Hülyének vagyunk nézve

Vannak azok a szurkolók – ide sorolom magamat is – akik igyekeznek minden helyzetben két lábbal a földön maradni. Nem temetjük a csapatot néhány rosszabb eredményt követően, de amikor fesztiválszezont tart a KTE, akkor is igyekszünk tudatosítani magunkban, hogy hol a valódi helye a klubnak. Ismételgetjük, hogy – bármilyen jók is az eredmények – egy újonc csapatnak nem lehet más célja, mint hogy a kiesést elkerülje, felkészítjük magunkat arra, hogy semmi gond nincs akkor, ha következik egy visszaesés vagy formaingadozás. És biztosak is lehetünk magunkban, hiszen Szabó István és a játékosok is ezeket a gondolatokat visszhangozzák hétről hétre. De kezdek arra gyanakodni, hogy hülyének vagyunk nézve. Ez a csapat nem foglalkozik azzal, hogy mit illik egy újoncnak, másfél éve szállítja a meglepetéseket. Most éppen egy (eredményeiben) hullámzó felkészülést követően csaptuk rá az ajtót Magyarország egyik legtehetősebb klubjára. Mert mi egy ilyen újonc vagyunk.

 

Pedig most tényleg nem dúskált a lehetőségekben Szabó István. Banó-Szabó Bence és Vágó Levente eltiltás miatt hiányzott, Szalai Gabi és Zeke Márió sérülésből lábadoznak, a kispad pedig úgy nézett ki a Fehérvár ellen, hogy a két cserekapuson kívül (Varga Ádám, Kersák Roland), három sérülésből visszatérő játékos (Mihajlo Meszhi, Katona Máté és Zeke Márió), öt olyan fiatal, akiket főleg az NB3-as csapatnál vesznek/vettek eddig számításba (Buna Gábor, Bodor Zoltán, Győri Ábel, Polyák Kristóf és Gréczi Márton), valamint Grünvald Attila vártak bevetésre. Egy Vidi ellen ez azért nem a variációk tárháza. Mindezek ellenére a megszokott formációt és stílust dobta fel a pályára Szabó István, a nevekben azonban volt változás. Varga Bence előtt Szabó Alex és Belényesi mellett ezúttal a műtétje után visszatérő Rjaskó kezdett, a védelem két szélén Nagy Krisztián és Hadaró Valentin szerepelt. Szuhodovszki és Katona Bálint mellett Nikitscher Tamás (Vágó helyén) és Horváth Krisztofer (Banó-Szabót helyettesítve) segítették az építkezést, elől pedig Tóth Barna játszott.

Érezhető volt, hogy a Kecskemét ezúttal is a biztos védekezésre óhajt építeni: egy kényelmes középmagas blokkba rendeződve védtük a térfelünket a Fehérvártól, labda nélkül sokat mozogva és pontosan tolódva. Ez pedig eredményesnek bizonyult, hiszen a Fehérvár nem hogy helyzetig nem jutott el, de a kecskeméti kaput sem tudta igazán megközelíteni, amikor pedig mégis sikerült elfutniuk, akkor olyan csibészség került elő a tarsolyból, mint Belényesi kezezése (valahogyan megúszta a sárga lapot, pedig egyértelműen szándékosan tenyerelte el a labdát Kastrati lába elől). Amikor labdához jutott a KTE, akkor pedig ötletes támadásokat vezetett a Nikitscher-Szuhodovszki-Katona-Horváth négyes, akiket jól támogatott meg ebben Nagy Krisztián, Hadaró vagy Tóth Barna. Sőt, az első félidőben – talán némi meglepetésre – a Kecskemét volt az, amely ideig-óráig be is tudta szorítani ellenfelét a kapu elé. Szabó István elképzelései a 30. perc környékén virágzottak leginkább, akkor gyors egymásutánban többször is szépen háromszögelte ki a KTE az ellenfelet, kreatív és gyors kombinációkkal megszúrva a Vidit. Előbb egy Hadaró-Horváth-Szuhodovszki-Katona-Szuhodovszki összjátékot követően Szuho a gyengébbik lábával lőtt fölé (és mellé), aztán Nikitscher, Horváth, Hadaró és Szuhodovszki játszott össze, hogy a beadást követően Nagy Krisztián lőjön pokolian nagy dugót a hosszú felsőbe. Ekkortájt nagyon szépen rajzolódott ki a 3-4-3-as (3-4-2-1-es) felállás nagy előnye, miszerint a pálya közepének uralásával és a szárnyvédők által nyújtott szélességgel olyan sok háromszög és passzopció alakul ki, amelyekből (néhány kreatív játékossal) gyönyörűen lehet fantáziadús kombinációkat rajzolni. Sajnos nagyon hamar érkezett az egyenlítő gól, aminek semmi előzménye nem volt, Dárdai szöglete után azonban a Rjaskó-Belényesi-Tóth Barna hármas nem jól osztotta le (váltotta el) az embereket, így Larsen a hosszúba csúsztatott. Ennek örömére a félidő végén kicsit fokozta a tempót Huszti csapata, de helyzetig nem jutottak.

 

A második félidőben aztán kicsit nyugvópontra jutott a mérkőzés, a KTE középmagas védekezését egyre többször váltotta fel a mélyre húzott fal, amivel már nem a térfelet, hanem a tizenhatost védte a hazai csapat. A vendégek ezzel jellemzően semmit nem tudtak kezdeni és mivel a fehérvári játékosok nagy része elég körülményesen és sok érintésből játszott, ezért tempója sem volt igazán a játékuknak. Kodrót teljesen letörölte a pályáról a kecskeméti védelem, de amikor Huszti szerette volna jobban megosztani a három középhátvéd figyelmét Szabó Levi behozatalával, az sem vezetett eredményre. A meccs utolsó ötödére fordulva aztán még egyszer villant egy nagyot a KTE: Hadaró bedobását Tóth Barna szépen fejelte vissza arra a területre, ahonnan éppen ő maga húzta ki a védőt, Szuhodovszki pedig lőtt egy akkora gólt, hogy még Nagy Krisz is elbizonytalanodott a meccs végi interjúban, hogy melyikük kapja a „forduló gólja” címet (végül egyikük sem kapta, mert Újpesten Kastrati lába is elsült). A meccs végén még próbálkozott a Fehérvár, de az őszi meccsel ellentétben egy percig sem kellett komolyan aggódni amiatt, hogy gólt lőnének, egyszerűen nem volt erő Huszti Szabolcs csapatában. A mérkőzés gyönyörű illusztrációja volt annak, hogy mennyire megtévesztő statisztikai elem a labdabirtoklás, hiszen hiába volt többet a labda a vendégeknél, minden más létező mutatóban a Kecskemét volt a jobb. Mi „két lábbal a földön álló” szurkolók pedig továbbra is érezhetjük azt, hogy hülyének vagyunk nézve, mert ez a csapat látszólag egyáltalán nem a kiesés ellen küzd. 

 

Értékelések (tízes skálán osztályzunk, az osztályzás alapja itt található):

Varga Bence: Nem nagyon tette próbára a Vidi, gyakorlatilag két védést kellett bemutatnia (ebből a második jelenthetett egyáltalán bármiféle kihívást), még beadásból is csak egy-egy volt, amire ki kellett mozdulnia. Gondolom azért lőtte Szabó Leventébe a labdát, mert annyira unatkozott, hogy vágyott rá, hogy történjen valami. 5

 

 

Nagy Krisztián: Ugyanott folytatja, ahol ősszel abbahagyta. Ráadásul most már az is felmerült bennem, hogy ez a fickó képtelen kis gólt lőni. 5 gólnál tart és amikor nem büntetőt lőtt, akkor vagy megbökte a kapust, vagy lefektette a teljes védelmet, vagy szétágyúzta a hosszú sarkot. Nehéz olyan kecskeméti játékost találni, aki jobb formában van nála, csak remélhetjük, hogy a térdének nincs komoly gondja. 8 

 

Szabó Alex: Ritkán emeljük ki Alexet, mert Belényesi remek őszi csillogása miatt az egész védelmet hunyorítva néztük, de ezen a meccsen muszáj megemlíteni, hogy nagyon magabiztos volt. Gyakorlatilag mindenhol feltűnt és ellentmondást nem tűrően védekezett, ráadásul ezúttal a hosszú labdái közül is több pontos volt. 7

 

 

Rjaskó Mihály: Úgy tért vissza a sérüléséből, hogy a téli edzőtáborban nem kapott meccsterhelést (a zártkapus meccsekről nem tudunk), de ez nem érződött a játékán. Az első félidőben kifejezetten fontos felszabadításai is akadtak, a második félidőben pedig kicsit eltűnt, de csak azért, hogy a meccs végén minden létező beívelést eltakarítson. 6

 

 

Belényesi Csaba: A három belső védő közül ezúttal a bal oldali szerep volt az övé, ami a megszokotthoz képest jelentősen több mozgást igényel, ennek megfelelően egészen sokszor kellett közbeavatkoznia a meccsen. Hihetetlen, hogy egy olyan játékos, akinek 28 éves korára volt 1 NB1-es meccse, ebben a szezonban az egész mezőny egyik legjobb középhátvéd teljesítményét mutatja. 7

 

Hadaró Valentin: Jó teljesítménnyel tért vissza a csapathoz, védekezésben stabil volt, támadásban pedig igyekezett aktív lenni. Amikor sikerült, akkor nagyon szép összjátékok szereplője volt, voltak azonban olyan szakaszok, amikor kicsit eltűnt. Ha ilyen teljesítményt hoz tavasszal, nem lehet rá panaszunk. 6

 

 

Nikistcher Tamás: Ha már ott tartunk, hogy hogyan néznek bennünket hülyének, nekem ne mondja senki, hogy ez a srác az első NB1-es meccsét játszotta, mert ez hihetetlen. Elképesztően hasznosan és jól futballozott, sok labdát szerzett és semmi megilletődöttség nem volt rajta látható. 7

 

 

Szuhodovszki Soma: Hullámzó meccse volt, mert azt azért ne hallgassuk el, hogy voltak olyan időszakok, amikor pontatlanságok csúsztak a játékába. Na de amikor nem volt pontatlanság, akkor meg úgy játszott, hogy mindenki ilyen középpályást szeretne a csapatába. Csúszik-mászik, ütközik, közben kiosztja a kulcspasszokat és részt vesz az egyérintős passzjátékokban is. Ja és mellesleg ad egy gólpasszt és lő egy zúgó győztes gólt. 8 (MVP)

 

Katona Bálint: Az egyik legnagyobb kedvencemmé kezd válni ez a srác, mert azt az élményt hozza el a nézőnek, amit a mai futballból nagyon hiányolunk. Ha nála van a labda, várod a váratlant. Igen, néha elszórja a labdát, de nem tudsz rá haragudni emiatt, mert közben ujjongasz, amikor válogatott hátvédek és rutinos középpályások nem tudják szabályosan megállítani. 7

 

Horváth Krisztofer: Ez a srác az, amire a kecskeméti szurkoló (mint archetípus) ki van éhezve. Harcias, kemény, technikás, kreatív, bátor, színezi a játékot. Ha nem figyel oda, a végén még kedvenccé válik a szurkolók közt. Ezen a meccsen legalábbis remekelt. 7

 

 

Tóth Barna: Kicsit talán felőrölte a küzdelem, de többségében jól tartotta meg a labdákat, és a fejpárbajait is jó százalékkal vívta meg. A kapura nem igazán jelentett veszélyt (csak egyszer próbálkozott) és volt (és lesz is) ennél jobb meccse, de a győztes gól előtti gólpassza és a terület megnyitása felértékeli a teljesítményét. 6

 

 

Cserék: 

Mihajlo Meszhi: Bár volt egy megérzésem arra, hogy Nikitscher játszik majd, Meszhit mégis a kezdőbe vártam a védekező készségei miatt. Ezekből ugyan az utolsó negyed órában nem kellett sokat megmutatnia, de mégis stabilizálta a labda nélküli játékunkat. Előrefelé nem volt szerepe. 5

 

 

Katona Máté: Nagyon jó volt újra a pályán látni (ahogy Meszhit is), de ez a mai meccs számára éppen ennyit kellett, hogy jelentsen: a visszatérést. 5