Sem magasság, sem mélység nem rettent

A város jelmondata remekül írja le a csapat elmúlt 10 évét, mert ebben az időszakban magasságból és mélységből is jutott a KTE-nek bőven. Ha pedig csak a szezonunkat nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy a múlt heti Újpest elleni meccsünk volt a mélység, amely hálistennek nem rettentette Szabó István csapatát. 

Persze eltel pár nap a meccs óta, talán kicsit már kicsit késő is van a beszámolóhoz. Ezért a meccsre kevesebb fókuszt helyezek (a meccs utáni értékelést persze nem hagyom ki), cserébe pár gondolatot bedobok azzal kapcsolatban, hogy szerintem miért voltunk ennyire jók ebben a szezonban.

Szabó István feladata az volt, hogy az Újpest elleni vereséget követően összekalapálja valahogy a csapatot. A Megyeri úton nagyon fásult volt a csapat és Szabó szezonvégi nyilatkozata alapján el is fáradt a keret a célegyenesre, ez pedig érzékelhető is volt, az Újpest elleni meccs végén már észrevehetően tartalékoltunk az utolsó meccsre (szerencsére megérte). Vágót kellett valahogy pótolnunk (meg persze a szintén eltiltott Rjaskót, de ő jellemzően nem a kezdőben szerepelt az idényben), erre a szerepre pedig Nikitschert szemelte ki Szabó István, ahogyan arra számítani lehetett, tehát meglepetés nem okozott a kezdő összeállításánál. Ami ellenben okozhatott meglepetést, az a Kisvárda háromvédős felállása (bár Pistabá elmondása alapján a csapat erre készült). Hogy a két háromvédős rendszer egymásnak feszülése okozta a visszafogott játékminőséget vagy a két csapat hozzáállása (a Kisvárda számára már nem volt tétje a meccsnek, a KTE pedig döntetlennel is biztos ezüstös lett volna, így feleslegesen nem akart nagy kockázatot vállalni). A két csapat mindenesetre udvariasan gyömöszölte egymást igazi veszély nélkül. Ez alól kivételt jelentett Banó-Szabó szabadrúgása és Belényesi mellésodort labdája, de vendégoldalon ugyanilyen kivételt már nem igazán tudnék mondani. A szezonvégi fáradtságunk talán abban is kifejeződött, hogy sokszor indokolatlanul sok érintésből játszottunk, bár uraltuk a meccset, de tempót nem nagyon tudtunk vinni a támadásokba. Aztán a második félidőt kis híján egy kapott góllal nyitottuk, de a kezdeti rémületet követően összeszedte magát a csapat és nem sokkal később egy egészen szép Banó-Szabó Bence – Szuhodovszki Soma – Nikitscher Tamás kombinációt követően Niki szépen tálalt az egy perccel előtte beállt Katona Bálint elé, aki nem is hibázott. A gól némileg fellelkesítette a csapatot és elkezdtünk kicsit futballozni, a félidő második felében pedig Camaj ziccerénél pedig megvolt a szükséges szerencsénk, a montenegrói letaposta a szelepet a labdáról.   Magáról a meccsről tényleg nehéz annál többet mondani, hogy a KTE nem túl jó játékkal, de nagyon profin húzta be az utolsó meccsét és tette meg azt, amire szüksége volt az ezüstéremhez (pláne, hogy még a döntetlen is elég lett volna).

Na de miért sikerült ennyire jól a KTE idei szezonja? Néhány pontban az én észrevételeim:

• Először is, ami kézenfekvőnek tűnik: rendkívül összeszokott a csapat, az NB2-es keretet annak ellenére sem forgatták fel, hogy a szokások szerint 10-ből 9 csapat ezt az utat járja (helló Vasas!). Baromi ritka ez a hozzáállás, az pedig még ritkább, hogy ennyire működőképes legyen.
• A keret egyensúlyai jól voltak kialakítva, ha valaki kiesett, hasonló játékos volt képes pótolni, ritkán éreztük meg a hiányzóinkat. Ez persze nem zárja ki azt, hogy bár a keretet alkotójátékosok profiljai remekül lettek összeválogatva, a szezon végére kiderült, hogy maga a keret sajnos a kelleténél szűkebb. Ennek ellenére azonban nem nagyon tudunk olyan játékost említeni, akinek ne lett volna igazán jó pillanata a szezonban. A kontraszt a másik újonccal szemben a legszembetűnőbb és talán a szezon végeztével kijelenthetjük, hogy az újoncok tekintetében a Vasas volt a kirakatcsapat, a KTE pedig a mintacsapat.
• Borzasztó fontos volt a háttérstáb munkája. Ezen a ponton konkrétan az egészségügyi szakemberekre és a fizikális felkészítésért felelős stábtagokra gondolok, hiszen a KTE-t elkerülték a súlyos sérülések, ha valaki kidőlt jellemzően hamar vissza tudott térni (lásd Belényes, Szuhodovszki). A kivétel ez alól talán Mihajlo Meszhi és Katona Máté voltak.
• Szabó István már a másodosztályra kialakított egy olyan játékrendszert, ami kellőképp rugalmas ahhoz, hogy meccsen belül is bele lehessen nyúlni és amivel az ellenfelekhez is könnyű alkalmazkodni. Ezt a rendszert pedig gyakorlatilag nem változtatta, csak tökéletesítette. Ez struktúra képes arra, hogy az abba jól beillesztett játékosok padlóját megemelje: nem kell kiemelkedően jó játékosnak lenned ahhoz, hogy Szabó rendszerében annak tűnj. A KTE keretében szereplő játékosok többsége nem biztos, hogy bármilyen klub rendszerében is remekelne, itt azonban a kiválasztásnak és a jól szervezettségnek köszönhetően összeadódnak a játékosok erősségei, ahelyett, hogy kioltanák egymást. Szabó ráadásul a jól meccselt a szezon nagy részében: jók a cseréi, az apró változtatásai rendre ültek.
• Az előző pont már előrevetítette, de a KTE megtalálta azt az edzőt, akit keresett. Akinek kötődése van, szívügye a klub, akinek világos a koncepciója és ehhez a koncepcióhoz jól kiválasztott eszközei és kellő türelme is van. Mindez pedig találkozott egy olyan vezetéssel, akik mindebben partnerek.
• Egy olyan vezetéssel, akik a szakmai stábbal együtt elkezdtek klubkultúrát építeni, amihez kapcsolódni lehet, amit a közönség és a közösség is magáénak érez. Akik jól adták át azt az érzést, hogy mit jelent ez a csapat. Akik jó reklámot csináltak a KTE-nek.
• Nem felejthetjük el a közönséget sem, akik elképesztő lelkesedéssel támogatták a csapatot és olyan miliőt teremtettek, amire a játékosok egy újonccsapatnál talán nem is számítottak.
• És persze volt szerencsénk is, nem is kevés. A lehetőségekhez képest kellemes volt a sorsolásunk, a Fradi ellen például kétszer játszhattunk hazai pályán, olykor a bírók és fújtak nekünk (sokszor pedig ellenünk), és főleg a szezon elején, a bekkelős meccseken azért sokszor pattan jól a labda. Ez nem elhanyagolható, hiszen ha akkor sorra jönnek a vereségek, akkor biztosan izzadós lett volna a szezonunk. A szerencsefaktor azonban minden csapat szezonjában jelen van. Tudjunk róla, hogy volt szerencsénk is olykor, de azt is tudjuk, hogy nem ezen múlott.

Értékelések (tízes skálán osztályzunk, az osztályzás alapja itt található):

Varga Bence: A Kisvárda nagyon kevés nyomást helyezett rá, kényelmes meccse volt. Ami miatt az átlagnál feljebb értékelem, az az első félidőben bemutatott védése lábbal. Akkor a bíró lest intett, de a felvételen látszik, hogy közel sem volt az, tehát, ha akkor nem mutat be Benyó bravúrt, a VAR utólag megadta volna a gólt. 6

 

Nagy Krisztián: Főleg védekezésben alkotott nagyot, sok labdát szerzett, sokat szerelt, jó helyezkedett. A passzjátékában pedig nagyon szeretem azt a fantáziát, amivel minden helyzetben megtalálja a helyes érintést. 6

 

 

Szabó Alex: Az első félidőben a legaktívabb védőnk volt. Folyamatosan jelen volt, hol szerelt, hol tisztogatott, hogy fejpárbajt nyert. A második játékrészre kicsit jobban eltűnt, de jó meccset játszott. 6

 

 

Belényesi Csaba: Kis híján megszerezte az első gólját a szezonban, de anélkül is jó meccset játszott. Mesanovics egész konkrétan zihálva ébredhet fel éjszakánként, ha eszébe jut, hogy Csabi hogy dominálta le az egész meccsen. 6

 

 

Szalai Gábor: Gabi az első félidőben még igazi hullámhegyek nélkül (de magabiztosan) tette a dolgát, aztán a szünet után ő vette át Alex szerepét, azaz mindenhol ott volt és sorra nyerte a párharcokat. 6

 

 

Zeke Márió: Nagyon hullámzott a meccsen, a szokásosnál kevesebbet is vállalt. Amikor elkapta a fonalat, akkor egészen szép dolgokat csinált, de a megszokotthoz képest sok labdát szórt el. 5

 

 

Nikitscher Tamás: Döbbenetes, hogy ez a fickó milyen fizikális paraméterekkel rendelkezik. Halomra nyerte a párharcait és olyan stabilitást adott a középpályának, hogy öröm volt nézni. Nagyon kiegynesúlyozott volt egész tavasszal, de könnyen lehet, hogy az eddigi legjobb meccsét láttuk. 8 (MVP)

 

Szuhodovszki Soma: A sérülését követő két meccs messze volt a csúcsformájától, most is visszafogottabb volt, mint szokott. Ugyanakkor, amikor megrázta magát, akkor nagyon szép dolgokat mutatott, a gól előtti összjátékból is remek passzal vette ki a részét és akár gólt is lőhetett volna. 5

 

Banó-Szabó Bence: Labda nélkül volt nagyon hasznos, jól indította a letámadásokat, jól lépett vissza labdákért, harciasan játszott. Bár többször is labdát vesztett, motiváltan és éhesen játszott, az ő játéka pedig a többiekét is képes emelni. 6

 

 

Horváth Krisztián: Olyan játékos, akit nagyon tud szeretni a szurkoló. Robbanékony, technikás és ezt nem is fél megmutatni, szereti színezni a játékot. Bár ezen a meccsen nem ment neki úgy a játék, ahogy már korábban sokszor, mégis az egyik legkellemesebb élmény a szezonban az ő szereplése. 5

 

Tóth Barna: Nagyot küzdött ezen a meccsen is és a pozíciós helyzetekben kifejezetten jól is szerepelt, de a párharcait vegyes eredménnyel vívta meg és nem is volt annyit játékban, mint a jobb meccsein. A hasznosságát továbbra sem lehet elvitatni. 5

 

 

Cserék

Katona Bálint: Remekül szállt be, talán az első labdaérintéséből gólt lőtt (és lett a házi gólkirályunk). A későbbiekben is szívesen vett részt az összjátékban, nem bújt el, mutatta magát, de már kevesebb momentuma volt a gólt követően. 6

 

 

Mihajlo Meszhi: A meccs végén már a védekezésre koncentrálva érkezett be, meg is nyert néhány párharcot, de nem töltött sok időt a pályán. 5

 

 

 

Hadaró Valentin: Az utolsó néhány percre érkezett, de így is volt két felszabadítása. 5

 

 

 

Kecskeméti TE – Kisvárda Master Good

Kiket láttál a legjobbnak a meccsen a KTE-ből? Három játékost választhatsz.