Az MLSZ-nek van egy elképzelése hogyan lehet a magyar foci jobb és elveihez köti is erősen magát.

Nézzük az MLSZ filozófiáját, és nézzük hogyan néz ez ki a valóságban:

2015 nyarán egy utólagos (versenyév közbeni!) versenyszabály-módosítással nem csak két kiesőt, hanem másik 4 csapatot is kivettek a 16 csapatos NB1-ből, ahol ott a két feljutóval azóta is 12 csapat szerepel. Kevesebb, de erősebb csapat színvonalasabb NB1-et produkálhat. Nézzük ennek a rendszernek előnyeit és hátrányait:
+ Klubcsapataink talán kicsit jobban teljesítenek az európai kupasorozatokban azóta, a válogatott 1986 után már másodszor szerepel az Európa Bajnokság döntőjében az elmúlt öt évben.
Az ország nagy területeiről eltűnt az élvonalbeli foci, mivel a csapatépítésnél a pénzerős szponzor dominál, az pedig a fővárosban és annak környékén található nagyobb mennyiségben.
Az a baj még a kevés csapatos NB1-el, hogy amíg 3-4 csapat a bajnoki címért , a dobogóért harcol, addig a többiek a kiesés elkerüléséért vívnak ádáz harcot, mert 1-2 vereség, egy kis formahanyatlás és máris nagyon hátul találhatja magát bármelyik csapat. Így nem lehet hosszú távra tervezni, csapatot építeni, mert ezeknél a csapatoknál mindig azonnali eredménykényszer van.

Az élvonalbeli klubok további fejlődése miatt az előző évben szorgalmazta az MLSZ, hogy indítsanak tartalékcsapatokat a harmadosztályban. Ennek érdekében meg is emelték ideiglenesen a csoportlétszámot, amit most szeretnének csökkenteni, bár úgy tűnik nehezen sikerül majd, mert újabb élvonalbeli csapatok jelentkeztek be fakó-csapatok indítási szándékával. Nézzük a tartalékcsapatok szerepeltetésének előnyeit és hátrányait:
+ Két vonallal föntebb felnőtt környezetben jobban edződhetnek, fejlődhetnek a fiatalok, mintha csak nekik létrehozott tartalékbajnokságban játszanának hasonló korúakkal.
Nagy mértékben befolyásol(hat)ja a második csapatba visszajátszók az éppen aktuális ellenfél ellen elérhető eredményeket, így a többi NB3-as csapat számára ez a módszer nagyon rossz.

Mivel az MLSZ nagyon támogatja a második csapatot harmadik vonalba indítását látszik, hogy számukra az élvez prioritást a többi NB3-as csapattal szemben.

Az NB2 egy középút.
Amelyik játékos elég tehetséges léphet föntebb, de gyenge teljesítmény esetén kereshet alsóbb osztályban magának csapatot. Amelyik csapat (gazdaságilag is) elég erős ahhoz, hogy első két helyen végezzen a bajnokság végén kipróbálja magát az élvonalban, de az újoncok fele 1-2 év múlva rendszerint kiesik.
Mi most egy ideig az NB2 bajnokágát követjük fokozott figyelemmel, mert csapatunk ide került.
Nem kell hatalmas költségvetésű élvonalbeli csapatok ellen játszanunk, de nem lesznek fekete lónak számító tartalékcsapatok se. Az arany középúton vagyunk, tervezhetjük augusztustól a túrákat az NB2-be.