NB1-es TIPPMIX🔸22. forduló

Tippelőink legalább 10 százaléka a hölgyek közül kerül ki. Lehet, hogy többen is vannak, de heten biztosan.
Közülük most az egyik vállalta magára a tippek magyarázatát, leírja az egyes meccseken miért a választott végeredményt várja.

Nézzük irda mit tippel a második kör utolsó fordulójának meccseire:

Ferencváros – Mezőkövesd 🗯 H
Eddig legtöbbször a Mezőkövesdre győzelmére tippeltem, mondván mutassák meg senki sem verhetetlen, de sosem jött be a tippem így gondoltam én többet nem fogadok rájuk, na pont a Fradi ellen meg belátom esélyük sincs.

Kisvárda – Kecskemét 🗯 V
Szerintem a fiúk éhesek már egy győzelemre, így nem kérdés nem tipp hanem tény “…győzni fogunk…”!

Paks – Zalaegerszeg 🗯 H
Sosem tudom ennél a két csapatnál mire számítsak, most sincs másképp, talán a Paks 1 góllal eldönti ezt a mérkőzést (1:0)

Fehérvár – Vasas 🗯 D
Itt is ott is meleg a pite vagy 0:0 vagy sok gólos döntetlen a tippem.

Honvéd – Puskás AFC 🗯 V
Valahogy mindig az az érzésem a Puskás mindig nyerni fog, persze ez sem igaz sokszor, de én csak a megérzéseimre hallgatok, nem hagyom a döntésem befolyásolni holmi szakmai alátámasztással. 😆

Újpest – Debrecen 🗯 V
Sima vendég győzelem a tippem, de elgondolkoztam, hogy talán x lesz, de ezt mégis kizártam. 😬

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’), jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Az átlagpontszám és az összesített sorrend sorszáma a heti eredménytáblázat jobb szélén lesz, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát velünk játszottak legalább a fordulók felében. Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira. 
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelőre a következő ajándékok várnak majd:
1. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
2. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az az ORGANO-tól,
3. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
4. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

A heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után két percen belül a poszt végére felkerül, kivéve, ha a forduló zárómeccsét a Széktóiban rendezik, mert akkor kell fél óra a hazaérkezéshez és az eredmény-összesítéshez. Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtökönként reggel keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délelőtt igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként a tabella, a formamutatók, és az oddsok a következő fordulóra, a kép jobb szélén.


-⚽-

Tippelési határidő:  péntek este 8 óra

-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Ferencváros – Mezőkövesd
Kisvárda – Kecskemét
Paks – Zalaegerszeg
Fehérvár – Vasas
Honvéd – Puskás AFC
Újpest – Debrecen


A tippjáték végeredménye:

64 hozzászólás “NB1-es TIPPMIX🔸22. forduló” bejegyzéshez

  1. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  2. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  3. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg V
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  4. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás D
    Újpest – Debrecen D

  5. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  6. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  7. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  8. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  9. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  10. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  11. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  12. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  13. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás D
    Újpest – Debrecen H

  14. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg V
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  15. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  16. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  17. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  18. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  19. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  20. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  21. Ferencváros – Mezőkövesd/H
    Kisvárda – Kecskemét/D
    Paks – Zalaegerszeg/D
    Fehérvár – Vasas/D
    Honvéd – Puskás AFC/V
    Újpest – Debrecen/V

  22. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  23. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  24. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  25. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen D

  26. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  27. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  28. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  29. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  30. FTC – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen V

  31. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  32. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  33. Ftc-Kovesd H
    Varda-Kte D
    Paks-zte D
    Vidi-vasas V
    Honved-pafc V
    Ute- dvsc D

  34. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  35. Ferencváros – Mezőkövesd V
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen V

  36. FTC- Mezőkövesd H
    Kisvárda- KTE V
    Paks-ZTE D
    Fehérvár-Vasas D
    Honvéd-Puskás D
    Ujpest-DVSC H

  37. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  38. Tippelésben nem volt a legsikeresebb hetünk, ennek ellenére maradt pár froncsi a bankban. Müllerpapára vár a feladat a fialtatása. Rám pedig, hogy a mérkőzések végeredményét telibe találjam.
    Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás D
    Újpest – Debrecen D

  39. Ferencváros – Mezőkövesd V
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  40. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  41. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

  42. Ferencváros-Mezőkövesd H
    Kisvárda-Kecskemét D
    Paks-Zalaegerszeg H
    Fehérvár-Vasas H
    Honvéd-Puskás AFC D
    Újpest-Debrecen D

  43. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen D

  44. Ferencváros – Mezőkövesd V
    Kisvárda – Kecskemét H
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  45. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg D
    Fehérvár – Vasas V
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  46. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen H

  47. FTC – Mezőkövesd H
    Kisvárda – KTE D
    Paks – ZTE H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás V
    Újpest – Debrecen V

  48. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen D

  49. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét. V
    Paks – Zalaegerszeg. H
    Fehérvár – Vasas. D
    Honvéd – Puskás AFC. V
    Újpest – Debrecen. D

  50. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen H

  51. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét D
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC V
    Újpest – Debrecen D

  52. Ferencváros – Mezőkövesd H
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg V
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  53. Ferencváros – Mezőkövesd D
    Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas H
    Honvéd – Puskás AFC H
    Újpest – Debrecen H

  54. Kisvárda – Kecskemét V
    Paks – Zalaegerszeg H
    Fehérvár – Vasas D
    Honvéd – Puskás AFC D
    Újpest – Debrecen D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.