NB2-es erősorrend 2025-2026 #2

Meglehetősen trehányul bántunk az ősszel az erősorrenddel, mert ha eminens diákok lennénk, akkor ennek már a 4. power rankingnek kellene lennie a szezonban. Ehhez képest most mindössze másodszor futunk neki, hogy megtippeljük az NB2 szezonvégi sorrendjét, de erre nincs is jobb alkalom, mint a téli szünet kezdete. Az persze nehezíti a dolgunkat, hogy nem ismerjük a csapatok téli játékosmozgásait, de annyi baj legyen, majd a következő tippelésnél azt is figyelembe vesszük.

A Soroksár elleni győzelemmel a KTE megérkezett közvetlenül a feljutó helyek sarkába (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB2-es erősorrend 2025-2026 #2 részletei…

Ami kicsiben eddig működött, az most nagyban is

Tímár Krisztián korábban már több meccsünkön megmutatta, hogy sem ő, sem a csapata nem esik kétségbe akkor, ha hátrányba kerül. Az ilyen hullámvölgyekből egy híján minden alkalommal dicséretes tartással tudott kikecmeregni, nem fogta meg, ha az ellenfél vezetést szerzett. Az egy kivétel, a múlt heti, Tiszakécske elleni meccs volt, ahol bár vezettünk, a hazaiak fordítottak, azt a hátrányt viszont már nem sikerült ledolgoznunk. Ez azonban lehetőséget teremtett arra, hogy megnézzük, vajon nagyban is képes-e a Tímár-féle KTE arra, amire kicsiben: felállni egy gödörből. A Kozármisleny elleni meccs alapján igen.  Ami kicsiben eddig működött, az most nagyban is részletei…

Úgy hoztuk a kötelezőt, ahogy az elvárható, de ahogy az elmúlt meccsek alapján talán nem vártuk

Bár „csak” a kupában és „csak” egy másodosztályú ellenféllel szemben, de kiborult a ketchupos köcsög és végre tudtunk sok gólt szerezni egy meccsen. Alapnak jó lesz, erre kell építkezni a továbbiakban.

Szerencsére négyszer is láthattunk gólörömöt a csapattól Kozármislenyben, Vágó Levié emlékezetesre sikerült (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Úgy hoztuk a kötelezőt, ahogy az elvárható, de ahogy az elmúlt meccsek alapján talán nem vártuk részletei…