Villámrajt

Villámrajt a bajnokságban, villámrajt a meccsen és még az időjárásra is utalhatunk ezzel a címmel, bár az talán kicsit erőltetett lenne. Ikszelt a csapat Felcsúton, amit előzetesen szinte biztosan aláírtunk volna, de a meccset látva fájó volt így pontot veszteni, még akkor is, ha egy újonc csapatnak nem feltétlen a Puskás ellen kell gyűjtögetnie a pontokat.

Újabb harcias mérkőzésen vagyunk túl, újabb strigulát húzhatunk a veretlenségi sorozatunkat számláló füzetbe. Pedig eleinte úgy tűnt, hogy akár meccs sem lesz, mert az időjárás bepótolta a korábban elmaradt csapadékot és látszólag az összeset Felcsút környékére öntötte be, némi dörgéssel és villámlással megfűszerezve azt. 45-50 perc csúszással kezdődött el a forduló nyitómeccse (ennyi idő alatt megtudhattuk Bozsik Pétertől, hogy „igazából az események alakultak úgy, hogy a Kecskemétből NB1-es csapat lett”, ami olyan jól írja le a valóságot, hogy ha nagyon szőrösszívűek vagyunk akkor sem tudunk vele vitatkozni), ilyenkor pedig mindig kérdőjeles, hogy azok a játékosok, akiknek a stáb fizikailag és mentálisan is a kezdősípszó környékére időzíti a fókuszt, hogyan reagálják le, hogy késik a busz. Igazából időnk sem volt arra, hogy ezeken a kérdéseken rágódjunk, mert a KTE megadta a választ: Banó-Szabó egy ritmusváltással két védőt hagyott maga mögött, beadására pedig a második hullámban érkezett Szuhodovszki Soma. Szuho egyet igazított a labdán, aztán akkora gólt lőtt Tóth Balázs kapujába, amekkorát nem szégyellt. Nem ment nagyon sarokra a lövés, de olyan erő volt benne, annyira gyors volt a labda, hogy a kapus fel sem tudta időben emelni a kezét rá. Nagyon hamar meg is duplázhattuk volna az előnyt, mert egy Tóth Barna által lefejelt labda után Szuho visszaadta a kölcsönt Banó-Szabónak, akinek a lövésénél Tóth Balázs bravúrral védett. A félidő hátralevő részében a Puskás nyomogatott, olykor sikerült is megjátszaniuk a bal szélen Komáromit, aki viszont rendre rossz megoldásokat választott. Ennek ellenére egészen a 80. percig ugyanabban a mederben folyt a mérkőzés: felállt védelem ellen kényelmesen passzolgattunk, vagy Barna fejét kerestük az ívelésekkel, néha kontrákkal igyekeztünk átjátszani a Puskást, akik viszont láthatóan kínlódtak a Kecskemét sok párharcot erőltető, fizikalitást előtérbe helyező játékával szemben. Nem tudott a Felcsút helyzeteket kidolgozni, átlövésekkel próbálkoztak, amelyeket többségében vagy blokkolt a vendég védelem (ezen a meccsen sem lepődnék meg, ha  kétszámjegyű blokkunk lett volna!), vagy kirúgták a Vál-völgyi kisvasútra a labdát. Varga Bencének csak könnyű labdákat kellett védenie, pedig a második félidőre már az alacsony és fordulékony támadók helyett Hornyák behozta a fizikumot is, Zahedi és Colley is beállt, de a védelem jól tisztogatott. Ugyanakkor ebben az időszakban is volt veszélyes kontránk: Tóth Barna lőtt fölé szemben a kapuval, aztán Katona Máté emelt a kapufára, de egy szöglet után Vágó is gólt szerezhetett volna. Aztán jött a korábban már említett 80. perc és Andó-Szabó kisárgázta Zeke Máriót, akinek már az első sárgáját is szigorúnak éreztem (bár adható volt), de a második kártyájánál sem tankönyvi esetről van szó, lehet rajta vitatkozni. A kiállítást követően még súlyosabban nyomta a kecskeméti térfelet a Puskás játéka, de helyzetet ez sem szült. Valójában a gól sem helyzetből született, hanem egy borzasztóan szerencsétlen labdaérintés miatt, amikor Szabó Alexről a saját kapunkba pattant a labda. Innentől tűnt úgy, hogy a hazaiakba megérkezett az a hit, hogy itt győzelmet arathatnak (hogy eddig a pontig merre járt ez a hit, azt nem tudjuk), magasabb tempóra kapcsoltak és meg is nyerhették volna a meccset. Varga Bence nagyon nagyot védett előbb Stronati, majd Skribek lövésénél is, a kettő között meg Katona Bálint kötözte össze a védő lábát, hogy aztán Tóth Balázsnak kelljen bravúrt bemutatnia. Pulzáló volt az utolsó pár perc, valószínűleg mindkét csapat úgy érzi a meccsvégi helyzetek miatt, hogy nyernie kellett volna.

 

Bár nem nyertünk, de újabb pontot hozott nekünk az a védekezés és csapatmunka, amit már a bajnokság csapatainak harmada megízlelhetett. De miért védekezünk ennyire jól? Mi a titok? Van titok?

A meccset a szokásos három belső védős formációban kezdtük, ezúttal Szabó Alex és Szalai Gábor mellé visszatért Belényesi Csaba. A két szárnyvédő Katona Máté és Zeke Márió voltak, a középpályán pedig Nagy Krisztián és Vágó Levente játszott. A csavar ezúttal az volt, hogy egyetlen klasszikus centerrel játszott a csapat, támadásban egyfajta 3-4-2-1-et pályára víve. A korábban megszokott 3-5-2-höz képest Djuranovics kikerült a csapatból (A beharangozóban még őt emeltem ki kulcsemberként. Nos, ha jóindulatú akarok lenni a tippemmel, akkor megjegyezhetem, hogy legalább nem hibázott), Tóth Barnát pedig Szuhodovszki és Banó-Szabó támogatta hátulról. A védekezés tekintetében ez nem olyan nagy változás, hiszen labda nélkül a szárnyvédők visszazárnak és 5-4-1-es felállásban (két csatáros játék esetén 5-3-2-ben) húz falat a kapu elé a Kecskemét. Az ellenfél támadásai esetén tehát öt védő áll Varga Bence előtt. A védővonalat a KTE igen mélyen húzza meg, nem ritka, hogy egy beadás esetén például 8-9 mezőnyjátékos is a saját büntetőterületen belül várja, hogy tisztázhasson. Ahhoz, hogy ezt a formációt jól játssza a csapat, szükség van három olyan belső védőre, akiknek nem ismeretlen ez a feladatkör, jól kommunikálnak egymással és jól fejelnek. A két oldalsó középhátvédnek rendelkeznie kell azzal a sebességgel, amivel kisegíthetik a szárnyvédőket és olykor fel kell lépniük a középpálya irányába a labdával, hogy megtörjék az ellenfél középpályás védekezését vagy hosszú labdát küldjenek fel. Ezt Szabó Alextől és Szalai Gábortól is gyakran látjuk. A belső védők mellett olyan, nagy munkabírású középpályásokra van szükség, akik ezt a védelmet támogatják, akár a szélen, akár középen. Vágó Levente esetén nem kell ecsetelni, hogy ez a munkabírás megvan, de Nagy Krisztiánt, Szuhodovszkit, Katona Bálintot is láttuk már a védelem szélén közbelépni és tisztogatni. A szárnyvédők meghatározzák a játékot, mert védekezésben és támadásban is jelen kell lenniük. A jelenlegi Kecskemét ennek a támadókapacitásnak még híján van, bár Zeke és Katona Máté olykor fellépett már a támadással, de elsődlegesen még a védekező feladatokra koncentrálnak a szárnyvédőink. Ezt pedig többnyire jól oldják meg, nehéz őket egy az egyben megverni (ez igaz Grünvaldra és Ságira is, de ők többször nyúlnak szabálytalansághoz is) és jól működnek együtt a belső védőkkel is. Ez az elrendezés egy nagyon szilárd védelmet épít Varga Bence elé, amelyet borzasztóan nehéz lebontani. Erre jellemzően a széleken lehet esély, hiszen a pálya közepét a létszámfölény miatt uralja a csapat, ám a szélekre a középpályáról és a védelem közepéről is rendre megérkezik az a fajta besegítés, ami ellehetetleníti a helyzetek kialakítását. A Kecskemét borzasztóan szervezett csapat, nagyon alacsony minőségű helyzeteket engedélyez az ellenfeleknek, rengeteget blokkol és rengeteget melózik a mérkőzéseken. A felállásnak köszönhetően könnyen átalakítható a gárda, rugalmas a formáció és nincs rászorulva a „rúgd és fuss” futballra sem, mert a középpályára segítő szárnyvédők és visszalépő csatárok miatt könnyen kialakítható a létszámfölény, sok passzháromszög jöhet létre, így a labdabirtoklás is könnyen megoldható. Ezt is észlelhetjük a meccseinken, sok olyan labdamenet van, amelynél rövid passzokkal járatjuk a játékot. Bár ez a felállás mentálisan és fizikálisan is megterhelő annak a csapatnak, amely ezt választja, egyelőre úgy tűnik, hogy jól birkózunk meg vele. Persze előfordul, hogy ezzel a játékstílussal magunkra húzzuk az ellenfelet, de egyelőre stabilan áll a védelem a lábán és ez lehetőséget teremt a kontratámadásokra is, sok hely marad az ellenfél védői mögött.

 

Összességében kijelenthetjük, hogy Szabó Istvánék a tavaly megkezdett alapokon építkeznek tovább, a csapat magja ismeri a játékrendszert. Mivel sok játékos helyezkedik a kapunk előtt, az ellenfelek számára gyakorlatilag lehetetlen a boxon belülre kerülni, a távoli lövéseket és beadásokat pedig egyelőre jól semlegesíti a védelem, a középpálya pedig jó arányban gyűjti be a második labdákat. Hogy ez a taktika a teljes szezon folyamán kifizetődő lesz-e, nehéz megmondani (támadásban továbbra is javulnunk kell, bár az elmúlt két mérkőzés már biztató volt), de a szezon elején értékes pontokat szereztünk ennek köszönhetően.

 

Értékelések (tízes skálán osztályzunk, az osztályzás alapja itt található):

Varga Bence: Bár a meccs nagy részében nem kellett magas minőségű lövéssel szembenéznie, éppen ez értékeli fel azt, amit az utolsó percekben bemutatott. Két nagyon nagy bravúrt tett be a közösbe, ezzel megmentve a pontszerzésünket. 8 (MVP)

 

 

Katona Máté: Az első három meccsünkön ez egy kritikus poszt volt: Sági összesen nem töltött egy meccsnyi időt ebben a pozícióban, Nagy Krisztiánnak pedig nem ez a helye. Máté Puskás elleni teljesítménye viszont meggyőző volt és könnyen lehet, hogy a kezdőcsapatban is ragad. Stabilan védekezett és támadásban is voltak momentumai. 6

 

 

Szabó Alex: Nagyon kár azért az öngólért, mert azt leszámítva egészen jó meccse volt. Valójában még az öngólért sem lehet igazán hibáztatni, nagyon nehéz helyzet volt egy jobb lábas védőnek. Nem engedhette el a labdát, mert mögötte érkezett Puljic, megpróbálta sarokkal kihúzni, nem sikerült. Nem tudom igazán hibáztatni miatta, de tény, hogy enélkül a mozdulat nélkül nincs az egyenlítés. 5

 

Belényesi Csaba: Nem volt annyira látványos a védőmunkája, mint a Debrecen ellen, talán kevesebb felelősség is került rá, mint akkor, de összességében jól oldotta meg a feladatait. Fontos láncszem a védelemben, reméljük egészséges marad. 6

 

 

Szalai Gábor: A belső hármasból ő nyújtotta a legjobb teljesítményt ezúttal. Több fontos közbeavatkozása is volt és emellett is nagyon szilárdan védekezett akár a levegőben, akár a földön kellett takarítania. 7

 

 

Zeke Márió: Elég szigorúnak éreztem a kiállítását, de mivel második sárgával szórták ki, még a VAR sem segíthetett Andó-Szabónak. Ez volt a fordulópont a meccsen és ha valami miatt elő lehet venni Máriót, akkor az az, hogy egy sárgával a zsebünkben, ilyen talajon nem feltétlen szerencsés így odacsúszni szerelni. Nem volt egyébként rossz meccse, de a piros lap, az piros lap. 4

 

Vágó Levente: Sokkal jobb meccse volt, mint a Kövesd ellen, ráadásul a második gólunkat is könnyen megszerezhette volna. A szokásos játékát hozta, amely ugyan nem látványos, de könnyebbé teszi a többiek dolgát. 6

 

 

Nagy Krisztián: Az ő játéka is kevésbé volt látványos, mint szokott, de ezt megint hatalmas melóval ellensúlyozta. Négy mérkőzés alapján kijelenthető, hogy kulcsembere lehet az idei KTE-nek is. 6

 

 

Szuhodovszki Soma: Remek meccse volt és ez még akkor is igaz, ha függetlenítjük magunkat attól a büdös nagy góltól, amit lőtt. De egy ilyen góltól miért függetlenítenénk magunkat? 8

 

 

Banó-Szabó Bence: Hiába most kezdett először, érezhető volt már az eddigi meccseken is, hogy jó formában van, ezt pedig a pályára is tudta vinni. A gól előtti teljesítménye remek volt, helyzetei is akadtak. Az eddig hiányolt támadóteljesítményünket megnövelte ezen a meccsen. 7

 

 

Tóth Barna: Visszakerült a kezdőbe és jól is élt a lehetőséggel. Bár a góljára még várnunk kell, de mezőnyben elképesztő melót végez a kecskeméti Giroud. A fejpárbajait nagyon jó százalékkal nyerte meg és jól nyitott területeket támadásban a társaknak. Kapura két alkalommal lehetett volna veszélyes, de egyikből sem lett igazán nagy riadalom. 6

 

 

Cserék:

Katona Bálint: Aktívan szállt be, a végén pedig akár a meccset is megnyerhette volna nekünk. Nem győzzük dicsérni az önbizalmát és vállalkozókedvét, ennek újabb ékes példája volt az a csel, amely után Tóth Balázsnak kellett bravúrt bemutatnia. 6

 

 

Mihajlo Meszkhi: Szűk tíz percet töltött a pályán, ami nem volt elég arra, hogy bármilyen befolyást gyakoroljon a mérkőzésre. 5

 

 

Szabó Levente: Ő sem kapott sok időt, a meccs végén már inkább a Puskás erősödött fel, de nem az első meccs, amin megállapítható, hogy egy fáradó ellenfélre ráeresztve benne lehet a veszély. 5

 

 

Danilo Pejovics: A mérkőzés legvégére érkezett némileg stabilizálni az emberhátrányban küzdő csapatot. 5