TIPPMIX🔸29. forduló

Célegyenesbe érkeztünk, már csak öt forduló van hátra. A bajnokságban és a tippjátékban is kiélezett közdelem folyik a dobogós helyezésekért.
A forduló ‘megmondóembere’ embernorbi, aki bár bevallottan Vidi szurkoló mégis elég reálisan ítéli meg a többi csapatot is.
Nézzük Ő milyen eredményeket vár ebben a fordulóban:

TIPPMIX🔸29. forduló részletei…

Küzdelem önmagunkkal

Őszintén szólva ez nem néz ki jól. Nem a Loki elleni vereség, mert Debrecenben bőven ki lehet kapni anélkül, hogy az ember rosszul érezné magát tőle. Én sokkal inkább arra gondolok, hogy ezzel már öt meccse tart a nyeretlen szériánk (ebben benne van a kupakiesés is), ami messze van a dicsőségestől. Ősszel volt már ilyen sorozatunk szeptember vége és október vége közt, de a hatodikat nem tettük mellé. Most is meg kellene kezdeni a talpra állást.

Küzd, igyekszik a csapat, de az eredmények az elmúlt időszakban nem jönnek (fotó: Kecskeméti TE – Facebook) 

Küzdelem önmagunkkal részletei…

NB1-es erősorrend 2023-2024 #10

Az utolsó előtti erősorrendünk következik, ami egyben azt is jelenti, hogy igen közel a bajnokság vége. Matematikailag még nincsenek eldőlt kérdések, de vannak csapatok, akiknek nagyon úgy tűnik, hogy meg van írva a sorsa. A kulcspozíciókban nem változtattunk a véleményünkön, a középmezőnyben volt mozgolódás. Két csapat nagyot ugrott előre, egy harmadik pedig jócskán visszacsúszott, de nem csak az ő helyük változott.

A Kecskemét formája visszaesett az elmúlt meccseken, ez pedig a jóslatunkon is érződik (fotó. Kecskeméti TE – Facebook)

NB1-es erősorrend 2023-2024 #10 részletei…

TIPPMIX🔸28. forduló

Már csak hat forduló van hátra a bajnokságból, nem sok idő van a helyezések, pozíciók javítására. Mindent bele KTE, és mindent bele tippelők!

Ezen a héten akristof osztja meg velünk véleményét arról, milyen végeredményeket vár a hétvégi fordulóban. Lássuk:

TIPPMIX🔸28. forduló részletei…

Március legjobbjai

Ebben a hónapban is a Kecskeméti TE-vel rendeztük meg a legjobbakat kereső szavazást, ti pedig döntöttetek. Tavaly ilyenkor, 2023-ban a mára Debrecenben futballozó Szuhodovszki Soma nyert, a legszebb gólt Horváth Krisztofer lőtte a Debrecennek, a legszebb gólpassz pedig szintén Szuho nevéhez fűződik (a Vasas ellen). De mi lett az eredmény 2024 márciusában? A hónap legjobbja egy visszatérő arc ebben a kategóriában, a legszebb gólt azonban egy új reménység lőtte, míg a legszebb gólpassz onnan érkezett, ahonnan a szurkolók várják is a gólpasszokat. A hónap csapatában pedig két poszton is meglepetést láthatnak a szurkolók.

Horváth Krisztofer a bajnokság egészét tekintve is előkelő helyen áll a kanadai táblázaton

Március legjobbjai részletei…

Most már meg lehet nyugodni. Sajnos. Sajnos?

Az van, hogy most már nem túlzottan kell izgulnunk. Az elmúlt két meccsen gyakorlatilag kiderült, hogy a Tóth Ákos, sportigazgató által halványan megpendített nagy célt nem fogjuk elérni, így pedig nem sok tétje maradt a hátralevő meccseknek. Ez viszont nem biztos, hogy nagy baj.

Úgy tűnik, hogy kissé földre rogyott a KTE, de összességében nincsen akkora gond, mint amilyennek tűnhet (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Most már meg lehet nyugodni. Sajnos. Sajnos? részletei…

Akkor most bajban vagyunk?

Ez egy igen jó kérdés. Az MTK elleni bajnoki és a Nyíregyháza elleni kupameccs pedig több kérdést vetett fel, mint amennyit megválaszolt.

A kulcsembereink gyengén teljesítettek a Nyíregyháza ellen (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Akkor most bajban vagyunk? részletei…