Nem meghirdetett edzéssel egybekötött egymás elleni játék volt ma is a Műkertvárosi Sportcentrumban, de sikerült tudomást szereznem arról, hogy megint itt lesznek a fiúk, így az előző hetihez hasonlóan, most is kisétáltam megnézni a csapat alakulását.
s

Fél tízre megérkezett mindenki, és most is rövid bemelegítéssel kezdtek a fiúk. Az előző éjszakai esős idő miatt lehűlt a levegő, és ez szerencsére elviselhetőbbé tette a mai munkát. Bemelegítés után a múlt hetihez hasonlóan két csapatra oszlott a keret és kétszer 25 perces egymás elleni játék következett. Érződött már a lábakban az első hét terhelése, ami az állóképesség megszerzése miatt szükséges. Kemény héten vannak túl a fiúk, mert ők délelőtt 10-kor és délután négykor futottak, hajtottak, lépcsőztek a lelátón. A fizikai megterhelés várhatóan folytatódik a következő héten és az azutáni héten az edzőtáborban is, és majd csak azután lesz a hangsúly az erőnléti terhelésről áthelyezve a taktikai elemek gyakorlására.
Visszatérve az egymás elleni játékra most két erőnlétileg teljesen azonos csapat lett kialakítva, a játékban a mezőnyjáték dominált. A kapuk nem nagyon forogtak veszélyben, a középpályán gyúrták egymást a csapatok. Szabó István időnként megszakította a játékot néhány utasítás erejéig.
Alakul a csapat, csak így tovább …


Magam sem vagyok ‘mélynövésű’, de aprónak éreztem magam a játékosok mellett. Alakuló csapatunk nagyon magas lesz. Ha más nem is, de ez már a meccs elején sokkal(6)ja majd ellenfelünket. 🙂 A keret harmadrésze csak pár centivel marad a kétméteres határ alatt, de a többiek is 180 centiméter fölöttiek.
A keret átlagmagassága 185-190 centiméter között lehet, de lehet, hogy erről pontosabb infónk is lesz hamarosan.


A következő héten ismét edzés minden nap,
majd az első edzőmeccs következik szombaton a Fradi második csapata ellen.