A feljutásról …

Már csak öt forduló van hátra, egyre több helyen számolgatnak, hogy mi lesz, mi lehet a bajnokság végeredménye. Nézzük most a feljutóhelyeket, mert itt már kezd kitisztulni a kép, kevesebb a feljutásra esélyes, mint ahányan még a kieséstől veszélyeztetve érezhetik magukat.

Öt fordulóval (15 megszerezhető ponttal) a vége előtt a Vasas feljutására már nagyobb összegekben merne fogadni mindenki. A Siófokot ‘nem veszélyezteti’ a feljutás, mivel nem is kértek licencet a magasabb osztályba, már az is megsüvegelendő ahogy itt szerepeltek/szerepelnek. A licenckérelmek beadásakor a Haladás még sokkal előkelőbb helyen állt, akkor még reménykedhetett abban, hogy osztályt válthat felfelé, de mára kiderült, hogy ez szinte reménytelen számukra ebben a bajnoki évben.

Marad hát a KTE, DVTK és a Szeged. A Vukmir-féle edzőváltás két fordulóval ezelőtt egyedül a kecskeméti csapatnak tett jót, mert ők azóta hat pontot szereztek, míg új edzővel, új impulzussal a diósgyőriek csak egyet, a szegediek pont nélkül maradtak. Előadódott az a nem várt eset, hogy a KTE feljutóhelyre kerül.

A DVTK természetesen fel akar jutni, ezt nem titkolták sosem, a KTE-nek pedig a szép őszi és tavaszi szereplése miatt egyértelmű, hogy NB1-es licencet kellett kérnie. Mindkét csapat megkapta a licencet, ami nálunk azért is remek, mert 2015-ben ugye ezen bukott meg élvonalbeli pályafutásunk folytatásának lehetősége. A szegediekről nem tudjuk melyik osztályba kértek licencet, mert első körben nem fogadták el kérelmüket.

A sportszerető társadalom ‘szemét nagyon bántja’ /és akkor még nagyon finoman fogalmaztunk/, ahogy a DVTK vezetése pénzzel mindent el akar intézni, mindent meg akar venni. A téli átigazoláskor kivásárolták egyik fő riválisuk védelmének oszlopát (Belényesit, akit azóta is jobbára csak padoztatnak), majd hét fordulóval a bajnokság vége előtt „megveszik kilóra” a másik fő rivális edzőjét! Akinek pénze van mindent megtehet??? A váltás ellenére nem hozott új lendületet a diósgyőriek játékába az edzőváltás, a szegedeiket viszont jól összezavarta, így lett haszonélvezője a váltásnak a kecskeméti csapat.

Mi várható a végére?  Egy hét múlva sokkal közelebb kerülünk a válaszhoz.
Ha a lendületet veszett szegediek kikapnak Széktón, és a DVTK nem tud nyerni a Szentlőrinc ellen akkor nyílik az olló és a KTE második helye egyre biztosabbnak látszik. Ez azért lenne, mert az utolsó négy meccsen a diósgyőriek csupa olyan csapat ellen meccselnek, aki az életükért, a bentmaradásért küzdenek, míg a kecsekmétiekre csak egy ilyen ellenfél vár Dorogon, az utolsó három ellenfelünk már elérte amit el akart érni ebben az évben, azok nyerhető meccsek lehetnek.

Hajrá lilák, hajrá KTE!

5 hozzászólás “A feljutásról …” bejegyzéshez

  1. Nyerhető, de kemény meccsek. A rangadóknak beharangozott meccseken (Szeged, Vasas, Haladás, Kécske, DVTK) a szezonban még egyszer se nyertünk, a Szeged ellen egy X-szel így előre lehet sokan kiegyeznénk. Kécske is mindig nagyon komolyan veszi az ellenünk lévő meccseit, általában parázs hangulatú meccseket játszunk velük sok (kécskei) kiállítással megfűszerezve. A legutóbbi 3 tétmeccsünket szintúgy 1:0-ra veszítettük el ellenük. Ideje lenne ezen változtatni!:)
    A Hali védelmét nehéz volt ősszel is feltörni, 1-2 gólos, küzdős meccsre számítok.
    Én a Szentlőrincet is a Dorog kategóriájába sorolnám, mert elég nehéz a sorsolása, és szerintem nem nagyon fognak már pontot szerezni. Az utolsó fordulóra a riválisok jó szereplése esetén akár a kiesés is „lőtávolon belülre” kerülhet számukra.
    Amúgy szerintem hülyeség nézni azt, hogy kinek könnyű/nehéz a sorsolása, bárki verhet bárkit.

    1. „… szerintem hülyeség nézni azt, hogy kinek könnyű/nehéz a sorsolása, bárki verhet bárkit …”
      Ez igaz, de ha nem írok semmit hogyan provokálnám ki, hogy billentyűt ragadj, és leírd mit gondolsz erről. 😉

  2. Aki az 5 meccséből 4-et megnyer, az fog feljutni. Ilyen egyszerű.

  3. Kedves Pingwin, nem tudod véletlen hogy a licencet mely stadionra kapta a csapat? Hisz a Széktói elvileg nem alkalmas az első osztályra.

    1. A licenc pénzügyi, gazdálkodási szempontból történő ‘elővizsgálat’ arra az esetre, ha egy csapat feljutó helyen végezne léphet-e magasabb osztályba. Ebből a szempontból hat NB2-es csapat ment át ezen az első rostán.
      Az infrastruktúra egy másik dolog. Minden újonc egy év türelmi időt kap a feltételrendszer kialakítására. Van aki egy év után elvérzik, kiesik, így ilyen gondja nem lesz, de aki marad arra sem vár feltétlenül utazgatás hazai meccsekre, mert az MLSZ is kezdi belátni irreális elvárásai sok esetben teljesíthetetlenek. Ennek az enyhítésnek első jele, hogy már csak az élvonalban kell talajfűtés, de az is, hogy második éve másodosztályú Pécs fedett lelátó nélküli pályán játssza hazai meccseit. Erre persze nem lehet alapozni, hanem minden lehetőséget meg kell ragadni egy optimális méretű kis stadion kialakítására, mert legrosszabb forgatókönyv szerint a második évben Paksra, vagy a fővárosba kellene utazni hazai meccsekre, ami nagyon nem lenne jó.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.