Szakaszértékelő

A bajnokság előtt sok semleges szurkoló előre elmondta, hogy az egyik újonc majdnem
végig a tabella végén lesz, meccsenként egy pontot sem szerezve visszamegy az NB2-be,
a másik pedig a dobogóra is esélyes lehet. Köszönjük a bizalmat, a biztatás sokat segített!
Igaz más felállásban gondolták többen a tabella elején és végén állókat, de így se rossz!  😉
n
Mielőtt ennek a bajnokságnak elemezgetéséhez kezdenénk nézzünk vissza kicsit.

2004 nyara óta ér 3 pontot a győzelem. 11 évig 16 csapatos volt a bajnokság, akkor a bentmaradáshoz a meccsenkénti egy pont átlagosan elég volt, tehát összesen 30 pont. Ezt követően hét év ment le eddig 12 csapatos rendszerben, itt már magasabb, átlagosan 1,12 meccsenkénti pont kellett az élvonalbeli tagság megőrzéséhez. 33 fordulópont + 3-4, vagyis 37 pont a határeset, ezért számolnak legtöbben 38 ponttal, ami elég lehet a tizedik helyhez. A hét évből hatnál elég is volt ennyi, egyszer volt csak mikor 39 ponttal is ki lehetett esni. Mindez táblázatban így néz ki:
az idei oszlopban szürkével az idei tavaszi meccsek évre felszorzott átlaga van

A múltidézés után nézzük a mostani bajnokságot. Két körön, a bajnokság kétharmadán túl vagyunk, tehát már az idei számokból is matekozgathatunk. A következő képen minden fordulóban a megszerzett pontszámot felszoroztuk egész évre, így követhettük nyomon hogyan lendülnek játékba a csapatok, láthatjuk milyen irányba változtak az eredmények. A kilencedik fordulóig döcögött a tabella végén álló csapatok játéka, addig úgy látszott meccsenkénti egy pontnál, vagyis év végére 33 pontnál kevesebb is elég lehet, de akkor rákapcsoltak és elkezdték a pontgyűjtést. Az ősz végére viszont újra visszaesett a lendület, három csapat volt meccsszámmal azonos pontszámmal, egy pedig az alatt.

(két klikk a képre a nagyításhoz)
Tavasszal is nagyon szolidan gyűjtögették a pontokat a tabella végén álló csapatok, és mivel sok a döntetlen, sok pont fog kiesni a rendszerből, aminek hiánya a hátul lévő csapatokra van rosszabb hatással, így várható, hogy a 37-38 pontnál több ponttal kevesebb is elég lehet a 10. hely megszerzéséhez. A mostani év pontszámai legjobban a 2015-2016-os bajnokságéhoz hasonlítanak, akkor a Vasasnak sikerült 32 ponttal bentmaradni. Valószínűleg most is viszonylag kevés pont elég lesz a bentmaradáshoz, de arra azért nagyobb összegben nem fogadnék, hogy a Vasasnak most is sikerül.
Az előző években 540 és 550 közötti pontot szereztek összesen a csapatok, most a tavaszi eredmények alapján most 528-538 várható. A kiesőhely környékén állóknak nagyon hiányozhatnak majd a végén a döntetlenek miatt elpotyogtatott pontok.
A kép jobb fölső sarkában látható, hogy az előző év átlagaihoz képest lényegesen kevesebb pontot fognak várhatóan elérni idén a csapatok, az eddigi eredmények átlagát figyelembe véve.
A kép jobb alsó részén a csapatokat nem a megszokott összesített tabellasorrendben láthatjuk, hanem a tavasszal elért pontok szerint sorban. Ez a táblázatrész is tartalmaz néhány érdekességet, aminek elemzését meghagyom Nektek. 🙂

Visszakanyarodva a bevezető gondolathoz nézzük a KTE szereplését.
Másfél évvel ezelőtt a harmadik vonalból feljutva, a keret kétharmadának kicserélése után még a bentmaradás is nehéz feladatnak látszott sokunknak, de Szabó István és csapata csodát tett: feljutottak az élvonalba. Itt is a bentmaradást tűzték ki célul, de már az első néhány forduló után látszódott, hogy teljesíthető lesz a terv. Kitartó, következetes munkával elértük, hogy több, mint fél éve a dobogósok vagyunk, egy ötös, egy hetes és egy nyolcas veretlenségi sorozattal, ez utóbbi még nem lezárt, ez még folytatható. 🙂
Az első szakasz, az első harmad sikerült kicsit pontszámban eredményesebbre, mert bár mindkét harmadban egy-egy vereségünk volt, de az első 11 fordulóban kettővel több ikszes meccset tudtunk győzelemre menteni, így akkor 20 pontot szereztünk, a második körben csak 16-ot. Sok a döntetlen, de ez azt jelzi, hogy senki nem tud minket lefocizni, mindenkivel egálban tudunk lenni. A két vereségünkért is visszavágtunk, mivel itthon mindkét csapat ellen nyertünk.

Mindkét lejátszott bajnoki harmadban lényegesen több pontot szereztünk, mint amit a szurkolók vártak, hiszen a legoptimistábbak is ennek csak kétharmadát remélték. Úgy számolgattunk, hogy 24 pont a 22. forduló után meg lesz, ennek másfélszerese a végére, ami egy kis szerencsével bentmaradást eredményezhet. Újonc csapat, aki tisztában van a realitásokkal mit is tervezhetne mást.
Szerencsére Széktón nem matekoztak, hanem dolgoztak. A szakmai stáb kialakított egy rendszert, ebben mindenkinek meg van a maga helye, szerepe, mindenki tudja a dolgát, mindenki segíti a másikat. Csapatként vagyunk erősek. Hiába látják/tudják az élvonalbeli edzők és játékosok, mit fogunk csinálni, legtöbbször meglepetést tudunk nekik okozni. Ez a KTE erőssége. A csapatjáték és az, hogy Szabó István ha kell úgy tud belenyúlni a meccsbe, hogy abból a lehető legeredményesebben kerülhessünk ki.

Mi jöhet ki ebből? Nem tudjuk, de ne helyezésben, hanem pontszámban gondolkodjunk, tervezzünk mi szurkolók is ezután. Ha meg lesz a 38 pont tűzzünk ki reálisan teljesíthető magasabb célt, ha az is meg van újabbat. Ne irreálisat, hanem olyat ami azért teljesíthető. Szerezzünk annyi pontot amennyit csak lehet, a végén majd kiderül milyen helyezésre lesz elég.
  n

Hajrá KTE, hajrá Kecskemét!

3 hozzászólás “Szakaszértékelő” bejegyzéshez

  1. Tippjátékosként nekem helyezésben kell gondolkodnom, mert abban fekszik a pénzem. Örülnék, ha nem csak lefelé gondolkodnánk, – ahogy azt a mester is megtette – hanem valaki azt is leírná, mennyi pontot kell szerezni, hogy végelszámoláskor a dobogó második fokán maradhassunk.

    1. Aki ma meg tudja mondani hány pont kell a végén a második helyhez az biztosan a következő heti lottószámokat is ismeri, ez utóbbi jöhet hozzám privát üzenetben. 😉
      Arról csak találgatni, okoskodni lehet hány pont melyik helyezés eléréséhez lesz elég, az viszont tervezhető, mennyit pontot szereznénk a harmadik harmadban szerezni. ‘Étvágyunk’ megnőtt, 20+16 után én 14-16 ponttal elégedett lennék, azaz összesen 50-52 ponttal, ami a 2. – 4. hely valamelyikre elég lehet.

  2. Maradok a második helyezésnél. Hacsak úgy nem járunk, mint a Pécs, ahol NBI-re esélyes csapatot többször szétkapkodtak. Na, de ez egy kölcsönjátékosokkal operáló társaságban benne van. Egyébként is: megtanultuk már, a véghajrára nagyon oda kell figyelni, az eredményességre ácsingózók minden lehetőségre azonnal lecsapnak. Nem tudom felfigyeltél-e rá, a fiatalok menedzselésén túl, a taktikánkat is sikerrel kezdik másolni. Bízom az EZÜSTBEN, mely nem is öttalálatos lottónyereménnyel felérő forintot, hanem néhány „fillért” hozna a konyhára.a A Lila Köd játék ezt hozta ki belőlem.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.