Tavaszi/húsvéti szünetet (szabadnapot) kapott csaptunk a bajnokságban, a hétvégi fordulóra. Tippjátékunk természetesen megy tovább, mi nem pihenünk.
Az elmúlt hat év alatt eddig 168 fordulóban tippeltünk. Korábban háromszor fordult elő, hogy három egymás utáni fordulót megnyert valaki: egyszer pofánlőttemmarvint (2011-2012 18.-20. forduló), kétszer balogárpi (2011-2012 9.-11. forduló, és 2013-2014 26.-28. forduló). Ezen a tavaszon gyengébb kezdés után a 19., a 20. és 21 fordulóban mostani tippmagyarázónknál senki nem szerzett több pontot, tehát ő játékunk történetében negyedik, aki triplázni tudott! Gratulálunk neki!
Pár nappal ezelőtt sikerült megnyerni őt a tartalmi rész megírására, lássuk Hubi tippjeit:
Kategória: Tippverseny
Tippverseny ~ 22. forduló
Túl vagyunk a 21. fordulón, a bajnokság hetven százaléka mögöttünk.
Kalocsán alaposan megszenvedett csapatunk, csak a nyolcvanadik perc után sikerült szereznünk a gólt, ami végül a győzelmet jelentette. Reméljük szombaton könnyebben sikerül két vállra fektetni következő ellenfelünket, a soltvadkertieket.
Mostani tippírónk egy visszatérő játékos, aki az NB1-ben még tippelgetett szorgalmasan, a megyei játékba csak pár hete kapcsolódott be.
Lássuk Péter Kontra hogyan látja a hétvége meccseinek eredményeit:
Tippverseny ~ 21. forduló
Túl vagyunk a bajnokság kétharmadán, csapatunk továbbra is vezet a bajnokságban.
Apró szépséghiba, hogy csak gólkülönbséggel előzzük meg az egy meccsel kevesebbet játszott riválisunkat, no de az egymás ellenit majd behúzzuk, és akkor már mi leszünk jobb pozícióban. A tavaszi nehezebb erőpróbákat eddig szerencsésen és eredményesen megoldotta a Tisza-parti csapat: a nyitófordulón létszámhiány miatt nem állt ki ellenük az azóta remekül teljesítő Kalocsa, az elmúlt hét végén a Félegyházát is egy jó második félidővel legyőzték. Eddig is igaz volt, most még fokozottabban, hogy sorsunk a mi kezünkben van: győzni kell Kécskén április végén! Azt nem várhatjuk, hogy a derby után egy héttel a Bácsalmás verje meg őket, és ezzel majd ők kaparják ki a gesztenyét számunkra.
Heti ‘megmondóemberünk’, aki szöveges magyarázattal látja el tippjeit TibiRobi lesz,
aki bár az utóbbi hetekben gyengébben szerepel a játékban, de talán ez a forduló hozza meg számára a változást. Lássuk hogyan látja ő a forduló párosításait:
Tippverseny ~ 20. forduló
Elérkeztünk a bajnokság kétharmadához, a huszadik forduló következik. Csapatunk ha csak gólkülönbséggel is, de vezeti a tabellát. Apró szépséghiba, hogy egy meccsel többet játszottunk eddig, mint a Kécske, de reméljük az egymás elleni meccsből mi kerülünk majd ki április végén győztesen és maradunk a táblázat elején a bajnokság végéig.
Régi tippelőnk peter65, aki eddig még nem írt tippmagyarázatot, most esik át a tűzkeresztségen. Korábban nem ment neki a játék, de két hete megtáltosodott, akkor 16 ponttal megnyerte a fordulót, legutóbb 12 ponttal második lett. Reméljük jó formáját átmentette erre a hétre is, és jó tanácsokkal lát el minket.
Lássuk hát a forduló meccseit:
Tippverseny ~ 19. forduló
Közelítünk a bajnokság kétharmadához, már csak 12 forduló van hátra.
Az erőviszonyok kialakultak, két csapat harcol bajnoki címért, ketten a bronzéremért, a többiek alaposan leszakadtak. A mieink újra őszi formájukban ontják a gólokat. Reméljük így marad ez a végéig, és megcsinálják a fiúk azt, amit 9 évvel ezelőtt a KTE: gyenge első meccs után az összes tavaszi meccset megnyerték.
Most Peti tippmagyarázatát olvashatjátok lentebb. Lássuk hogyan látja ő az esélyeket:
Tippverseny ~ 18. forduló
A csapat felvette már az ‘üzemi hőmérsékletet’, vasárnap egy ötössel terhelték meg az akasztóiak kapuját. Reméljük továbbra is lendületben maradnak a fiúk és tetszetős játékkal, sok góllal hálálják meg a szurkolók bizalmát szombaton délután.
Tippjátékunk még döcög. Igaz, hogy mindkét tavaszi fordulóban csak hat-hat meccsre tippelhettünk, de az így megszerzett pontszámok akkor is nagyon alacsonyak.
Reméljük tippelőinknek is sikerül sebességet váltaniuk, és jobb eredményt elérni. 🙂
Ezúttal Koppány tippmagyarázatát olvashatjuk lentebb:
Tippverseny ~ 17. forduló
Idény eleji forma.
Nemcsak a pályán, a tippversenyben is, hiszen majdnem mindenki (átlag)forma alatt teljesített. Így tettem jómagam is, hiszen a hat meccsből csak egynek a kimenetelét találtam el, azt is alig. No de spongyát rá, ennél csak jobb lehet a következő hét. Nekem is, a csapatnak is. 🙂
Igen hat meccs volt a fordulóban, mert a Kalocsa nem tudott elutazni Kécskére, így ha nem is hosszú ideig, de mi vezettük a tabellát. A szabályzatnak megfelelően a Tisza-partiak később persze megkapták a 3 pontot, így újra a táblázat élén vannak. /Reméljük csak maximum a tizedik forduló végéig! 😉 / Ennek a hétnek a végén is hat tippelős meccs lesz, mert egyet már szerdán lejátszottak a fordulóból. Soltvadkerten nyert a Tiszakécske, tehát csapatunk számára nincs más hátra, mint előre, csak a győzelem lehet alternatíva Akasztón.
Heti jósdánk szöveges megálmodója ezúttal fala lesz, aki vadkerti érzelmi szálakkal is rendelkezik, de most nem kell a bajnokaspiráns ellen egyik kedvence vereségére tippelnie, mivel ezt a meccset már ebben a fordulóban lejátszották. A többi meccset viszont nem úszta meg. Lássuk tehát most rangidős tippírónk hogyan látja a forduló hétvégi meccseinek esélyeit:
Tippverseny ~ 16. forduló

„Jósolni nagyon nehéz, különösen, ha a jövőről van szó”
– mondta a Nobel-díjas Niels Bohr, és milyen igaza volt.
Mit tippelhet ilyenkor az ember?
Egyedül a téli tabella lehet irányadó, hiszen nem tudhatjuk hogyan sikerült a téli erősítés, és az alapozás a csapatoknál.
Lássuk hát az első tavaszi tippsort:
Tippverseny ~ 14. forduló
Utolsó előtti őszi bajnoki fordulóhoz érkeztünk, lassan vége az évnek.
A hétvégi Halas elleni forduló után a következő szombaton Félegyházán zárjuk az idényt, ezután már csak a november 30-ra kisorsolt Magyar Kupameccs vár a fiúkra. Kecelen kiszakadt a gólzsák, 11 góllal terheltük meg a hazaiak hálóját. Több kecskemétihez hasonlóan szombaton Kécskén voltam, ahol a hazaiak meggyőző fölénnyel verték a bajaiakat. Nagy harcban vagyunk a Tisza-parti csapattal, amelyik csapat botlik, könnyen elvesztheti esélyét a végső győzelemre. Jó eséllyel az egymás elleni meccs dönt majd a bajnoki cím sorsáról tavasszal.
Tippmagyarázatra ezúttal gremo vállalkozott, aki a hírös várostól ugyan elég messze lakik, nem látja olyan közelről az eseményeket, de ő se akart kimaradni a ‘megmondóemberek’ sorából. 🙂 Lássuk hát tippjeit:
Tippverseny ~ 13. forduló
Következik a 13. forduló. Babonásak nem vagyunk, tippelünk tovább rendületlenül.
Sok ‘totogyilkos’ forduló után az előző héten végre bejöttek a tippek.
Kell egy kis sikerélmény néha a játékosoknak. 🙂
Tippjeinket ezúttal Hubi jövőbelátó jóslatával kiegészítve láthatjuk. Eddig nem sikerült még felkérni őt szöveges tippmagyarázatra, tehát ilyen szempontból ‘szűz kéz’, ami szerencsét hoz (vagy nem 🙂) :