Becsúszott az első vereség, mindez az ötödik fordulóban, ami összességében nem tragédia, de beszélni kell róla. Persze az eddigi meggyőző teljesítmény (nevezzük inkább meggyőző bajnoki teljesítménynek, hiszen Lajosmizsén kihullott a csapat a kupából) kiválóan alkalmas volt arra, hogy illúziókat építsen fel az emberben veretlen meg 100%-os szezonokról, amelyek során térdre kényszerítünk mindenkit és uralmunk alá hajtjuk a megyét. Aki ezt komolyan gondolta, most újragondolhatja.
Izgatottan vártam a Kiskunfélegyháza elleni derbit, ahova LászlóÚr visszakozása miatt Nitro brigádjával jutottam el. Ez később nagyon hasznosnak bizonyult, mert a KLC sajtósának köszönhetően teljes 500 forintot megspórolva ingyen mehettünk be a meccsre (Nitro elmondása szerint az NB1-ben nem igazán használta a sajtókártyáját, megyében viszont állandóan ezzel frenkizik. Hiába, alacsonyabb szinten már a sajtós is igazi sztárnak számít). Később persze kiderült, hogy éppen ez az ingyenes bejutás fosztott meg minket a reménytől, hogy nyerjünk a tombolán egy kis „Mócárt Kúgel, nagyon finom osztrák csokoládét” vagy egy ajándékkorsárnyi valamit egy gumiszervíz felajánlásával. Egészen sokan jöttek ki a meccsre, gyakorlatilag kijelenthető, hogy ott, ahol a Kecskemét pályára lép, garantált a sok néző, reméljük ez a későbbiekben sem változik.
Mindenki így gondolkodott, de mivel nem volt maszatolás és Márton Pali is elismerte, hogy ez az első olyan mérkőzésünk, ami valódi értékmérő, ezért talán lehet róla képünk a meccs után, hogy mennyit is érünk. Az 1-0-ás vereség nem az eredmény miatt vereség, még akkor sem, ha az a 3 vagy adott esetben 1 pont, amit itt lehetett volna szerezni, már nem jön vissza. A 0-1 azért vereség, mert vannak dolgok, amiket újra kell gondolni. Amíg az első három meccsen nem jelentett komoly minőségi romlást az, ha cserélni kellett, az első fajsúlyos ellenfél ellen már érezhető volt, hogy vékony a kispad, pláne Filus, Kürtösi és Parti hiányában.
Ami nézőként egyből szemet szúrt, hogy bár eddig az volt a fő probléma, hogy nem megfelelő a helyzetkihasználás, most az volt az érzésem, hogy ha egy hétig játszunk, akkor sem lövünk gólt, egyszerűen nem volt bennünk a veszély. Teszem hozzá gyorsan, hogy a Félegyházában is csak azután, hogy a bekapott gól után feljebb nyomultunk és több terület maradt mögöttünk. Ekkor volt Mizseinek két ziccere, szerencsére mindkettőt kilőtte Csongrádra. Nálunk ezúttal Filyó és Ihos is fásultabb napot fogott ki, nem tudtak igazi veszélyt jelenteni a kapura, a középpályáról pedig nem kaptak komolyan vehető segítséget. És itt jön el az a pont, ami a legnagyobb különbség volt a két csapat közt. Bár egyik csapat középpályája sem végzett látványos munkát, nálunk Nagy Laci sokszor eltűnt, Péntek Baba szenvedett, Molnár meg elaprózódott a kemény odalépésekben. A másik oldalon meg nem történt nagy varázslat, csak egyszerűen volt egy Némedi Norbert (a többségnél az az érzésem, hogy Norbi szidásának magva az az érzés, hogy azért nálunk is nagyon elnéznénk egy ilyen képességű játékost), aki ugyan nem szakad meg, aki ugyan minimálban lehozza a meccset, akivel kapcsolatban felmerül a kérdés, hogy leizzadt-e egyáltalán, de nem lehet kiirtani belőle azt a cirka 300 NB1-es meccset, amely minden mozdulatán érződik, egyszerűen nem lehet zavarba hozni az embert. Megnyeregette a párharcait, leosztogatta a labdákat és ennyi a mai napon egy rossz napot kifogó Kecskemét ellen éppen elég volt ahhoz, hogy a középpályájuk a mienk fölé kerekedjen.
Félreértés ne essék, nem lettünk mi lejátszva ezen a meccsen, annak ellenére sem, hogy az erényeinkből igazán semmit nem tudtunk haszonra váltani (hol a lótetű által lezabált pálya állapota, hol a saját hibánk miatt és néha pedig az egyébként korrekt módon fújó bíró sípolt félre). Egy nagyon döntetlenszagú meccsen éppen ezzel az egy góllal volt jobb a Félegyháza, és az is jelzésértékű, hogy az az egy gól is egy pontrúgás volt. Akkora különbség nincsen a két csapat közt, hogy aggódnunk kellene, a meccset eldöntő Valkai például hiába játszott magabiztosan az egész meccsen, két perccel a gól előtt pofáncsapta a pattogó labda. Játékban előrébb jár a Kiskunfélegyházi Honvéd, de Kecskeméten ez a csapat simán fogható, mert bár érzik egymást a játékosok és jól adogatják a labdát, nem diktálnak irdatlan tempót, szét lehet őket futni. Katasztrófa nem történt, egyszerűen kiderült, hogy miben kell fejlődni. A cél továbbra is a feljutás (ez a retorika, valójában reálisabb a dobogó), durranjon tehát a közhely: „előre nézünk, a következő ellenfélre koncentrálunk, megyünk tovább a megkezdett úton”.
