Már csak kettőt kell …

Már csak kettőt kell aludni és jön a lila-derbi.
Már csak kettőt kell behúzni -két meccset kell nyerni-,
és megismételhetjük minden idők legjobb élvonalbeli KTE rajtját.

Korábban sokkal gyengébben kezdtük a bajnokságot az élvonalban*, a mostaninál lényegesen kevesebb pontunk volt a bajnoki évek ebben a szakaszában. Ebben az összevetésben legjobbnak számított a 2011-es év ősze, amikor  -a kupagyőzelem után még lendületben voltunk és-  a 9. forduló után 13 pontja volt a csapatnak. Most ennél hárommal több pontunk van. Általánosságban elmondható, hogy tavasszal eredményesebb szokott lenni a KTE, mint ősszel. Legyen így most is. 😉

A következő képen láthatjuk hány pontot szereztünk eddig az élvonalban azok ellen a csapatok ellen, akikkel most is azonos osztályban szerepelünk. Mostani teljesítményünknél csak kétszer szerzett többet pontot a csapat: első bajnoki évünkben tavasszal, és eddigi utolsó teljes évünkben ősszel. Akkor két-két pontot szereztünk mostani ellenfeleink ellen átlagosan meccsenként, most 1,78 ez a mutató, de ha megnyerjük az első körből hátralévő két meccset, akkor 22 pont / 11 meccs az pontosan kettő, tehát beállítanánk eddigi legjobb eredményeinket!


Az első körben nem játszottunk még az Újpest és a Kisvárda ellen.
Ez a két csapat éppen egymás ellen meccselt a legutóbbi fordulóban, így egyszerre volt megfigyelhető mindkét következő ellenfelünk. Legtöbben sima Kisvárda győzelmet tippeltünk erre a meccsre, de meglepetésre négy gólos újpesti győzelemmel végződött a meccs. Nem verhetetlen egyik gárda sem!

Már csak kettőt kell aludni és péntek este nyolckor jön a lila-derbi.
Következő ellenfelünk az Újpest. Ők gyengén kezdték a bajnokságot, az első hat meccsből csak három döntetlennel három pontjuk volt, de az utolsó két találkozójukat 3-3 ponttal hozták le: nyertek a Vasas és a Kisvárda ellen. Kedvező előjelekkel várják tehát péntek este a kecskemétieket. Annál is inkább, mivel ellenünk a Megyeri úton élvonalbeli meccsen eddig mindig győzelemmel hagyhatták el a játékteret. No de azért vannak a statisztikák, hogy azokon változtassunk, javítsunk. 😉
A meccsel kapcsolatos érdekes hozzászólást találtam a csakfoci.hu oldalon:
„A héten lilák összecsapása lesz a szenzáció. Főleg, ha hozzák a legutóbbi teljesítményüket. Érdekes, hogy a kecskemétiek azt hangoztatják a 2. helyen, hogy szeretnék elkerülni a kiesést. Az Újpest 9. helyről dobogós helyet tűztek ki maguknak.”

Már csak két meccset kell eredményesen lehozni, és minden idők legjobb élvonalbeli eredményét teljesíti újra a csapat az első szakasz után.
Második meccsünkön az első kör végén a Kisvárda csapatát fogadjuk. Ők az előző években remekül szerepeltek, most viszont megtorpant a csapat. Viszonylag jól startoltak, ez eddigi szakasz közepén volt három 3-1-es győzelmük, majd ezt követte három vereség 0-8-as gólkülönbséggel a Honvéd, a Fradi és az Újpest ellen. A Fradi elleni 0-3 még vállalható, de a Kisvárda korábbi eredményei, teljesítménye alapján a másik két pesti csapat elleni vereség nagyon meglepő volt. Ezek után felajánlotta az edzői stáb lemondását, amit Révész Attila nem fogadott el. A várdai csapatra a két újonc vár a következő két fordulóban: a hozzájuk hasonlóan eredmény-, és győzelmi kényszerben lévő Vasas látogat a következő fordulóban Kisvárdára, majd a várdai vitézek teszik tiszteletüket a Széktói stadionban. Érdekes meccsek lesznek. Annál is inkább, mivel látjuk a szabolcsi csapat elől és hátul is gólérzékeny: három meccsen előbb 9-3, majd 0-8. Másik érdekessége lesz a meccsnek, hogy mindkét kispadon kecskeméti kötődésű edző ül majd, feltéve, hogy a Vasas elleni meccs után nem állítják fel a padról Török Lászlót. A két csapatnak közös NB1-es múltja, egymás elleni bajnoki eredménye még nincs, ez a meccs lesz az első.


Ennyit a következő két KTE meccsről, most pedig lássuk a hétvégi forduló programját.
2-2 meccs lesz pénteken, szombaton és vasárnap is. Pénteken este hatkor kezdődik a forduló, tehát tippmixelők figyelem: most két órával előbb kell beérkezni játékunkba a tippeknek! 


* – Korábban sokkal gyengébben kezdtük a bajnokságot az élvonalban …
Nem mindig. Előző hétéves NB1-es tagságunk alatt mindösszesen két forduló után voltunk dobogósok, a 2013-as bajnokság első két őszi fordulója után. Ez volt Bekő Balázs első két meccse a KTE-nél, amelyeken nyertünk a Honvéd és a Kaposvár ellen, csak ekkor voltunk hét év alatt a képzeletbeli dobogón.
Most hat forduló óta dobogósok vagyunk, ….. mert minket sem magasság, sem mélység nem rettent! És, hogy ne csak a magasságokról essen szó: mélységben, vagyis kiesőhelyen csak 11 bajnoki meccs után voltunk a 219 eddigi élvonalbeli forduló után, ez az egésznek csak öt százaléka, vagyis minden huszadik meccs után voltunk csak vonal alatt.