Kik voltak az ősz legjobbjai?

A címben feltett kérdésre nem más adta meg a választ, mint ti, akik a Kecskeméti TE-vel közösen bonyolított szavazásunkon voksoltatok. Gondolhatnánk, hogy nehéz dolga van a szurkolónak ilyenkor, hiszen a Kecskemét olyan őszt pakolt fel az asztalra, amellyel kiérdemelte az egész sportsajtó érdeklődését. Ilyen teljesítményt pedig csak akkor lehet elérni, ha a csapatból sokan mutatnak kiemelkedő produkciókat, ennek ellenére voltak olyan kérdések, ahol elég egyértelmű válaszok születtek. Hiába no, a kecskeméti drukkereknek is megvannak a maguk kedvencei, akiket mindenkinél jobban szeretnek. A legjobb játékos nagy fölénnyel nyerte a szavazást, ahogyan az ősz meccse esetén sem volt széthúzás a szurkolók között, a legszebb gól és gólpassz azonban megosztotta a rajongókat is.

Nagy Krisztián egyértelműen a szurkolók kedvence. Ezt pedig ősszel remek teljesítménnyel hálálta meg (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Kik voltak az ősz legjobbjai? részletei…

A tippjáték nyertesei

Amint véget ért az őszi tippjáték felvettük a kapcsolatot az összesített verseny legeredményesebb játékosaival és a számukra jutalmat felajánlókkal. Az egyik jutalom átadásának története kicsit hosszúra nyúlt, de mostanra megkapták megérdemelt jutalmukat a legjobban tippelők. Lássuk kik a boldog nyertesek.

A tippjáték nyertesei részletei…

Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív

Az idei szezonban igazán hosszúra nyúlik a téli szünet a katari világbajnokságnak köszönhetően, hónapokig kell nélkülöznünk a KTE-t. Ilyenkor a szurkoló minden kis hírmorzsába belekapaszkodik, amely a csapatához kötheti, szinte éhezik az átigazolási pletykákra. A kecskeméti vezetőség azonban azt a politikát folytatja, hogy csak véglegesített transzferekről, konkrétumokról számol be, ami bár a szurkolói étvágyat cseppet sem enyhíti, mégis abszolút érthető irányvonal. Ennek viszont az a következménye, hogy szinte halljuk, ahogyan a tücsök ciripel, egy kivételtől eltekintve néma csend honol a Kecskeméti TE háza táján. De vajon minek örülnénk, milyen erősítésekre lehetne szüksége a csapatnak? Kik távozhatnak? Mire van egyáltalán lehetőségünk?

Pár napja még ez volt a KTE kerete. Azóta Szabó Leviről már tudjuk, hogy vissza kell térnie a Fehérvárhoz (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

Fontosabb a defenzív átigazolási szezon, mint az offenzív részletei…