Az első harmad értékelése

Alig lett vége a bajnokság első körének, már értékelünk is, hiszen két nap és újabb megmérettetés, egy kupameccs vár a csapatra és lelkiekben már a szurkolók is talán arra készülnek.

Korábban a téli szünetben értékeltük a csapatokat, de mivel most három körre oszlik a bajnokság megnézzük mi a helyzet az első szakasz végén:

A legtöbb csapat mélyen a tőle elvárható szint  alatt teljesít, 3-4 csapat hozza csak az elvártat, egy pedig bőven annál többet.

A KTE  sokkal jobban teljesít, mint azt bárki is elvárta volna tőlük,
~ a Fradi hozza a kötelezőt, valószínűleg gond nélkül nyeri a bajnokságot,
~ a Paks és a ZTE  nagy vonalakban elégedett lehet teljesítményével, egymást előzgetve, a többieknél egy-egy meccsel kevesebbet játszva is ott vannak az ötödik-hatodik helyen,
….. de a többiek eddigi őszi teljesítménye sokkal gyengébb a vártnál …..
~ a Felcsút ikszre játszó csapattá vált, ugyan többször kiszenvedték a győzelmet, de nem dominálnak annyira, mint tették ezt a korábbi években,
~ a Kisvárda három meccses hullámvölgybe kerülése 9 pontjukba került (kár, hogy nem akkor játszottunk ellenük 😉 ),
~ csalódás az Újpest és a Debrecen gyenge teljesítménye, többen a hajdúságiakat egyik titkos kiesőként emlegetik,
~ Kispesten hiába a sok jól teljesítő fiatal, nem jönnek a Honvéd eredményei, 10 pontjuk a bajnokság egyharmadánál nagyon-nagyon kevés, nehogy gond legyen a végén,
~ az elvárható/ténylegesen elért teljesítménysorrendben a következő a Fehérvár, amelyik csapat a klub múltjához és a befektetett anyagiak mennyiségéhez képest méltánytalanul alul teljesít. Sajnos éppen akkor voltak a legjobb passzban, amikor ellenünk játszottak, és egy utolsó perces góllal nyertek,
~ utolsó a tabellán a Vasas, akik összevásárolták az összes magyart, akiknek korábbi években kellőképpen felverték az árát a játékospiacon, de ebből eddig még nem sikerült egységes és ütőképes csapatot kovácsolniuk. Az első kör utolsó meccsén megszerezték első győzelmüket, megérdemeltem legyőzték a bukdácsoló fehérváriakat, de kérdés, hogy az első körben elért 9 pontos teljesítményüket a bajnokság hátralévő kétharmadára másféllel be tudják-e majd szorozni, ugyanis kellene még 14+14 pont ha a következő évben is ebben az osztályban szeretnének szerepelni,
~ a Mezőkövesd helyzete is eléggé reménytelennek tűnik. Habár van egy-két gólvágójuk, de védelmük nagyon lyukas, kétszer annyi gólt kapnak, mint amennyit rúgnak. Az utolsó fordulóban meglepetésgyőzelmet arattak a Fradi felett (mert ugye a ‘pályaismilyen’ ? 😉 ), ha meg akarják hosszabbítani NB1-es tagságukat nekik is ugyanaz a feladat, mint a Vasasnak: rá kell kapcsolni, kell még legalább 28 pont. Most összejött egy szakasz alatt egyszer kilenc pont, most kétszer ennyi meccsen háromszor kilencet kell begyűjteni.

36-38 pont elég szokott lenni a bent maradáshoz, ennek harmada (12-13 pont) éppen csak megvan, illetve nincs is meg több olyan csapatnak, akik korábbi években a dobogóért harcoltak. Sok csapat árnyéka előző évekbeli önmagának. A legtöbben az előző évekhez hasonlóan abból próbálnak megélni, hogy a korábban maguknak nevet szerzett játékosokkal elfocizgatnak. Ez kevés, erre a Kecskemét hívta fel figyelmüket azzal, hogy szinte kivétel nélkül olyan játékosokkal, akiket eddig az élvonalban nem jegyeztek oktatják az NB1-et. Csak így tovább, hajrá lilák!

Cél a bentmaradás. Mindig ezt hangsúlyozzuk, mert bármennyire is megy a csapatnak azért legyünk tisztában lehetőségeinkkel, erőnkkel, tudjuk hol a helyünk. A mi jó szereplésünkhöz a szakmai munkán, a játékosok remek csapatmunkáján kívül azért nagyban hozzájárul a többi csapat nagymértékű balf…sága is. No de ez legyen az ő problémájuk.
Legyen meg a bent maradáshoz szükséges pontszámunk (ha sikerül ezután is majdnem hasonlóan szerepelni, mint eddig, akkor február végére, de jó lesz az márciusra/áprilisra is), akkor majd megnézzük hány meccs van még hátra és kitűzünk majd akkor egy újabb elérendő célt. Szép álom a dobogó, de valljuk meg attól azért még messze vagyunk. Majd pár év múlva. Mert ha már itt vagyunk pár évig maradnánk. 😉

Én magam már az első néhány forduló után megfogalmaztam év végi tippemet a csapattal kapcsolatban, ami talán nagyon szerény a csapat mostani helyezéséhez képest, de inkább legyek ebbe a tippelésbe óvatos, mint elbizakodott. Szerintem a bajnokság végén legalább három csapatot megelőzünk majd, közülük legalább egy fővárosi lesz. Legalább a 9. hely meg lesz a végén, ez pontosan az a tabellapozíció, amivel 2015-ben itt hagytuk az NB1-et.

 

Hajrá lilák, hajrá KTE!

Egy gondolat “Az első harmad értékelése” bejegyzéshez

  1. Nem óvatoskodom, de a kilencedik helyezéssel én is kiegyeznék. Legyünk stabilan első osztályúak, épüljön fel a lila-fehér filozófia. Jók ezek az értékelések, az is képbe kerül, aki nem követte folyamatosan az eseményeket. Számomra az lenne üdvözítő, ha az edzők tevékenységéről is hasonlókat olvashatnánk. Miért van az, hogy egy megfelelő végzettséggel nem rendelkező szakember leoktatja az NBI-et. Kiderülhetne, hogy az edzőképzésünkben is hibádzik valami. Vagy, a főnökök a klubfilozófiához választottak-e mesterembert, azt sikerült megvalósítania? Sok esetben kiderülhetne, nem az edzőkben van a hiba. Vagy fordítva. Akadnak csapatok ahol már a szakemberek mellett a klubigazgatókat is cserélgetik. Azok vándorolnak ide oda, holott lehet, nem bennük van a hiba. A trénert az egyik klubnál szövetségi kapitány várományosként emlegetik, egy jobb erőkből álló csapathoz kerülve megbukik, akkor hol itt a probléma? Nagy feladatokra alkalmas szakembereink kiválasztására, menedzselésére jobban oda kellene figyelni. Ebben az ilyen, hátsó szándéktól mentes értékelések is segíthetnének. Biztos fogok még beszélni a mesterről, akit üvöltő dervisként vonult be a történelembe, vagy a brazilok szövetségi kapitányairól, ahol az egyik vasszigorával az alapot megadta, majd jött a simulékonyabb, az aratással. A sikerhez vezető trükkök kifogyhatatlanok. Csak alkalmazni kell azokat. Szeretett csapatunknál negatív trükköt eddig nem észleltünk,mégis jól szerepelünk. Így is maradjon.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.