Amilyen jól indult a csapat számára 2025, a március aztán annyira meg is bicsaklott. Nem tudtunk meccset nyerni az év harmadik hónapjában, aminek köszönhetően sajnos a hátrányunk sem csökkent a bennmaradó helyekkel szemben. Ennek ellenére akadtak jó/jobb teljesítmények, az pedig ki is derül, hogy a szurkolók szerint melyek voltak ezek.

Az újoncévünk harmadik hónapjában Szuhodovszki Soma lett a hónap legjobbja, tavaly pedig Horváth Krisztofer vitte el a címet, lássuk tehát, hogy idén kié lett a március. Mivel az elmúlt időszakban rendre a meccs legjobbjának választották meg a szurkolók, így nem okozott meglepetést, hogy a Hónap Legjobbja címet is behúzta Zsótér Donát. Donát az elmúlt időszakban alapembernek mondhatja magát, de ez nem volt így az egész szezonban. Ősszel inkább csak csereként kapott lehetőséget, így mostanra sem érte még el az 1000 játékpercet a szezonban, bár jelenleg már csak egy hajszálra van tőle (995 perc). Bár a csapat eredménysora még azzal együtt sem volt igazán veretes, hogy nehéz ellenfelekkel is találkozott a KTE márciusban, Zsótér megbízhatóan szállította az ellentmondást nem tűrő rakkolást és többször a támadásokban is kulcsszerepet vállalt: a Fehérvár ellen például gólt is szerzett. Tavaszra Donát a legfontosabb játékosaink egyike lett, jelenleg 4 kanadai pontnál (3 gól és 1 gólpassz) tart és kiharcolt egy olyan pontrúgást is, amelyből gólt szereztünk. Nyomás alatt sem teljesít rosszul, lőtt már gólt hátrányból és döntetlennél is, illetve egyenlő állásnál adta a gólpasszát. A góljai eddig 2, a gólpassza pedig 3 pontot hozott a konyhára, tehát kijelenthető, hogy nélküle még nehezebb helyzetben lenne a KTE. Lássuk hogyan teljesített márciusban:
Minden meccsen kapott lehetőséget Gerától a hónapban, azonban talán némileg furcsa, hogy egyiket sem játszotta végig. Egyébként sem jellemző ez a szezonjára: eddig 10szer kezdett ebben az idényben és csak egyszer nem cserélték le. A Paks ellen is csak csereként szállt be, de a másik három meccsen nem csak kezdett, de mindegyiken a meccs legjobb kecskeméti játékosának választották meg a szurkolók. A Lila Köd osztályzataiból is kitűnik, hogy amikor kezdett, akkor mindig a csapatátlag felett teljesített.

A márciusi góljaink közül igazán kettő volt versenyben a győzelemért, de végül Driton Camaj Szappanos felett átlőtt gólja alulmaradt Pászka Lóránd Lokinak beágyúzott bombájával szemben (ezzel már a második olyan „márciusgólja”, amelyet a DVSC-nek lőttünk). Gyakorlatilag nem létezik olyan szög, ahonnan nem mestermű ez a gól.
A korábbi márciusok legszebb góljai:
Horváth Krisztofer vs DVSC 2023.03.18.
Helmich Pál vs MTK 2024.03.30.
Pászka Lóránd gólja a Kecskeméti TE – DVSC mérkőzésen
2025.03.28. OTP Bank Liga, 25. forduló Kecskeméti TE – DVSC | 1-3 | (1-3) | Pászka Lóránd gólja Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/
Az előbb említett Camaj-gól sem maradt azonban díj nélkül, hiszen a legszebb gólpassznak Lukács Dániel pörgetését választottátok. Bár ebben a hónapban nem volt nagy választék az asszisztok között, Luki passza megérdemelten nyert, hiszen éppen tökéletes ívben érkezett Camajhoz, aki szépen lőtte ki vele a hosszút.
A korábbi márciusok legszebb gólpasszai:
Szuhodovszki Soma vs Vasas 2023.03.12.
Horváth Krisztofer vs Kisvárda 2024.03.09.
Driton Camaj első gólja a Kecskeméti TE – Paksi FC mérkőzésen
2025.03.02. OTP Bank Liga, 22. forduló Kecskeméti TE – Paksi FC | 2-2 | (1-1) | Driton Camaj első gólja Iratkozz fel az MLSZ TV csatornájára: http://bit.ly/2EsS9It Kövess minket itt is:: Facebook: https://www.facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg Instagram: https://www.instagram.com/mlsztv/ Twitter: https://twitter.com/mlszhivatalos Web: https://www.mlsz.hu/
A hónap csapata esetében nagy égszakadás nem történt, februárhoz képest egy poszton történt változás. A kapuban ezúttal is Kersák Roland áll (negyedik alkalommal), előtte a szokásos védelem: Botka Endre (2x), Belényesi Csaba (18x) és Katona Levente (8x). A jobb oldali szárnyvédő posztjára ezúttal is Májer Milánt (8x) szavazták be a drukkerek, a bal oldalra pedig szavazás nélkül került be Zeke Márió (15x), mert márciusban csak ő lépett pályára azon a poszton. A középpályán történt az egyetlen változás: Vágó Levente helyére Pászka Lóránd (1x) került be, mellette Zsótér Donát (6x) és Katona Bálint (8x) szerepelnek, míg a két támadó ezúttal is Driton Camaj (2x) és Lukács Dániel (6x).
Márciusban tehát a következő eredményekkel zárt a KTE:
Paksi FC (otthon) 2-2
Fehérvár FC (otthon) 2-2
Feerencvárosi TC (idegenben) 0-4
Debreceni VSC (otthon) 1-3
Mindezt pedig így értékeltétek (februárhoz képest romlott az átlag, akkor 7,56 lett az eredmény):
Március legjobbja (értékelés)
Beautiful, easy data visualization and storytelling
Zsótér Donát másodszor lett a hónap legjobbja, ezzel befogta a listán Lukács Dánielt és Nagy Krisztiánt. Eddig a következő játékosok tudtak a hónap legjobbjai lenni:
A hónap csapatába eddig Belényesi Csaba került be legtöbbször, őt követi Zeke Márió és a most kimaradó Vágó Levente:
Pászka először lőtt gólt kecskeméti színekben és máris elvitte a hónap gólja címet, míg Luki másodszor jegyezte a hónap gólpasszát:
Köszönjük szépen a szavazataitokat! A következő havi szavazásnál is számítunk rátok.
A szavazás teljes eredménye a következő (a bal felső sarokban tudjátok léptetni a diákat, ezáltal kiválasztani a kategóriát):
Untitled Story
Beautiful, easy data visualization and storytelling
A Zsotér a legjoobb ez ugye vicc.