 első forduló részletei…

Tippjáték újra nyereményekkel

Csütörtökön induló tippjátékunkban az előző évhez hasonlóan a legjobban teljesítők most is jutalomban részesülnek majd. Megduplázódott felajánlóink, és nyereményeink száma.
Lássuk a részleteket, ismételjük át az újak kedvéért a játékszabályokat:

Tippjáték újra nyereményekkel részletei…