Vasárnap Tiszakécske – KTE meccs a kupában

A korábbi meccstörténelmet kutatva a kép csapatnak közös Magyar Kupameccsét nem találtam, nézzük az egymás elleni bajnoki eredményeket. Ebben az évszázadban a KTE csak egy évben volt közös bajnokságban mostani kupaellenfelünkkel, az előző bajnokságban. Ezekről még frissek az emlékek, mindkét csapat 1-0-ra nyert hazai pályán.

Nézzük a korábbi eredményeket:

Vasárnap Tiszakécske – KTE meccs a kupában részletei…

Honvéd – KTE meccs-statisztikák

„Ha a Honvéd száz százalékos  teljesítménnyel nyerné
a bajnokságot
hat pontot akkor is elvenne tőle a Kecskemét.”

Bevezetőként végh hanta nyolc évvel ezelőtti örökbecsű szavait idéztem, aki a kispestiek CSAK-blogjának és a taccs.hu-nak főadminja. Szó mi szó előző élvonalbeli pályafutása alatt a KTE a Honvéd legnagyobb mumusa volt. Őket a bajnoki cím elérése ugyan most nem fenyegeti, de az ellenük megszerezhető hat, illetve a három kör miatt 9 pont nagyon jól jönne.  😉

Nézzük a számokat:

Honvéd – KTE meccs-statisztikák részletei…

Eddig remek …

Rendszerint rosszul indítottuk NB1-es éveinket, szerencsére a mostani kivétel ebből a szempontból.
Első hét NB1-es évünkben ötször vereséggel kezdtünk, az első három fordulóban mindig volt legalább egy vereségünk, két alkalommal az első három meccsen nem is szereztünk pontot! Ilyen tehát még nem volt, hogy 3 meccs után veretlenek legyünk. Nézzük tovább a számokat:

Eddig remek … részletei…

Lesz esélyünk a bentmaradásra?

Igen, lesz! Különböző fórumokon már előre kárörvendően jósolgatnak arról, hogy az egyik kieső tuti a KTE lesz. Ez nem is annyira biztos! Mint ahogy 2007-ben sem úgy indultunk neki az NB2-es pontvadászatnak, hogy mi márpedig fel szeretnénk abban a bajnoki évben jutni most a biztos bent maradás, azon belül a lehető legjobb helyezés elérése volt a cél. Nekünk kellene szabadkozni, mentegetőzni, hogy pár sokkal esélyesebb csapatot megelőzve feljutottunk az élvonalba? Ugye, hogy nem.

Lesz esélyünk a bentmaradásra? részletei…

Így előzte meg a KTE a Diósgyőrt

A téli szünetben remek őszi menetelés után előttünk négy ponttal vezette a tabellát a borsodi csapat. Legalább annyira biztosnak érezhették, hogy a bajnoki cím már meg van, mint egy évvel korábban tettük ezt mi. Ennek szellemében már az NB1-re próbáltak erősíteni, előszerződéssel leigazolták Lukit. Ezután jöttek a nem várt eredmények …

A folytatást nézzük egy kis táblázat segítségével:

Így előzte meg a KTE a Diósgyőrt részletei…

A Kecskeméti TE lehet az első …

… vagyis mi lehetünk az első olyan csapat a négy közül visszakerülhet az NB1-be, amelyik a 2015- ben létszámcsökkenés áldozataként kikerült onnan, pedig mi indultunk legtávolabbról akkor, mégis mi állunk legközelebb az élvonal kapujához.

A Kecskeméti TE lehet az első … részletei…

Tabellaelemzés

Nézzük hogyan alakult a naptári év végre a tabella, amit január végéig nézegethetnek, elemezgethetnek a csapatok, mert akkor folytatódik a bajnokság, akkor lesz lehetőségük a további pontgyűjtésére. Lássuk melyik csapat mennyire lehet megelégedve őszi teljesítményével.

Tabellaelemzés részletei…