Nagyon izgalmasan alakul a bajnokság vége, és a tippjátéké is.
Nagyon kicsin múlik itt is, ott is, ki végez majd előkelő helyen a végelszámoláskor.
Ezen a héten Lajos38 osztja meg velünk véleményét a meccsekről:
Nagyon izgalmasan alakul a bajnokság vége, és a tippjátéké is.
Nagyon kicsin múlik itt is, ott is, ki végez majd előkelő helyen a végelszámoláskor.
Ezen a héten Lajos38 osztja meg velünk véleményét a meccsekről:
Nagyon leegyszerűsítve, leredukálva az elképzeléseket –a későbbi bővítések lehetőségét megtartva– mit kellene a Széktóiban tenni ahhoz, hogy itt NB1-es meccset lehessen itt rendezni?
…
… vagyis mi lehetünk az első olyan csapat a négy közül visszakerülhet az NB1-be, amelyik a 2015- ben létszámcsökkenés áldozataként kikerült onnan, pedig mi indultunk legtávolabbról akkor, mégis mi állunk legközelebb az élvonal kapujához.
…
A bajnokság célegyenesbe fordult, már csak öt forduló van hátra a pontok gyűjtésére a csapatoknak és tippelő játékosainknak egyaránt.
Szöveges tippmagyarázatot ebben a bajnokságban még őszi összetett versenyünk nyertese nem írt, így most az ő meccsindoklásait olvashatjátok lentebb. Lássuk milyen eredményeket vár Döme :
…
Azért szeretjük a sportot, mert egyenlő feltételekkel küzdenek meg az ellenfelek.
Pontosabban ezért szerettük!
Régen valóban nem a pénz számított, hanem ugyanolyan eszközök igénybevételével, azonos feltételekkel kellett részt vennie mindenkinek a versenyben. Ma már nem erről van szó, már pénzért minden megvehető. Valóban minden?
Már csak öt forduló van hátra, egyre több helyen számolgatnak, hogy mi lesz, mi lehet a bajnokság végeredménye. Nézzük most a feljutóhelyeket, mert itt már kezd kitisztulni a kép, kevesebb a feljutásra esélyes, mint ahányan még a kieséstől veszélyeztetve érezhetik magukat.
Folytatjuk, illetve be is fejezzünk a Lila Ködöt indítók tipp-posztírói sorozatát. A sorban végül, -de nem utolsó sorban- CaNcOe következik, aki a látva a többi csapat hasonló blogindítását laszlourral közösen 2010 elején elstartoltatta a Lila Ködöt, ami azóta se oszlik el.
Nézzük CaNcOe -aki pár fordulóval ezelőtt már próbaképpen tippelt, több, mint 13 pontot ért el- hogyan látja a következő forduló meccseinek esélyeit:
…
Hat forduló és vége a bajnokságnak.
Nézzük meg alaposabban a tabellát, vizsgáljuk meg a feljutási és kiesési esélyeket, és tekintsünk előre csapatunk következő meccseire is.
…
Folytatnánk a Lila Ködöt 2010-ben alapítók (nbcee, Nitro, laszlour és CaNcOe) által megírott tipp-posztokat, de laszlourt nem találjuk. Közösségi médián és telefonon nem elérhető, a drótpostagalamb se járt sikerrel, mert az ‘ímél’-t nem sikerült neki kézbesíteni. Laszlour CaNcOe társaként 2010 elején kezdte a nepsport.bolg.hu-n a Lila Ködöt, a másik két alapember ezután csatlakozott hozzájuk.
Nem maradtok így se tippmagyarázat nélkül, mert állandó beugróként PingWin lesz aki leírja nektek a tutit. Ő 2011 őszén került a csapathoz, kezdetben csak a tippjáték eredményeinek számítását végezte, később -vesztetekre- posztokat is írt, 8 éve egyedül maradt, azóta ő lát el titeket információval, játéklehetőséggel a Lila Ködön.
Nézzük PingWin tippjeit, tippindoklását:
…
Folytatjuk a Lila Ködöt alapítók tippírói sorozatát, ezen a héten Nitro szöveges tippmagyarázata következik. Ő csak az első két évben volt aktív a Lila Ködön, mert 2012 eleje óta a Széktói fociról (KTE és KLC) tudósít több helyre is /több honlapon és több média felé/, ami idejét alaposan lefoglalja.
Lássuk Nitro milyen eredményeket vár a hétközi fordulóban: