Sikerült az NB3 Közép csoport sorsolásának idei meccseit egyetlen táblázatba rendezni. Most még ABC rendben vannak a csapatok, később tabellasorrendben lesznek, ellenfeleknél háttérszínnel lesznek jelölve a meccsek eredménye, kimenetele és így a formamutatók is nyomon követhetők lesznek majd.
… nézzük a következő évben melyik csapatokkal kell összemérni erőnket.
Két csapat feljutott (sok sikert nekik), három kiesett, maradtunk 11-en (Dabas, Dabas-Gyón, Dunaújváros, Honvéd2, Iváncsa, Kecskemét, Kozármisleny, Monor, Rákosmente, Szekszárd, Taksony) . Húsz csapatosra szaporodott minden csoport, a kispesti fakó mellé visszakaptuk az egy éve búcsúzó paksiak második csapatát és új tartalékcsapatként csatlakozott a csoporthoz a Fradi és az Újpest is. Ez eddig 14 csapat. Régi-új ismerősként újra velünk lesznek ketten Csongrád (most már Csongrád-Csanád) megyéből: a Szegedi VSE és a Hódmezővásárhely. Őket nem kell bemutatni.
Kaptunk a csoportba négy vadonatúj csapatot, ismerkedjünk meg velük:
Elkészült végre a csoportbeosztás, lehet az utakat tervezni, a benzinpénzre valót gyűjtögetni vidéki túrákhoz.
De mennyi is az annyi, mekkora utak várnak a Közép csoport csapataira és azokra, akik elkísérik kedvenceiket idegenbe?
A táblázat bal oldali oszlopában látható mindjárt a Közép csoport 2021-2021-es csoportbeosztása, a számok a másik csapat székhelyétől való távolságát jelzik. Legkevesebbet a taksonyiak utaznak, legtöbbet a mislenyiek. Legrosszabbul talán a Kőrösladány járt, mert nekik minden ellenfélhez több, mint száz kilométert kell utazniuk. Kecskemét a legszerencsésebb abból a szempontból, hogy neki egyedüliként nem kell kétszáz kilométert menni sehova idegenbe.
Korábban készült egy távolság-optimalizálás, amiben az szerepel, mennyi lenne a legkevesebb távolság, vagyis a teljes NB3-as mezőnyből kik vannak legközelebb hozzánk. Mivel 9 fővárosi csapat van, hárommal kalkulálva alig jobb a csak számunkra ideális távolságátlag, mint amit az MLSZ kihozott.
Ez eddig szép és jó, pár nap múlva meglesz a sorsolás, izzíthatjuk a rakétákat és …
…. és mivel a KTE és a Kécske külön csoportba került, ezért egy év múlva vagy két NB2-es csapata lesz megyénknek, vagy egy , vagy egy se ……
Döntött az MLSZ, az NB1 alatti osztályokban a mostani tabellát befagyasztja, bajnokot nem hirdet, de a jelenlegi elsők feljutnak, a kiesőhelyen lévők egy osztállyal lentebb folytatják ősztől. Nézzük mi várható:
Miután a facebookon a KTE történelmével foglalkozó tippjáték érdektelenségbe fulladt megpróbálunk a jövőbe tekinteni, mint tettük ezt már sokszor a góltotóban is.
Mikor és hogyan tovább? Természetesen most ennél nagyobb az ország és a világ gondja, de ha már úgyis beszorultunk a lakásba és unatkozunk, próbáljunk forgatókönyvet kitalálni a feltett kérdésre.
Szerintem a lentebb leírtak várhatóak a következő hónapokban. Akinek más véleménye van szívesen fogadjuk akár itt hozzászólásként, akár a facebookon.
A posztot most pár órával korábban indítjuk, mert kivételesen ezen a héten szombaton délután fél háromig be kell érkeznie a tippeknek, mert akkor indul a forduló!
Elindul a tavaszi pontvadászat a csapatoknál és a tippjátékosoknál egyaránt. A csapatok nem lehetnek feltétlenül elégedettek a rajttal, a tippelőknél átlagos héten vagyunk túl, 10,5 szerzett átlagpontszámmal.
Hétvégén nőnapot ünnepeltünk, de a hét elején máris komoly munkára kértük fel egyik hölgytippelőnket. Tatár Zsuzsa keddre már meg is írta a következő heti szöveges tippmagyarázatot, ami lentebb olvashattok.
Elindult a tavaszi pontvadászat a csapatoknál és a tippjátékosoknál egyaránt. A csapatok nem lehetnek feltétlenül elégedettek a rajttal, a tippelőknél átlagos héten vagyunk túl, 10,5 szerzett átlagpontszámmal.
Hétvégén nőnapot ünnepeltünk, de a hét elején máris komoly munkára kértük fel egyik hölgytippelőnket, ő már meg is írta a következő heti szöveges tippmagyarázatot. Erről lentebb olvashattok …
Nem ez az első év amikor azonos osztályban szerepel a két csapat, a kétezres évek elején már több évben összemérhették erejüket. Nézzünk egy kis múltidézést, statisztikát:
Választ erre csak május végén kapunk, de a jelen helyzetből, a téli játékosmozgásokból és előttünk álló meccsekből kiindulva azért kalkuláljunk kicsit, hogy mi is várható …