A beharangozók és beszámolók állandó szerzője CaNcOe nem tudott ott lenni a kupameccsen, így most PingWin élménybeszámolója következik.
Szerző: PingWin
Vasárnap Tiszakécske – KTE meccs a kupában
A korábbi meccstörténelmet kutatva a kép csapatnak közös Magyar Kupameccsét nem találtam, nézzük az egymás elleni bajnoki eredményeket. Ebben az évszázadban a KTE csak egy évben volt közös bajnokságban mostani kupaellenfelünkkel, az előző bajnokságban. Ezekről még frissek az emlékek, mindkét csapat 1-0-ra nyert hazai pályán.
Nézzük a korábbi eredményeket:
Gondolatok Szalai Józsi eligazolásáról
Szurkolói csoportban felmerült pár kérdés, a téma annál fontosabbnak tűnik, mint pár szóban azt ott megválaszoljuk. Lássuk hát:
„Az sem volt normális, aki a Szalai Józsit eladta a Vasasnak! Az Anyukája még biciklivel hordta edzésre! Kecskeméti! Aki, ezt művelte, az alkalmatlan erre a sportra!”
„A szerződésbe kellett volna bele foglalni h ha ott nem felel meg a követelményeknek akkor mi vehessük kölcsön!”
Nézzük akkor tételesen:
NB1-es TIPPMIX🔸8. forduló
Ezzel a fordulóval teljesítjük az őszre tervezett meccsek felét, ezután 3 hét bajnoki pihenő következik majd. Nem mindegy milyen eredményekkel vonulnak a csapatok a szünetre, de a tippjátékosok is szeretnének javítani összesített pozíciójukon.
Nagyon régen játékostársunk már mostani tippmagyarázónk, akinek elég jól sikerült az előző forduló. Lássuk Robeard milyen végeredményeket vár a nyolcadik fordulóban
Honvéd – KTE meccs-statisztikák
„Ha a Honvéd száz százalékos teljesítménnyel nyerné
a bajnokságot hat pontot akkor is elvenne tőle a Kecskemét.”
Bevezetőként végh hanta nyolc évvel ezelőtti örökbecsű szavait idéztem, aki a kispestiek CSAK-blogjának és a taccs.hu-nak főadminja. Szó mi szó előző élvonalbeli pályafutása alatt a KTE a Honvéd legnagyobb mumusa volt. Őket a bajnoki cím elérése ugyan most nem fenyegeti, de az ellenük megszerezhető hat, illetve a három kör miatt 9 pont nagyon jól jönne. 😉
Nézzük a számokat:
NB1-es TIPPMIX🔸7. forduló
Még vége sincs a hatodik fordulónak, de már indítjuk a hetediket.
Akinek a csütörtök esti Honvéd-Újpest meccs eredménye és a mutatott teljesítmény kell ahhoz, hogy meg tudja tippelni mire mennek majd ezek a csapatok vasárnap a Kisvárda és a Fradi ellen várhat holnapig, péntek este nyolcig ráér leadni tippjeit, akinek ez a pluszinfó nem kell már csütörtökön beküldheti milyen eredményeket vár.
A mostani meccselemzés Fehérvárról érkezett. Eredményjósunk 5-6 évvel ezelőtt csatlakozott játékunkba, azóta szorgalmasan tippelget velünk. Lássuk peter61 hogyan látja az esélyeket:
NB1-es TIPPMIX 🔸 6. forduló
Alig lett vége az ötödik fordulónak holnap startol a hatodik. Aki mindegyik meccsre szeretne tippelni kedden 17:45-ig teheti ezt meg, mert akkor kezdődik a forduló első összecsapása. A következő forduló még szorosabb lesz, mert csütörtök este még ennek a fordulónak az utolsó meccs lesz, de az azt következőre a tippelési lehetőséget már csütörtök délelőtt elindítjuk, mivel a két bajoki kör között nincs 24 óra sem!
Tippírónk az előző évben huszáros hajrával megszerezte a második helyet összesített versenyünkben.
Most még szerényebbek eredményei, szoknia kell az NB1-et. Nézzük PKrisz hogyan látja a következő fordulót:
NB1-es TIPPMIX 🔸 5. forduló
Nagyon beindult a tippjáték, majdnem kétszer annyian játszanak velünk, mint korábban bármikor.
Csak így tovább! Teszteljétek csak szorgalmasan, sikerül-e a sok játékos tippjeinek rögzítése. 🙂
A forduló tippmagyarázója még a megyei bajnokságban csatlakozott játékunkba, azóta is hűséges tippelőnk.
Nézzük mit jósol a következő fordulóra fala :
Eddig remek …
Rendszerint rosszul indítottuk NB1-es éveinket, szerencsére a mostani kivétel ebből a szempontból.
Első hét NB1-es évünkben ötször vereséggel kezdtünk, az első három fordulóban mindig volt legalább egy vereségünk, két alkalommal az első három meccsen nem is szereztünk pontot! Ilyen tehát még nem volt, hogy 3 meccs után veretlenek legyünk. Nézzük tovább a számokat:
NB1-es TIPPMIX 🔸 4. forduló
Nemzetközi kupaelfoglaltság miatt az MLSZ engedélyezi a halasztást, elmarad a Fradi és a Fehérvár meccse is, ezért csak kétharmada szerezhető meg az egyébként teljes fordulóban megszerezhető tippjáték-pontoknak, … DE … kipótoljuk a hiányzó meccseket! Eben a fordulóban megszerezhető pontok másfélszer akkorák lesznek, mint a korábban megszokottak, így arányosan most is annyi pont gyűjthető majd be, mintha hat meccs lenne. Kár, veszteség ezzel nem éri a most nem tippelőket, csak azokat hozza egyenlő versenyhelyzetbe, akik ebben a csonka fordulóban is velünk játszanak majd.
Következő tippírónk Kovi, aki nagyon ráérzett az NB1-es meccsekre, nagyon jók a tippjei.
Reméljük nekünk is segít most :