Minden kezdet nehéz.

Elcsépelt mondás, de igaz.
Az elmúlt 30 évben most fordul velünk először negyedszer, hogy osztályt lépünk felfelé.
Nézzük meg milyen eredményekkel nyitottunk a magasabb osztályokban.

26 évvel ezelőtt megnyertük a harmadosztály küzdelmeit, 1995 nyarán a másodosztályban kezdtük meg a pontvadászatot. Helyi riválisunk volt az első meccsen ellenfelünk, akit sikerül legyőznünk.
Az első néhány forduló eredményei (az első 11 meccsből csak egy vereség és egy döntetlen volt!):

Érdekesség, hogy az akkori bajnokságból négy csapat most is ellenfelünk lesz: Nyíregyháza, III.ker. TVE, Tiszakécske és Diósgyőr.


Következő osztályváltás 2008-ban történt, akkor a Paks ellen vereséggel indítottunk.
Mindannyian emlékezünk még arra a meccsre, Tököli erősen vitatható módon, szabálytalanul szerzett második gólja miatt szenvedtünk vereséget. Klikk a linkre a meccs összefoglalójának megnézéséhez:
https://drive.google.com/file/d/0By7Mp__0a-jHMHotdk1zYUdGQVk/view?usp=sharing&resourcekey=0-SonvcMXbGYMe5ZXrBCk-1w


2018-ban a harmadosztályban 1-1-es döntetlennel kezdtünk a taksonyiak ellen.

Osztályváltáskor: győzelem – vereség – döntetlen, vagyis a sorminta alapján győzelem következik.
Ezt így ‘kimatekozni’ könnyű, de egy újoncnak az előző év hatodik helyezettje ellen azért nem egyszerű véghez vinni.
Nem egyszerű, de nem lehetetlen, mert van egyszer egy hazai pálya, lila szív és itt van a Lila Köd is! 🙂


Negyvenéves harmadosztályú tagság után most kezdjük ötvenedik évünket a második vonalban.
Reméljük a kezdés és a folytatás is sikeres lesz. Hajrá lilák, hajrá KTE!

2 hozzászólás “Minden kezdet nehéz.” bejegyzéshez

  1. Arról esetleg nincs valami infó, hogy terveznek-e még támadókat hozni?

    Ez igy eddig eléggé soványka.

    1. Van 4 befejezőcsatárunk, a középpályások és a védők között is akadnak páran akikre lehet számítani, mint gólszerző. Középpályára várható még 1-2 játékos.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.