Visszatérünk!

Nagyon régen írtam az oldalra bármilyen témában, beharangozót meg pláne. De mikor térjen vissza ez a jó szokás, ha nem akkor, amikor maga a klub is visszatér az NB1-be? Bizony, ekkora divatdrukkerek vagyunk mi: hegymenetben jönnek a bejegyzések, zuhanáskor meg csendben pislogunk. Bízom benne, hogy képes leszek tartani a lelkesedésemet és nem ez lesz megint hosszú ideig az utolsó írásom itt.

 

Tekintve a csapat erősorrendben elfoglalt helyét a bentmaradás kivívása hasonló ünneplést eredményezhetne. (fotó: Kecskeméti TE – facebook)

 

A csapat teljesen valószerűtlen feljutása után most itt az újabb Himalája, amit meg kellene mászni valahogyan: bent kellene maradni. Szerencsére a sorsolásunk nem pusztító – már ha mondhatunk ilyet egy ennyire egyértelműen „underdog” csapat esetében, mint a KTE – a szintén újonc Vasas, a kissé kaotikusnak tűnő Debrecen és a tavaly a kiesést éppen csak elkerülő Mezőkövesd olyan sorrend, amely alkalmas lehet néhány önbizalomnövelő pont begyűjtésére. Ez persze nem teszi semmissé a tényt, hogy ebben a szezonban a Kecskeméttel senki sem számol, az ellene megszerzendő pontokkal viszont mindenki, ami nem is teljesen alaptalan. Azonban nem is olyan régen láttunk már ilyet. Annak az lett a vége, hogy félmeztelen KTE futballistákkal fotózkodott a fél város a Széktói gyepén.

 

Statisztika 

Egy bajnokság kezdetén mindig kérdéses, hogy mekkora súlyt érdemes fektetni a statisztikákra, és vélhetően azok járnak közel az igazsághoz, akik azt mondják, hogy semekkorát. Két újonc csapatot ugyanakkor a tavalyi eredmények függvényében könnyebb összehasonlítani. A 2021/2022-es másodosztályú bajnokság két feljutója valójában hasonló teljesítményt nyújtott, természetesen a Vasas számai meggyőzőbbek. 23 győzelem a 25-tel szemben, a lőtt gólok száma közt sincs nagy különbség (75 vs. 80). A Vasas bajnoki címét az hozta el, hogy szinte lehetetlen volt elverni (ez csak három csapatnak sikerült tavaly és mi nem voltunk köztük) és hogy nagyon kevés gólt kaptak, mindössze 22-t. Ebben a mutatóban a KTE sem maradt el túlzottan a fővárosiaktól, a 36 kapott gólunknál a Vasason kívül csak a Szeged és a Haladás kapott kevesebbet.


Összeállítások

Ilyenkor gyakorlatilag még lehetetlen jósolni az összeállításokat tekintve, csak a felkészülési meccsekre lehet támaszkodni. Kecskeméten tavaly egy nagyon szilárd 5-3-2/3-5-2 hibridet láttunk, amit vélhetően idén is megtartunk majd, a keret nagy része otthonosan mozog ebben a játékrendszerben és a meglevő alapanyaghoz igazoltunk. A kapuban Varga Bence kezdhet, aki előtt a három középhátvéd pozíciójára nagy a választék. A középpályán az erő Vágó Levente lehet, mellette Banó-Szabót a kezdőbe várom és a fiatalszabálynak és a tavalyi remek szezonjának is adózva Katona Bálint is a kezdőben találhatja magát. Elől Tóth Barna párja Djuranovics lehet. A Vasas részéről még nehezebb jósolni, mert a fejükbe vették, hogy a politikai színtérről átemelik a futballba is a „Paks2” fogalmát: ipari mennyiségben kezdtek el magyar játékosokat igazolni, ügyelve arra, hogy a nevek is jól csengjenek. Nálam ez mondjuk éppen kontraproduktív, mert a Paks szimpatikus magyarprojektje után nem ájulok el a Vasas „minden magyar játékost idehozunk, aki az elmúlt néhány évben valahol jól játszott” irányvonalától. Most éppen Holender esett be a Fáy utcába, a kezdőcsapatba talán még nem fog szerepelni.

 

 

Kulcsemberek

Nagyon fontos lesz az egész kecskeméti szezon szempontjából, hogy a védelem mennyire lesz képes állni az ellenfelek nyomását, de ezúttal nem kapust vagy védőt említek: Tóth Barna már a másodosztályban is kiemelkedő szerepet kapott, Lukács Dani gólkirályi címének egy jó része őt illeti. Nagyon kellemetlen testfelépítésű csatár, akivel birkózni sok energiát vesz ki a védőkből, jól foglalja le az ellenfelek defenzív kapacitásait és érzi a lendületből érkező társaknak történő lekészítéseket is. Nagy kérdőjel lesz, hogy kialakul-e közte és Djuranovics között az a kémia, ami megvolt Lukival, mert ha igen, az lehet a lila-fehérek egyik fegyvere idén. A Vasas részéről az NB1-be visszatérő, annak idején nagy tehetségként számon tartott Radó megmutathatja, hogy képes még villogni az első osztályban is, a másik újonc elleni meccs jó esély lehetne neki arra, hogy ezt saját magával is elhitesse.

Tóth Barna fizikuma kulcsfontosságú lehet a szezon folyamán (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

 

Amire érdemes figyelni

Egyértelműen arra, hogy a Széktói újra NB1-es csapatnak ad otthont. A szurkolók hozzáállása meghatározó lehet a KTE szezonja szempontjából, minden létező fórumon elmondták, leírták, homokba rajzolták, hogy a közönség mekkora erőt adott tavaly a csapatnak. Fel kell ugyanakkor készülni arra is, hogy az élvonal nem feltétlen lesz olyan diadalmenet, mint a tavalyi év volt. Ha így lesz, kulcsfontosságú lehet, hogy a drukkerek hátat fordítanak-e a csapatnak, vagy a kevesebb sikerélmény ellenére is igyekeznek maximális hátszelet nyújtani a csapatnak.

 

Edzők

Szabó Pista és stábja tavaly egy olyan csapatot épített, ami meglepte az egész mezőnyt. Meglepte taktikában, szervezettségben, stílusban, mentalitásban. Ez a szakmai felkészültség lehet az üzemanyaga az idei szezonunknak is. Valószínűleg nem fogunk nekiesni a Vasasnak, de több interjúban is kiemelte Szabó, hogy van egy elképzelése a stílusról, amellyel szórakoztató és eredményes tud lenni a csapat, ezért abban is biztosak lehetünk, hogy győzelemre fogunk játszani.

 

Szabó István gondolatai határozzák majd meg a szezon alakulását (fotó: Kecskeméti TE – Facebook)

 

Kuttor Attila Vasasának ideális, hogy a másik újonc ellen kezdi a szezont, vélhetően domináns játékkal szeretnének három pontot szerezni. Nem látom magam előtt, hogy idén a kiesés ellen küzdjön a Vasas, de a 12 csapatos bajnokságban sok fordulat lesz a szezon közben is, így fontos lesz nekik, hogy labdabiztos játékosokkal olyan nyomást tudjanak helyezni ránk, amely miatt nem lesz kérdéses a győzelmük.

Kuttor szeretne ilyen jókedvű lenni a mérkőzés után is (fotó: Vasas FC – Facebook)

2 hozzászólás “Visszatérünk!” bejegyzéshez

  1. CaNcOe, GRATULÁLOK, véleményem szerint hasznos meglátásaid vannak. Ne is gondolkodj azon, hogy ez legyen az utolsó hozzászólásod.
    Stat: Jelen esetben nem mond semmit.
    Összeáll: Van egy kialakult mag, akik mellé kerestek „erős embereket”, hamarosan kiderül, milyen sikerrel, két csatáros játék a mindenem, egy korábbi edzők taktikájában még az is tettszett, amikor két csatárát fent hagyta zavarkeltőnek, többi kilencet hátra küldte védekezni.
    Kulcsemberek: Elvem: „gyorsaság az őrületig”, ezzel mindent elmondtam, miért sajnálom, hogy gólkirályunkat eladták. Vele több esélyünk lenne. Na, de ne siránkozzak.
    Szurkolók: A szurkolókat csak eredményekkel lehet meggyőzni. Én nem hiszek abban, hogy sorozatos vereségekkel a csapat iránti lelkesedést, hosszabb távon fent lehet tartani.
    Edzők: Szabó Pista szakmai elhivatottsága, fociszeretete régen köztudomású, jó szereplésünket rá hegyezem ki.
    Kuttor Attila egy kis csapatnál is bizonyította, jó edző, a tömött bugyellárisú Vasasát nehéz lesz legyőzni. Ha a kecskeméti fiúk megteszik, az világszenzáció értékű lesz.
    Kellemes holnapot.

  2. Vegyétek már észre, hogy van a csapatban egy olyan játékos, aki Magyarországon kizárólag csak a Kecskemét csapatában szerepelt. Védekező játékos létére nagyon sok és fontos gólt szerzett a múlt szezonban. Egy szenzációs srác! Élete a foci!
    Hajrá Szalai Gabi!

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.