Kecskemétre jön a csapat, amely nem szerepel kifejezetten jól, mégis mindenki tarthat tőle

Én pedig tartok is a Kövesdtől. Talán nem megmagyarázhatatlan, hogy miért. Bár a Mezőkövesd ellen arattuk az első győzelmünket idén az NB1-ben, ugyanakkor a meglevő két vereségünkből az egyiket ellenük szenvedtük el, ráadásul a tavaszi félévben egészen masszívan indultak és bár van némi visszaesés az elmúlt hetekben az eredményeikben, de továbbra is csak egyszer kaptak ki a téli szünet óta. A Kövesd vetett véget ősszel a hetes veretlenségi szériánknak, most egy tízeset kellene megóvnunk tőlük. 

Ősszel Varga Bence büntető védett Cserivel szemben és azóta is nagyobb kilengésektől mentesen védi a KTE a kapuját (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kuttor igencsak összekapta a Mezőkövesdet, hiszen mostanra 4 pontra elszakadt a kiesőzónától az érkezésekor még a vonal alatt álló együttes. Bár ahhoz, hogy jövőre is elmondhassák magukról, hogy NB1-es csapat kellenek még pontok, de a többi kiesés elől menekülő csapathoz képest elég masszív eredménysort mutatnak fel tavasszal. Kellemetlen ellenfél, amely esetében nehéz megjósolni, hogy ki ellen mire lehet képes, hiszen amíg például a listavezető Ferencváros ellen – hozzánk hasonlóan – még nem kaptak ki ebben az idényben, addig a mezőny végén kullogó Vasast még nem tudták megverni.

Statisztika

A Kecskemét tavaszi eredményei (az egész szezonhoz hasonlóan) meseszerűek: 10 meccse veretlen a csapat, az elmúlt 3 találkozóját megnyerte Szabó István, ráadásul ebben a szezonban hazai pályán még nem szenvedett vereséget. Az elmúlt három győzelem alkalmával csak a debreceni Loncar tudta bevenni a KTE kapuját és az egész mezőnyt tekintve csak a Paks van jobb formában, mint a kecskeméti lilák. A meccsen ugyanakkor nem kellene hátrányba kerülni a félidőre, mert ebben a szezonban még sosem fordítottuk meg az állást, ha 45 perc után vesztésre álltunk. Annál inkább jó lenne előnnyel menni az öltözőbe, mert a Kövesd sem fordított még sosem hátrányból a félidő után. Kuttorék a remek tavaszi kezdést azzal árnyékolják, hogy jelenleg 4 meccs óta nyeretlenek, ráadásul ligaviszonylatban csak a Vasas lő kevesebb gólt a Mezőkövesdnél. Ezzel szemben a 30 kapott góljuk nem kirívóan sok, a tavaszi 8 meccsükön pedig mindössze 4-szer találtak be ellenük az ellenfelek. Vendégségben viszont katasztrofálisak: csak Pakson tudtak nyerni.

Összeállítások

Egy válogatott szünet után mindig nehéz jósolni, Szabó István esetében pedig pláne így van ez, hiszen a KTE trénere nem csak embereket cserélget olykor, de posztokat is. Mindenesetre a korábbi betegséghullám talán már a múlté, így ő is könnyebben válogathat. A kapuba Varga Bencét várom, az előtte levő védelem két széle valószínűleg adott, középen pedig Belényesi mellett Szalai és az elmúlt időszakban a védelemben gyökeret eresztő Vágó szerepelhetnek. Ha így lesz, a középpályán Nikitscher láthatja el Vágó feladatát Szuhodovszki mellett. Tóth Barnát Katona múlt heti betegsége miatt könnyen lehet, hogy Banó-Szabó és Horváth Krisztofer fogja segíteni a támadásokban. A Kövesd kapujában remek teljesítményt nyújt Piscitelli, előtte a védelem az elmúlt időszakban többé-kevésbé változatlan volt. A középpályán az ingadozó formája ellenére kezdőben lehet Cseri Tamás, akit Nagy Gergely és Karnitsky támogathat, elől pedig a Molnár-Drazsics-Besirovics hármas jelentheti a legnagyobb veszélyt.

Kulcsemberek

Mivel tavaszra a Kövesd igen stabil csapattá érett, akár a kreativitás szerepe is megnőhet a támadásokban. Ezen a téren pedig a legváratlanabb húzásokra Katona Bálint és Horváth Krisztofer képes a KTE-ből. Mivel előbbi a hétvégén az U21-es válogatott összetartását is kihagyta betegség miatt (utóbbi meg két gólt lőtt a ciprusiak ellen), én Krisztofert tippeltem a kezdőbe, ha pedig ott lesz, jó játékot várok tőle. Egyre inkább megjön az önbizalma, a Fradi és a Loki elleni góljai után az utánpótlás válogatottban is remekelt, egy jól záró védelem ellen pedig az ilyen játékosokra nagy szerep hárulhat. Mezőkövesdi oldalról nem lenne szép mást kiemelni, mint Stefan Drazsicsot. A szerb csatár tavasszal a bajnokságban 4 gólt lőtt, amihez egyet a kupában is hozzátett, összesen pedig 9 bajnoki találatnál tart. A vendégek elmúlt két meccsét azonban kihagyta, kérdés hogy a betegségét/sérülését rendbe tudták-e hozni a válogatott szünet alatt.

Horváth Krisztofer érzi Szabó István bizalmát, az elmúlt időszakban pedig meg is hálálja (fotó: dvsc.hu)

Amire érdemes figyelni

Két stabil védelem találkozik egymással, a KTE 7, a Mezőkövesd mindössze 4 gólt kapott nyolc meccs alatt tavasszal, ráadásul a kapura tartó lövéseket is sikeresen mérséklik: a Kecskemét kapuját meccsenként 4-szer, a Kövesdét 5,5-szer találják el az ellenfelek. Az lehet tehát a kérdés, hogy a két vezetőedző milyen módszerrel próbálja feltörni az ellenfelet. Kreatív játékosaival? Valamilyen csapatszintű fegyverrel? Megpróbálják kicsalogatni az ellenfelet, hogy egy kontrával mögé kerüljenek vagy igyekeznek akkora nyomást helyezni rá, hogy összeroppanjon?

Varga Bence teljesítménye biztonságot adhat a csapat védekezésének, igaz ez persze Varga Ádámra is (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Edzők

Mivel az elmúlt mérkőzések csapatösszeállításába a szakmai szempontok mellett a betegségek is beleszóltak, vélhetően jól jött a szünet Szabó István számára. A lyukas hétvégén a KTE ráadásul a másodosztályú Szeged ellen maradt játékban, azt a meccset pedig meg is nyerte, így jó előjelekkel vághatunk neki a Mezőkövesd elleni hazainak. A csapat felszabadult, a bennmaradás elérését követően már az első 4 hely valamelyike a cél, ráadásul a dobogóról éppen lemaradó Paks előtt 7 pontos előnyt alakított ki a Kecskemét. Ugyanakkor Szabó István bármennyire is az év edzőfelfedezettje az első osztályban, Kuttor Attila ellen még sosem tudott nyerni. A másodosztályban egy 1-1-es döntetlen mellett 1-0-ra kikaptunk a Vasastól, míg az NB1-ben előbb 0-0 ellenük, majd 2-1-es vereség Mezőkövesden az időközben odaigazoló Kuttor ellen. A vasárnapi hazai meccs jó alkalom arra, hogy Pista megtörje ezt a sorozatot.

A legutóbbi Mezőkövesd elleni meccs után elégedetten értékelhetett Szabó István, ám akkor még Supka Attila ellen tudott nyerni (fotó: Kecskeméti TE)

Úgy tűnik, a Mezőkövesd és Kuttor Attila egy jól működő páros. 2017 és 2020 között már elég jó eredményeket tett le az asztalra Matyóföldön, és a mostani visszatérése is pozitív irányba mozdította el a csapatot. Vannak olyan edzők, akiknek egy bizonyos közeg az, ami igazán jót tesz, könnyen lehet, hogy Kutya is ilyen, hiszen amióta ősszel átvette a csapatot, kihúzta őket a kiesőzónából, rendbe tette a védekezést (a korábbi meccsenkénti 2,125 kapott gól lezuhant 0,813-ra), ráadásul a meccsenként megszerzett pontok számát is felhúzta 0,625-ről 1,5-re. Ahhoz azonban, hogy biztonságban érezhessék magukat, további győzelmekre van szükségük, egy KTE elleni idegenbeli győzelem pedig lökést adhatna nekik az idény hátralevő részére.

Ha van edző, akit Mezőkövesden nagyon szerethetnek, az Kuttor Attila. Rá is szolgált a szeretetre, ezt a szolgálatot pedig a KTE ellen is folytatná (fotó: Mezőkövesd Zsóry Sportegyesület – Facebook)