Tippverseny ~ 15. forduló

15. forduló, mégis az utolsó, mert a 26. után most játszanak le egymás után két elmaradt kört a csapatok. A rendszeresen tippelők közül páran (jómagam is) annyira belefeledkeztünk már az év végébe, hogy elfelejtettünk tippelni. Ennek elkerülése miatt most korábban leadom tippjeimet, így biztosan nem maradok le.

Tippjátékunk 2011 őszén kezdődött. 2012 augusztusa óta vendégszerzők, maguk a tippelők írják a tippverseny-posztot. Akkor a harmadik fordulóban PingWin kezdte, 2015 májusában, mikor elbúcsúztunk az élvonaltól szintén ő írta a záróposztot. Megyei szereplésünk első fordulójában elmaradt a tippjáték, de a második fordulóra már hiányzott több embernek, ezért új erővel nekifogtunk, akkor is én vállaltam a posztírást, most is én zárnám ezt a sorozatot. Nem a tippjáték-sorozatot, hanem a megyei bajnokságban folytatott tippjátékot, mert bízunk benne, hogy ősztől a kecskeméti csapat NB3-as lesz, mi pedig követjük őket oda is játékunkkal. Lássuk hát a zárófordulót:

Tippverseny ~ 15. forduló részletei…

Tippverseny ~ 14. forduló

Már csak két forduló van hátra, egyre jobban figyeljük a lehetséges osztályozós ellenfelek eredményeit. Mi tagadás, van pár csapat, akit jó lenne elkerülni. Ilyen például a Sényő (akik a Magyar Kupában sokáig meneteltek, csak az MTK tudta megállítani őket), a Sárvár (akik egy éve pottyantak ki az NB3-ból és biztos mennének vissza), de ide sorolhatjuk a Salgótarjánt, az Egert is. No de nem félünk senkitől, minket sem mélység, sem magasság nem rettent!

Ezen a héten TibiRobi írt pár mondatos kiegészítést tippjeihez.
Neki jól megy mostanában a játék, érdemes megfogadni tanácsait:

Tippverseny ~ 14. forduló részletei…

Tippverseny ~ 26. forduló

Ez az utolsó forduló, mégis van még hátra kettő, a 14. és a 15.
A csapat már bajnok, a pontveszteség nélküli bajnoki cím elérése a cél. Érdekes, hogy az összes megye összes osztályában a KLC-n kívül csak a Baranya megye 4. osztályában szereplő Beremend a másik csapat amelyik eddig minden meccsét megnyerte ebben a bajnokságban. A licencet megkaptuk, már csak az osztályozó elkerüléséért, vagy ha elkerülhetetlen könnyű ellenfélért kell szorítani. 🙂

Ezen a héten peter65 pár mondatos eredményindoklása következik:

Tippverseny ~ 26. forduló részletei…

Tippverseny ~ 25. forduló

Ha nehezen is, de sikerült nyernünk Félegyházán és olyan előnybe kerültünk a bajnokságban, hogy azt már megnyertük a hátralévő négy fordulótól függetlenül.
Kétszáz tippjáték alatt csak kétszer sikerült telibe találnom a csapat végeredményét. Először első idegenbeli megye egyes meccsünket (akkor 4:1-re nyertünk Soltvadkerten), a másodikat pedig most a hét végén. Remélem ezután gyakrabban sikerül majd.

Ezen a héten rutinos tippelőnk vállalt az eredmények szöveges magyarázatát, lássuk fala számára mit mutatott a jósgömb:

Tippverseny ~ 25. forduló részletei…

Tippverseny ~ 24. forduló

forrás: wordpress.com

A kétszázadik tipp-poszt következik.
2011 őszén kezdődött játékunk, amelyik most ért kétszázadik fejezetéhez. Reméljük még sokáig velünk tartanak játékos kedvű társaink. A csapatnak azt kívánjuk, hogy a következő százas évfordulónál már újra NB1-es legyen. 🙂

Nagy jelentősége van a mostani fordulónak a KLC szempontjából. Amennyiben elhozza a 3 pontot Félegyházáról a többi csapat többi eredményétől függetlenül megnyerte  bajnokságot, hiszen akkora lesz az előnye, ami matematikailag behozhatatlan. Ezután már csak erőnyerő pozícióért, illetve ha játszanunk kell az NB3-as feljutásért akkor verhető ellenfélért kell szorítanunk.

21 alkalommal mindig mást sikerült megnyerni posztírónak, körbeértünk, most kezdődik az újrajátszás.
A második kört Koppány kezdi:

Tippverseny ~ 24. forduló részletei…

Tippverseny ~ 23. forduló

Négy (+ kettő elhalasztott) forduló van már csak hátra, csapatunk továbbra is pontveszteség nélkül menetel a bajnokság megnyerése felé. Hartán ugyan alaposan megizzasztották a mieinket, de a győzelem azért nem forgott veszélyben.

Huszonegyedik játékunkat kezdjük ebben a bajnoki évben most is (mint eddig mindig) olyan játékost sikerült megnyerni tippírásra, aki még nem írt bővebb magyarázatot ebben a bajnoki évben.
Most Kovi  tippérvelését olvashatjuk:

Tippverseny ~ 23. forduló részletei…

Néhány szó a kereszttáblázatról.

E sorok írója a múlt század második felének közepén találkozott először kereszttáblázattal, a Képes Sport és a Sportfogadás hetilapok közöltek ilyen összefoglalókat. Nagyon megtetszett, hogy egy képen minden információ megtalálható az adott bajnokságról. Többen jelezték, hogy nem egészen értik az egészet, ezért az eredetihez képest kicsit kiszíneztem, megformáztam, és lentebb elmagyarázom használatát.

Néhány szó a kereszttáblázatról. részletei…

Tippverseny ~ 22. forduló

Túl vagyunk a bajnokság kétharmadán (17 meccs letudva a 24-ből), a csapat továbbra is hozza a győzelmeket, időnként képesek azonban lazításra is. Ennek köszönhető a hétvégén bekapott két gól, amihez hasonló nagyon régen, pontosan egy évvel ezelőtt történt meg legutóbb. Akkor is itthon kaptunk kettőt, akkor a Kiskőröstől. Mint ahogyan az előző bajnokságban sem fordult elő több ilyen eset, reméljük idén sem fog már, ezt a pár fordulót kibírjuk már kapott gól nélkül.

Újoncot avatunk a beharangozó írásánál,  PKrisz először írja meg bővebben, hogy mi alapján tippeli meg a végeredményeket. „Szűz kéz szerencsét hoz!” Reméljük neki is, nekünk is. Lássuk hát:

Tippverseny ~ 22. forduló részletei…