Két bejegyzésben foglalkozunk kicsit a keret tagjaival és a vezetőedzőkkel. Megnézzük, hogy kinek sikerült jó teljesítményt nyújtania, ki maradt el az elvárásoktól, mindezt persze nagy vonalakban. Az első részben a kapusokra, védőkre és szárnyvédőkre térünk ki.
Ebben a bejegyzésben 16 játékosról lesz szó, hiszen kapusposzton 3, középhátvédként 7, szárnyvédőként pedig 6 játékos szerepelt a keretben az elmúlt idényben (bár nem mindannyian kaptak lehetőséget):
Kapus:
Kersák Roland /23 tétmeccs
Varga Bence /12
Pálfi Kristóf /0
Középhátvéd:
Belényesi Csaba /34
Katona Levente /32
Szabó Alex /25
Botka Endre /12
Rjaskó Mihály /10
Papp Milán /0
Polyák Kristóf /0
Szárnyvédők:
Zeke Márió /33
Nagy Krisztián /25
Májer Milán /22
Berki Marcell /20
Kotula Máté /3
Szűcs Kornél /1
Vágjunk is bele, kezdjük a kapusokkal. Az idényben tehát három kapusunk volt, közülük ketten léptek pályára.
Pálfi Kristóf nem kapott szerepet az első csapatban, a másodikban viszont alapember volt, a 30 meccsből 20-szor ő kezdett az NB3-ban. 10 alkalommal az NB1-es csapat keretében is ott volt, ami azért jelzésértékű lehet egy kapus esetében, de a debütálásra nem került sor. Az NB2-ben én biztosan kipróbálnám, még akkor is, ha tippem szerint a Kersák-Varga kettősből legalább az egyik marad majd, így pedig azért Kristóf esetében nem nagyon lehet számolni az elsőszámú kapus szerepkörrel.
Az NB1-es és a kupameccsek is két kapus között oszlottak meg, de nem teljesen abban az arányban, amire az idény előtt számítottunk. Kersák Roland az idény első meccsén még úgy nyilatkozott, hogy óriási gesztusnak tartja Szabó István részéről, hogy a Fehérvár ellen a kezdőbe jelölte, ebből azért nem úgy tűnt, hogy arra számítana, hogy a kapuban marad. Roli azonban remekül kezdte a bajnokságot. Az első öt meccsen csak 4 gólt kaptunk, a szurkolók mindegyik meccsen a csapat három legjobb játékosa közé szavazták. Ennek ellenére váltott a kapuban Szabó, visszatette az ezüstös szezonban álomformát futó, de tavaly is stabilnak mondható Varga Bencét, aki egészen Pista menesztéséig a kapuban is állt. És utána is, Gera Zoltán is Vargával képzelte el a játékot (Kersák csak a Karcag elleni kupameccset kapta meg), hogy aztán Benyó a Fehérvár ellen egyszerre állíttassa ki magát és sérüljön meg, ami újra a kapufák közé lökte Rolit, aki innentől nem is nagyon engedte ki a kezéből a posztot (márciusban és májusban kapott még 2-2 meccset Bence).
Mindezek ellenére azért a kapuban nem voltunk olyan magabiztosak, mint korábban. Az xgA mutató szerint kaptunk azért elkerülhető gólokat, amik között persze akadtak kifejezetten szerencsétlenek is (a Paks elleni két megpattanó például), de voltak kapushibák is a szezonunkban (a Szpari elleni első perces kapott gól az egyik legemlékezetesebb). Már Szabó István utolsó meccsein is érezhető volt, de Gera kifejezetten épített arra, hogy a kapus lábbal vegyen részt az építkezésben, lehetőleg a földön tartva a labdát (ezt a megközelítést mondjuk Gera egy jópár meccsre félretette, amikor kockázatminimalizálásként rámentünk az ívelgetésre). A lábbal való építkezés terén én Vargát biztosabbnak látom, mint Kersákot, akiben benne van egy kockázatvállalásra hajlamosabb attitűd, ami időnként szül hibákat is. Persze Varga formáján is nyomott hagyott, hogy a második helyre került, hiányzott a játékperc, az önbizalom, de az utolsó két, már tét nélküli meccsen azért visszahozott valamit a korábbi önmagából. Emellett Kersáknak is volt igazán jó időszaka, amikor a ligaszinten is kiemelkedett bizonyos számokban, de összességében egyik kapusunk sem volt képes hosszútávon állandósítani a formáját.
Középhátvéd poszton Polyák Kristóf és Papp Milán nem játszottak NB1-es meccset tavaly, előbbit az NB3-ban szerepeltették, utóbbi pedig az első 5 fordulóban sérült volt, addigra pedig már sem Szabó, sem Gera nem nagyon bontogatta a védelmünket, így tavaszra Milán Gyirmótra került kölcsönbe, ahol 11 meccset kapott a végül kieső Schindler-csapatban.
Az NB1-es meccsek 5 játékos közt oszlottak meg (emellett Vágónak volt még elhanyagolható mennyiségű meccse ezen a poszton). Belényesi Csabi és Katona Levi mindkét vezetőedzőnél alapember volt, de ősszel nem is igazán volt alternatívájuk. Mivel a három védő közül a középső poszton Csacsa a leginkább komfortos választás (bár Szabó Alex is kapott itt meccset és nem is nézett ki nagyon rosszul), ezért a védőhármas bal oldalán igazából csak Levi jöhetett szóba. Így a kísérletezésre, finomhangolásra megmaradt a jobb oldali belsővédő posztja, ahol eleinte Szabó Alex, elvétve Rjaskó Mihály, tavasszal pedig főképp Botka Endre szerepelt.
Belényesi és Katona esetében szerintem nem lehet panaszunk, gyakorlatilag az elvárhatót hozták a szezonban. Ami feltűnő volt, hogy idén megszaporodtak Csabi lapjai, ami idén már egy meccs eltiltást is hozott magával. Amellett, hogy nyilvánvalóan tarthatatlan volt az, amit az előző szezonban művelt (az idény összes játékpercét végigjátszotta sérülés és eltiltás nélkül), nem éreztem, hogy tisztátalanabb lett volna a játéka, inkább arról van szó, hogy több olyan szituáció adódott, amikor takarítania kellett. Emellett ebben a szezonban is a védelem vezére volt, többnyire stabil teljesítményekkel, ráadásul a DVTK ellen büntetőt is kiharcolt a csapatnak. Katona Levi nálam az ősszel a legjobban teljesítő játékosok között volt (sajnos olyan hatalmas verseny nem volt ebben a tekintetben), és egyébként is egy kifejezetten ígéretes védőnek tartom. Kemény, de a legtöbb esetben pontos védőmunkát láttunk tőle, a támadásokba is bátran lépett be, pontrúgások után pedig veszélyes is tudott lenni (az Újpest és a Szpari ellen gólt is szerzett). Mindezek mellett a Misleny elleni kupameccsen és az ETO elleni hazai döntetlen alkalmával büntetőt, a győri meccsünkön pedig szabadrúgást harcolt ki, amiből gólt szereztünk, ráadásul 3 olyan alkalom is volt a szezonban amikor a gólpasszt megelőző passzt ő osztotta ki. Szerencsétlenségére eltiltás miatt éppen a szezonunk legjobb meccsét, az MTK elleni mészárlást kellett kihagynia. Összességében tehát Csabi és Levi is vállalható szezont hoztak össze.
A jobb oldali belsővédő poszton azonban nem volt meg az állandóság. Az idényt Szabó Alex szerepeltetésével kezdte a stáb, akit egyébként mélységesen becsülök azért, hogy akárki is érkezzen a csapatba, akárhányszor kerül is a padra, előbb-utóbb mindig visszaküzdi magát a kezdőbe. Szabó Istvánnál 10 meccsből 8-szor pályára lépett, utána pedig Geránál is alapember volt a téliszünetig. A váltótársa, Rjaskó Mihály csak szeptember magasságában érkezett meg a csapathoz, így a Kozármisleny ellen játszhatott először, majd rögtön utána a ZTE ellen is kezdő volt, de tartósan nem tudta magát beverekedni a csapatba. Bár Gera érkezésével sem lett látványosan félretéve (Gerzson első 6 meccséből 5-ször is játszott), de kezdő eleinte csak a Fradi ellen volt, hogy aztán márciusban kapjon még két meccset a Paks és megint az FTC ellen, utána azonban megsérült és véget is ért az idénye. Így tehát az ősz elsősorban Szabó Alexé volt, de a téli transzferablakban Gera egyik nagy projektje volt, hogy a bizalmi emberének számító Botka Endrét a csapathoz csábítsa egy fél évre, így tavasszal Alex megint a padon találta magát. Ez annyiból érthető, hogy Botka építkezésben egy könnyebben használható karakter: labdabiztosabb, pontosabb, talán valamivel gyorsabb is, mint Szabó. Ugyanakkor az a kezdeti stabilitás, ami védekezésben érkezett Endivel egy idő után odalett és azt lehetett észrevenni, hogy megszaporodtak a hibái: érkeztek az elkésett belépők, a felesleges faltok, a helyezkedési hibák. Ez pedig felvetette a dilemmát: a beugróként védekezésben stabilabbnak tetsző Szabóval vagy a támadásban használhatóbb Botkával kellene-e operálni. Gera letette a voksát Botka mellett, azonban Endi 16 meccsnyi idő alatt kétszer is eltiltott volt, az utolsó két meccsre pedig meg is sérült. Alex így a padról is állandó játéklehetőséget kapott, amivel szerintem sokszor jól is élt, így a szezon végére megint csak ott tartunk, hogy ha marad, akkor simán lehet megint kezdő (pláne a másodosztályban, ahol a fizikumát is jobban kamatoztatni tudja), ha pedig így lesz, akkor elmondhatjuk, hogy ha kilököd az ajtón, visszamászik az ablakon. Ezt pedig én nagyon bírom benne, még akkor is, ha az idei szezonban nagyon hiányzott a csapatnak az, hogy egy igazán jó Botka Endrével legyen megtolva a védelmünk.
A két szélen merőben más kihívásokkal kellett szembenéznie az edzői stábnak. Míg a jobb oldalon Szűcs Kornél a Fehérvár elleni szezonnyitót követően az angol másodosztályba igazolt és ezáltal csak olyan játékosaink maradtak erre az oldalra, akiknek nem ez az eredeti posztjuk (Berki Marcell, Májer Milán, Nagy Krisztián), addig a bal oldalon Zeke Márió egyeduralkodó volt, olyannyira, hogy tavaszra a konkurenciáját is kölcsönadta a klub.
A jobb oldali szárnyvédő poszt az egész NB1-es időszakunkban hiányposzt volt. Furcsa ezt mondani, mert az első két évünkben ez nem látszott. Az újoncévünkben Sági Milánnal próbálkozott Szabó István, de nagyon hamar váltott arra, hogy az eredetileg kreatív középpályás Nagy Krisztiánt húzta hátra, akinek kifejezetten jól is ment ezen a poszton. Tavaly aztán érkezett Szűcs Kornél, akit kipróbáltak a középpályán és a védelem közepén is, de végül a pálya szélén állapodott meg, nagyon stabil teljesítménnyel, ám valódi alternatíva nélkül, hiszen ebben a szezonban Nagy hosszabb időre kidőlt, így az eredetileg támadó Májer Milán kapott néha szerepet a jobb oldalon, amikor Szűcs nem volt elérhető. Az elmúlt szezon kezdetén azonban a vezetőség számára is meglepő módon Kornél előtt adódott egy nagy lehetőség és a Plymouthba igazolt, a KTE viszont nem szerződtetett senkit a helyére, mondván Nagy felépült és ott van Májer is. Krisztián azonban nem tudta megközelíteni a korábbi formáját a számára egyébként sem mindig komfortos poszton és Milán esetében érezhető volt, hogy gyárilag nem a védekezés az ő kenyere. Utóbbi a támadásokat olykor jól segítette, de a formája nagyon hullámzó volt, ráadásul ő is kifejezetten sérülékeny időszakon van túl. Szabó István menesztését követően aztán Gera Zoltán is kényszerhelyzetben találta magát és végül az eredetileg szintén csatár Berki Marcellt húzta vissza jobb oldali szárnyvédőbe. Eleinte úgy tűnt, hogy mindez elsősorban a fiatalpercek megszerzését szolgálja, aztán az ősz végén Marci egy nagyon meggyőző hárommeccses sorozatot villantott az ETO, a DVTK és az Újpest ellen. Ezen a három meccsen két gólpasszt adott, végig a csapat legjobbjai közt volt, de tavaszra nagyon hullámzóvá vált a formája és így Gera újra azzal a problémával találta szemben magát, hogy van egy olyan poszt a csapatban, amire nincs olyan embere, aki készségszinten játszaná azt el. Az MTK elleni meccsen még úgy tűnt, hogy Májer lesz a megoldás (gól-gólpassz és remek játék), de utólag látjuk, hogy az csak egy felvillanás volt (bár az idény végén még voltak jobban sikerült meccsei Milunak). Gera Zoli Kriszt látványosan mellőzte, ami számomra érthetetlen volt, mert nem teljesítettünk annyira jól, hogy ez indokolt legyen, mégis magukért beszélnek a számok: Nagy az egész idényben csak egy meccset játszott végig, azt is Szabó alatt, Gera irányításával pedig volt egy olyan 12 meccses időszak, ami alatt összesen 34 perc játéklehetőséget kapott. Konkrétan volt egy 8 meccses kihagyása úgy, hogy végig egészséges volt, amihez hasonlóan hosszú a keretben senkinek nem volt, azok közül, akik értelmezhető mennyiségű lehetőséget kaptak (beleszámítva a kapusokat is). Persze mindezeket súlyoznunk kell azzal is, hogy Krisztián sem tudott igazán jó teljesítményt nyújtani, amikor pályán volt, de erre ritkán is kapta meg az esélyt. Ez a poszt tehát kifejezetten megoldatlan volt az idény során, mindkét edzőnk folyamatosan kereste a megoldást rá.
Bezzeg a szemközti oldal! A bal oldalon Zeke Márió végigjátszotta a teljes szezont, egészen korrekt és megbízható teljesítménnyel. Ősszel Kotula Máté volt az alternatíva erre a posztra, de Rió Szabó István és Gera Zoltán alatt is csak a kupameccseket engedte át neki (emellett Kotu még egy ZTE elleni meccsen kapott szűk 20 percet). Pedig ezeken a meccseken Máté kifejezetten jó benyomást keltett, a Misleny ellen gólpasszt is adott. Ennek ellenére télen a játéklehetőség miatt lepasszoltuk kölcsönbe Szegedre, ahol 13 meccsen játszott (8 kezdő, 5 csere), a később feljutó Kazinbarcikát pedig egy góllal is megfirkálta, amikor a szegediek 4-1-re legyőzték a későbbi ezüstérmest. Zeke eközben csendben tette a dolgát és ahogy ősszel, úgy tavasszal is kirobbanthatatlan volt a csapatból. Pedig Gera ferencvárosi kapcsolatainak köszönhetően megérkezett a nyakára Pászka Lóránd, ez pedig okozott némi fejtörést Gerzsonnak. Pászka egyértelműen minőséget jelentett a keretben, akit luxus lett volna tartósan a padon jegelni, de Máriónak sem akarózott a formahanyatlás jeleit mutatnia, így Zolinak megoldást kellett találnia arra, hogy mindketten pályán legyenek. Ennek a következménye lett, hogy Pászka végül a középpályán szerepelt (már amikor játszott), Zeke pedig az ősz után a tavaszt is végigjátszotta, az egész szezonban csak a két kupameccsen nem kapott szerepet. Ahogy említettem az ezüstévbeli formájához nem tudott felnőni, de stabil pontja volt a csapatnak egész évben. Összességében támadásban van bennem némi hiányosság vele kapcsolatban, mert bár sok olyan szituációt fel tudok idézni, amikor felfut, bead, megérkezik a kapu elé, lefutja a védőjét, ez konkrét eredményességet nem gyakran jelentett. Volt egy fellángolása februárban, amikor az MTK és a Felcsút ellen is betalált egymás után, de ennél a két gólnál végül megállt, gólpasszt pedig emlékeim szerint nem is adott a szezonban. Ugyanakkor az idénybeli első győzelmünkkor az ETO ellen az egyik gólpasszt megelőző passz az övé volt, a Paks ellen pedig büntetőt harcolt ki. Ez így felsorolva nem tűnik nagyon kevésnek, mégis azt érzem, hogy az ő készségkészletével és játékstílusával ebben lehetett volna több. Ennek ellenére még így is a csapat egyik legmegbízhatóbb játékosa volt idén, bennem például élénken él a novemberi Fradi elleni hazai, amikor konkréten egymaga felzabálta Mackrekist.
Összességében azt mondhatjuk, hogy a csapat védekezése ugyan nem volt tragikus, voltak jó és olykor kifejezetten jó teljesítmények is, mégis rendszeresen visszatérőek voltak a megingások. Kapusposzton ebben az idényben tartósan nem jött az extra, a védelem közepe még nagyjából működőképes volt, de a jobb oldal rövidebb időszakoktól eltekintve egész szezonban megoldatlan maradt, a balon pedig sosem derül ki, hogy Zeke teljesítményét mennyire pörgette volna csúcsra a valós konkurencia.
Jövő héten érkezik a bejegyzés második része, amiben a középpályásokkal, támadókkal és a két vezetőedzővel foglalkozunk.
Zeke Márióról annyit a csapat egyik legjobb legjobb játékosa volt az egész szezonban. Azért mert kúrva kevés labdát kapott nem őt kell hibáztatni, ha a beadása után kialakult helyzetek csak a felét berugjuk akkor nem esünk ki. Meg ha felnőtt volna az egész társaság az ő futomennyiségéhez és az akarásához akkor sem esünk ki gyanítom.
Egyetértek azzal, hogy Rió a csapat legjobbjai közt volt ebben a szezonban is. Nem is nagyon hiszem, hogy meg tudjuk tartani. Sőt igazából nem is szabad, belőle még most lehet kivenni nagyobb összeget, neki is jó, ha nem jön az Nb2-be.
A kapusoknál már az Nb1-ben ki lehetett volna próbálni Pálfit figyelembe véve a bajnokság utolsó, számunkra tét nélküli szakaszát.
Egy fiatal szabályos játékosunk sincs jelenleg az első keretben Pálfit keszámítva, így adja magát az egyik kapusunk értékesítése. Varga Nb1 kompatilisebb játékos, mint Kersák így az ő távozására sajnos nagyobb esélyt látok.
A jobb szárnyvédőben úgy látom, hogy Májernál jobb játékost nem biztos, hogy tudunk találni az alacsonyabb osztályokban. Védekezésben voltak nála hiányosságok, de Nb2-ben a védelmek feltörése miatt a támadásokban való részvétel fontosabb lehet. Nagy Krisztiánnal szerintem hosszabb távon közeppályásként kell számolni. Az ő képességei ott jobban tudnának kamatozni. Berki leigazolása szerintem kapufa: csatárnak hoztuk, de hiányzik belőle a gól, a gyilkos ösztön, jobb szárnyvédőként pedig az előbbi játékosoknál is bizonytalanabb és a támadójátékunkba se hozott annyi pluszt.
A belső védőknél abban reménykedem, hogy minél többen maradnak. Belényesit megtámogatva a Szabó, Misa, Katona 3-asból azért össze lehet hozni egy elég jó védelmi sort a másodosztály szintjén. Amennyiben távoznának, akkor erősíteni kell ide is, mert Papp és Polyák sem megoldás.
Bal oldalt Kotula remélhetőleg hozza az utóbbi időben mutatott formáját, és pótolni tudja Zekét.
Valószínű egyébként, hogy maradunk az 5 védős rendszerben a csapatmozgás mértékétől függetlenül. A vezetőség is ebben képzeli el a Pista utáni jövőt és az edző is ezt preferálja.
Távozóban(?): Májer, Belényesi, Katona, Nagy, Zeke. Mindegyikre látok reális esélyt sajnos, megfelelő pótlásra nemigen. Belényesi, Katona pótolhatatlannak tűnik, Nagy kulcsjátékos lehetne a középpályán. Úgy gondolom a védelmünk Nb1-es volt, a többi csapatrész nem, így nagy hibának érezném a védekező alapemberek elengedését, miközben Nb1-es célokat vizionál a vezetőség.
Májer lejáró szerződése miatt meglepne, ha maradna, ha ez tényleg így lesz, akkor marad Nagy és Berki. Krisz eddigi mellőzése miatt, azt is el tudom képzelni, hogy távozik, de ha nem, akkor szerintem is a középpályán kellene szerepeltetni. Berki egyedül kevés a posztra, plusz ahogy mondod, érezhető, hogy nem komfortos neki. Ide mindenképpen igazolni kellene szerintem.