3/3. Tímár továbbra is hibátlan a kispadon, ezúttal az Ajkát sikerült lepofozni, bár ez azért a vártnál nehezebb volt. Az új edzővel először látszott, hogy nem ül minden úgy, ahogyan az az öltözőben el lett képzelve, Krisztián viszont egészen jól menedzselte a helyzetet, aminek köszönhetően a 7. forduló után nagyjából ott vagyunk, ahova képzeltem magunkat korábban. Hittük volna ezt néhány héttel ezelőtt? Hibátlanul fejeztük be a szezon eddigi leghúzósabb hetét részletei…
Címke: Beke Péter
Tímár támadófocit ígért, de ami eddig igazán megragadja a tekintetet, az a védekezés
Három napon belül két olyan meccsen vagyunk túl, amelyről mondjuk egy hónappal ezelőtt még azt mondtuk volna, hogy simán kikapunk. Ehhez képest előbb az Újpestet pöcköltük ki a kupából, majd a sokak által az NB2 kirakatcsapatának kikiáltott Honvéd ellen is nyerni tudtunk. Ráadásul mindkét meccsen kifejezetten stabil volt a KTE.
Tímár támadófocit ígért, de ami eddig igazán megragadja a tekintetet, az a védekezés részletei…