NB2-es erősorrend 2025-2026 #2

Meglehetősen trehányul bántunk az ősszel az erősorrenddel, mert ha eminens diákok lennénk, akkor ennek már a 4. power rankingnek kellene lennie a szezonban. Ehhez képest most mindössze másodszor futunk neki, hogy megtippeljük az NB2 szezonvégi sorrendjét, de erre nincs is jobb alkalom, mint a téli szünet kezdete. Az persze nehezíti a dolgunkat, hogy nem ismerjük a csapatok téli játékosmozgásait, de annyi baj legyen, majd a következő tippelésnél azt is figyelembe vesszük.

A Soroksár elleni győzelemmel a KTE megérkezett közvetlenül a feljutó helyek sarkába (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

NB2-es erősorrend 2025-2026 #2 részletei…

Elszalasztott lehetőség

1-1-es döntetlent játszott a csapat Békéscsabán, ami nagyjából megfelel a meccs képének, mégis többet vártam. Egy győzelemmel pontszámban befoghattuk volna a harmadik helyen álló Honvédot, így viszont csak a hatodik helyről tekintgetünk felfelé. Igaz, a feljutó helytől mindössze 3 pont választ el bennünket.

Elszalasztott lehetőség részletei…

Bejgli után, baklava előtt – széljegyzet

Túlvan a csapatunk a karácsonyi szüneten (amelynek nagy részét amúgy is munkával töltötték), átestek a játékosok a szilveszteren is, holnap pedig repülőre ül a keret, hogy a törökországi Belekben edzőtáborozzon egy kellemeset. Na meg játsszon pár meccset német, román és cseh ellenfelek ellen. A bejgli és a baklava közé pedig frissítőnek egy Békéscsaba elleni edzőmeccs fért be, melyet a kettes füvesen rendeztek kedden ebédidő után.

KTE-Békéscsaba felkészülési meccs a mérsékelten kellemes időben és pályán

Bejgli után, baklava előtt – széljegyzet részletei…