Monthly Archives: október 2014

Tippverseny #13.- Babonaság

by

Péntek 13. Pénteken játsszuk a 13. forduló nyitómeccsét, de mi nem vagyunk babonásak.
Az elmúlt hat évben két győzelem, két döntetlen és két vereség mérlegünk a tizenharmadik fordulókban, tehát a babona nem befolyásolta játékunkat, átlagos teljesítménnyel hoztuk ezeket a fordulókat.

Egy héttel ezelőtt az a csapat jött hozzánk aki ellen még sosem kapituláltunk és akik ellen a legjobb volt a pontmutatónk. Pénteken este az a csapat jön amelyiket még sosem tudtuk megverni (rajtuk kívül csak a Dunaújváros az egyetlen ilyen csapat), ezen kívül a felcsútiak  ellen a leggyengébb a megszerzett/megszerezhető pont százalékos mutatónk.
A hét végén lehet mindkét statisztikán javítani!
Íme egy táblázat azokról a csapatokról, akik ellen a megszerezhető pontok egyharmadát sem sikerült eddig begyűjtenünk:felcsút_

– – – – – – – – – – –

Újra ‘szűz kéz’ írja a tippeket, ezúttal a debreceni Loki-drukker zolyiloki tippjeit olvashatjuk.
Heti játékot még nem nyert, de az összesített versenyt vezeti, tehát érdemes odafigyelni rá:

Continue reading →

Még mindig nem unjuk

by

Nem tudom, hogy érdemes-e nagyon belemenni az elemzésbe, a beszámolóba. Abba, hogy Tujvel parádézott, abba, hogy a csapat nagyot küzdött, abba, hogy Bebetonak nem volt még ilyen rossz napja, mióta él, abba, hogy Balázs Zsolti megint a meccs emberévé válhatott még úgy is, hogy annyi helyzetet hagyott ki, amivel nálunk rosszabb csapatok is győzelmi sorozatot építenek fel. Abba, hogy Kitl Mikinek hálistennek nincs nagyobb baja, hogy Pilipovics használhatatlan, hogy Gréczi csereként is nagyon jó, hogy Botka az egyik legnagyobb kedvencemmé kezd válni a csapatból, hogy még úgyis tudunk Honvédot verni, hogy Szavkénak nagyon nem volt jó napja. Abba, hogy Bekő Balázsnak egyszerűen tökmindegy, hogy milyen szituban van a csapat, hány játékosa van és kik azok, mert mindenképpen képes erőn felüli teljesítményt kisajtolni az adott keretből.

21950447_3c2a338381be54bf26e29897ecff7d14_xl

Botka óriásit játszott a Honvéd ellen (forrás: kesport.hu)

Continue reading →

KTE-Honvéd meccs lesz szombaton …

by

“Ha a Honvéd 100 százalékos teljesítménnyel nyerné a bajnokságot akkor
is csak 84 pontja lenne, mert a Kecskeméttől oda-vissza akkor is kikapna!”

(végh hanta)

Nem, nem elírás, mert nem a fociról is bátran író Végh Antaltól idéztem, hanem hantától, a Kispestiek legaktívabb blogírójától. Valóban a Honvéd mumusa vagyunk, de lássuk csak ezt a számok tükrében:

Continue reading →

Tippverseny #12.- Újra itthon

by
forrás: robbinsnissan.com

forrás: robbinsnissan.com

Újra itthon a nagy csapat. Igen ez lesz már a harmadik hazai meccs 8 nap alatt és hátra van még három. Szombaton délután sokkal bizakodóbb tippeket hallottam arról, hogy a hat egymás utáni hazaiból hány pontot gyűjtünk be, mint este. Előtte 9-18 pont közötti  tippek érkeztek (én voltam a legpesszimistább), a meccs végén egyik szurkoló azt mondta egyet se nyerünk meg a hátralévő ötből. Reméljük nem neki lesz igaza és azért ebből a sorozatból legalább 9 pont összejön. Akkor az első körben megszerzett 20 ponttal bizakodóbban vághatnánk neki a második 15 meccsnek.

Heti tippírónk is most osztja meg velünk először bővebben véleményét a meccsekről. Lássuk fater81 miként látja a következő forduló meccseinek esélyeit:

Continue reading →

A KTE-Győr meccs elé …

by

ca_ts
Я к вам пишу – чего же боле? Что я могу ещё сказать.

Én írok ‘posztot’ magának – Kell több? Nem mond ez eleget?
(Puskin után szabadon. 😉 )

Régen ragadtattam el annyira magam, hogy beharangozót írjak, de ezúttal bizony nem ússzátok meg! Különös statisztikai érdekességekre bukkantam a Kecskemét-Győr találkozókkal kapcsolatban, amit némi esélylatolgatással már-már Szivics-i taktikai hadviseléssel megspékelve lentebb leírok. Hátha olvassák a győri játékosok és bekavar nekik! 😉

Continue reading →

Ennél csak jobb jöhet

by

Én tényleg annyira készültem, hogy most majd egy jó kis beszámolóval visszatérek. Aztán azt történt, ami mindig szokott, ha valamire annyira készülök: pont az ellenkezője történik. Mert mégis mit lehet írni/mondani a tegnapi meccsről? Nem sokat.

21917883_3b63776f6e8d41fc2de91d6f77009293_xl

Bírósporttárs nem egyszer szított indulatokat (forrás: kesport)

 

Continue reading →

Tippverseny # 11.- Tizenegyes!

by

 

forrás: pinterest.com

forrás: pinterest.com

Tizenegyes!
Ez most nem büntető, hanem ez a soron következő forduló sorszáma.

Öt meccs veretlenül! No de nem dőlhetünk hátra kényelmesen a fotelben.
Már csak azért sem, mert ez a fotel kőkemény. 🙂

A válogatott meccsek miatti szünetet kihasználtam arra, hogy próbáltam becserkésszek újabb tippírókat. Úgy tűnik sikeres volt a munka, mert -a legutóbbi két fordulóhoz hasonlóan- a következő hetekben is szüzek (legalábbis ‘tippírásilag’ szüzek 😉 ) írják majd a szöveges magyarázatokat.

Folytassuk ezt a sort SirPub kollégával aki kezdetektől fogva, vagyis három éve játszik velünk. Nem is értem eddig miért nem kerestük meg szöveges tippmagyarázatért. No de ami késik, nem múlik, nézzük a fordulót SirPub szemével:

Continue reading →

Gyakorlásnak tökéletes

by

Kedden játszottunk a Ligakupában a Debrecen ellen. Hazai pályán fogadtuk őket, és volt lehetőségem kimenni a találkozóra. Nem csalódtam a mérkőzésben, ugyan kevés helyzet volt, de a meccs tempója verte sok NB I-es bajnoki iramát. Mindkét együttes erős összeállításban lépett pályára, bár mi próbáltuk pihentetni legjobbjainkat. Ez elsősorban a védelmen látszott meg. Ja, és gyakoroltunk egy régi-új dolgot: a négy védős játékot.

Szóval mint fentebb említettem, mindkét együttes elég erős kezdővel lépett pályára. Ami így nézett ki:

1125698_Kecskemeti_TE - Debrecen

A két kezdőcsapat

Continue reading →

Tippverseny # 10.- Harmadolunk

by
forrás: iconfinder.com

forrás: iconfinder.com

Harmadolunk! No nem büntetést, hanem a bajnokságot. 🙂

A forduló után letudjuk hetedik élvonalbeli tagságunk egyharmadát. Vagyis csak majdnem, mert október 22-én vár ránk még a KTE-ETO özönvíz miatt félbeszakadt meccs pótlása, amin jó lenne a hasonló párosítások eddigi megszokott eredményét hozni (nyerni!).

A hétvégi paksi túra után egy hét pihi, majd zsinórban hat hazai mérkőzés lesz, amelyeken meg kellene erősítenünk pozíciónkat a középmezőnyben. No de ne szaladjunk ennyire előre.

Híresen rossz évkezdésre ezúttal rátettünk egy lappáttal és négy vereséggel kezdtünk, ezután azonban két győzelem és két döntetlen, amivel elindultunk fölfelé a táblázaton. Szombaton ahhoz a Pakshoz utazunk, amelyik ősszel még nem talált legyőzőre. Ők egy évvel ezelőtt is remekül kezdtek, de 3-4 forduló után megtorpantak és a bajnokság végén éppen ellenünk kezdték el kiharcolni a bent maradást. Nem sok babér termett nekünk eddig Pakson (ott eddig 1 győzelem, 1 döntetlen és 4 vereség a mérleg), a hazai csapat veretlen ebben a sorozatban, no de minket ez nem zavar abban, hogy KTE győzelembe reménykedjünk a szombat esti meccsen! 😉
Egyik TV sem adja a meccset, tehát szombat este hatra mindenki Paksra! Itiner itt!
_
Soros tippírónk TibiRobi aki eddig még nem írt ilyet. Előbb aggodalmaskodott egy sort, de miután megtudta, hogy a képekkel és a formázgatással nem neki kell foglalkozni beadta a derekát. Lássuk akkor hogyan látja ő a tizedik fordulót:

Continue reading →