Rendszerint rosszul indítottuk NB1-es éveinket, szerencsére a mostani kivétel ebből a szempontból.
Első hét NB1-es évünkben ötször vereséggel kezdtünk, az első három fordulóban mindig volt legalább egy vereségünk, két alkalommal az első három meccsen nem is szereztünk pontot! Ilyen tehát még nem volt, hogy 3 meccs után veretlenek legyünk. Nézzük tovább a számokat:
Kategória: Statisztikák
A sors egyszer elvesz, máskor visszaad …
A tippjáték év végi értékelése.
Tizedik évünket fejeztük be tippelős játékunkban. 2011 őszén indultunk, azóta 289 bajnoki fordulóban tettük izgalmasabbá a hétvégéket és a szerdai fordulókat ezzel. Ez a szám azért nem lett kerekebb, mert volt több év, amikor 30 meccsnél kevesebb volt évenként (csak egyszer volt több), és volt pár hét, amikor elmaradt a játék.
9 évig góltotót játszottunk, a legutóbbiban tippmixeltünk.
A tippelők átlagos száma NB1-ben 17, 20, 25, 27 a megyében 12, 16, 20 az NB3-ban pedig 25, 28 és 37.
…
A tippjáték év végi értékelése. részletei…Veszélyes játék a kötésben tippelés.
Akinek eddig ez nem volt egyértelmű játékunkban is láthatja, hogy ha nagyon biztos az ember a tippjeiben, bátran tippel kötésben, ebből nagyon gyakran bukás, pontvesztés lesz.
Nézzük az előző három forduló ilyen statisztikáját:
Veszélyes játék a kötésben tippelés. részletei…KTE vs. Dunaújváros
A két csapat második világháború utáni bajnoki történelme során 1970-ben találkozott először, összesen 18 meccset vívtak egymás ellen, az összesített statisztika számunkra kedvező képet mutat: 7 győzelem, 5 döntetlen és 6 vereség, 21:19-es gólkülönbség.
A mostani újvárosi csapattal, a DPASE együttesével 2014-ben találkoztunk először, akkor mindkét csapat az NB1-ben szerepelt.
…
KTE vs. Dunaújváros részletei…Sokat nyerni tippeléssel …
Nyerni tippeléssel mindig is a sportfogadó cég tud. Néha, kicsit nyerhet a játékos, de hosszú távon csak a sportfogadó cég nyerhet.
Akit érdekel az okfejtés lentebb görgetve megtalálja a fenti állítás levezetését a mi tippjátékunkon kielemezve.
Sokat nyerni tippeléssel … részletei…A tippjáték őszi mérlege
9 év alatt összesen 251 góltotó-játékot játszottunk mindig abban a bajnokságban, ahol Kecskemét első számú csapata szerepelt. Most ősszel váltottunk TIPPMIX-re. Nézzük hogyan sikerült a váltás, milyen eredmények születtek, kik voltak ősszel a legjobbak.
A tippjáték őszi mérlege részletei…A forduló és a tippjáték közös értékelése ~ #18.
Nem kevés izgalom árán, de túl vagyunk a 18. fordulón is.
Lássuk hogyan sikerült a forduló a csapatoknak és hogyan a tippelőknek.
A forduló és a tippjáték közös értékelése ~ #18. részletei…KTE – Monor meccs-statisztika
A KTE második világháború utáni bajnoki meccs-történelmében négy olyan év található, ahol a két csapat azonos osztályban játszott. Nézzük előbb ezeket a meccseket, ezek statisztikáját, majd elemezzük mi várható a szerdai meccsen:
KTE – Monor meccs-statisztika részletei…Félidei értékelés és előretekintés
A tavaszi szezon feléhez érkeztünk, mivel egy meccset még ősszel lejátszottak a csapatok, most hatot. Már csak nyolc forduló van hátra a bajnokságból, tehát végül is a tavasz felénél tartunk.
Nézzük hogyan szerepeltek eddig ebben az évben a csapatok:
Félidei értékelés és előretekintés részletei…