Erős ellenszélben nagyon nehéz …

Nem egyfajta „locsolásra” gondoltam, még csak nem is tartalékcsapatunk vasárnapi meccsére, hanem a KTE múltjára, jelenére és jövőjére.

~ Én még csak másfél évtizede követem a KTE-t, ezért csak 2008 májusának első napján találkoztam az első  igazi ‘ellenszéllel’. Az Üllői útra látogatott a fantasztikus tavaszi menetelésben lévő kecskeméti csapat, ahol a meccs mindkét csapat számára igazi presztízsmeccs volt: nekünk azért, mert a Fradit mindenütt jó megverni, de legjobb az Üllői úton, nekik azért, mert matematikailag ha minket megvernek, mi elveszítjük hátralévő meccseinket, ők mindet megnyerik visszajuthattak volna az élvonalba. A stúdióban lévő szakemberek is csak kapkodták fejüket, nem győztek fejüket csóválni a sok egyoldalú ítélet miatt, ami csapatunkat sújtotta. Bizony nekünk több góllal jobbnak kellett lenni, hogy egy góllal nyerhessük azt a meccset. A meccs összefoglalóját ide klikkelve megnézhetitek.

~ Következő kettős mérce akkor következett, mikor felkerültünk az NB1-be. Szivics gyakran emiatt ‘nemtetszését fejezte ki’, büntették is érte rendesen. Ettől függetlenül (vagy emiatt?) az ősz végére, tavasz elejére már nem érződött annyira, hogy az ellenfélnek fújnak, így már kisebb ellenszéllel be tudtunk navigálni az ötödik helyre a bajnokság végére.

~ Egy évvel ezelőtt is érződött erősen az ellenszél, a szerencsével, surranópályán másodosztályba feljutó KTE ellen. Talán csak a bajnokság utolsó harmadában nevezhettük pártatlannak a bíráskodást.

~ Legutóbbi ilyen tapasztalatunk még nagyon friss, csak két napos. Különböző fórumokon semleges szurkolóknak is szemet szúrt a nagyon egyoldalú bíráskodás. A kettős mérce már az első félidőben nagyon látványos volt. Ide klikkelve az m4sport.hu két videóján megnézhetitek hogyan honorálták a hazai és a vendégjátékos ellen elkövetett szabálytalanságot.  No comment.

Keretünk nagy része átélte már, hogy egy évvel ezelőtti játékvezetők nagyon ellenünk fújtak. A játékvezető, segítői és a VAR legénységének szégyene, amit szombaton elkövettek a Széktóiban. Nem szabad velük foglalkozni, csak a játékra kell koncentrálni. Az újoncokat több helyen erős kihívások el szokták állítani. Nálunk az a kihívás, hogy a sporik nem sportszerűek. Menni kell tovább, mert ahogy Dávid legyőzte Góliátot (transfermakt értékek különbözősége), vagy ahogy a Pál utcai fiúk legyőzték a vörös ingeseket úgy a KTE, aki csapatként tud erős lenni teljesítményével ki fogja harcolni a szurkolótársadalom megbecsülését, tiszteletét, és a bent maradást az NB1-ben!

11 hozzászólás “Erős ellenszélben nagyon nehéz …” bejegyzéshez

  1. Föntivel egyetértek teljes mértékben, viszont támadókat mindenképpen igazolnunk kellene. Szombaton is pályán volt Tóth, Djuranoviccal, utóbitt lerugták s máris ott a probléma hogy kit állitsunk be. Szabó L. Szerintem jó igazolás de Tóth fiatalabb ikertesoja gyakorlatilag, átlagos méretű izmos/gyors spilerek kellenének még..Amennyiben tarthatunk ellenszéltől (és kell is..) akkor ezt főleg megérné megfontolni. + mélyiteni kell a variációs lehetőségeket is, túl egysikú ha ellenünk mindenki a montenegrói csodagyerek fölrúgására pályázik..

    1. Minden bizonnyal tervben van még az előre történő erősítés, az átigazolási időszak utolsó 30 napjában biztos lesz még levadászható gólgyáros az átigazolási piacon. A kiállításig nem volt különösebb gond, mert a második félidőben begyötörhettünk volna 1-2 gólt, mert addigra még jobban kinyílik a Vasas, a győzelemért hajtottak. A kiállítás után kicsit visszább kellett állni, betömörülni, a támadásból visszavenni, nehogy bekapjunk pár gólt, mert az a nyitómeccsen demoralizáló lett volna. Ebben a meccsben így (kiállítás, ellenszél) ennyi volt.

  2. Bízzunk benne, hogy Lukit nem tudják használni Diósgyőrben, ezért Mészaros végtelenített pénzéből leigazolnak helyette méregdrága agyonsztárolt játékost. Ekkor kölcsönbe visszakapnánk. Illetve az edző fia (Banó) nagyon meggyőző teljesítményt nyújtott, érdemes lenne többet játszatni.

  3. Nem a véleményeteket vitatom,azzal egyetértek- pusztán taktika: ha további ellenszéllel lesz dolgom, 1db játékosom közismert válogatott és jó = nem túl nagy elemzés kell a kiismerhetőségemhez -ez negativum. Irreális eset de ha van egy montenegrói csatárom 700k euró értékkel, egy 400ezres teszem azt mongol csatárom meg egy 500k értékű são toméi válogatottam akkor az ellenfél elemzője vakarhatja a f…ejét melyikükre készüljön, vajon ki kezd ellenük , melyiket éri meg lerugatni ilyen alattomosan.. ez sokkal jobb opció mint hogy egyetlen nemzetközileg jegyzett emberünket lerugassuk minden fordulóban kockáztatva hogy kihagyjon x meccset. (Árt a srác és csapatunk eredményességének és hangulatának.

  4. PingWin megfogalmazása tökéletes, kimagasló eredményeket csak úgy lehet elérni, ha a bírói tévedéseken sokáig nem rugózunk. Nem is értem, miért perkálnak ki súlyos összegeket, ha a VAR kezelőknek „vakokat” alkalmaznak. Vagy másról van szó? A történetet tovább recézi, hogy az MLSZ részéről eddig csak egy semmitmondó nyilatkozatra futotta. Spongyát rá, örüljünk, hogy Djula játékra alkalmas, koncentráljunk a következő megmérettetésre, mert a fogakat már élesítik Debrecenben.

    1. Másról van szó! Kecskemét egy ‘NERetlen kétéves’ (szándékosan maradt ki egy betű az elején), véletlenül kerültünk fel, nem nekünk volt előkészítve ez a hely az NB1-ben. Nekünk nincs keresztapánk, aki megvédene, nekünk magunknak kell kiharcolnunk helyünket. Nem lesz könnyű, de ezt nem is ígérte senki.

  5. Ha te mondod… más dolog a sajtó általi vesézgetés, / cél a nézettség növelése/ és megint más a csapat versenyeztetése /fő szempont az eredményesség, ahol hátráltató tényező az állandó csesztetés/. Vezetőedzőnk is hangsúlyozta. Azt a fegyvert előveszi, akinek dolga, de csupán taktikai okokból, egy bizonyos szintig érdemes használni. Mélyebben most nem mennék bele. Nem hiszek a véletlenekben, a „keresztapák” eddig is sokat segítettek, például több kőbe vésett szabály megkerülésében, hogy egyáltalán el tudjunk indulni az NBI-ben.

  6. Egyetértek „Eöregh” véleményével szerintem is további támadókat kellene igazolni éppen az elmondottak miatt is. Ha elől nem tudjuk tartani a labdát, akkor egyébként jó és lelkes középpályásainkra, védőinkre igen nagy teher hárulhat, amit hosszu ideig tartani bizony nehéz.

  7. Jó lenne még 1-2 ember előre, mert ha szétrúgják/eltiltják csatárainkat esetleg lebetegszenek, vagy formán kívül lesznek ki termeli majd a lila gólokat. Ebben nagy vita nem lesz köztünk, pár dolgot azonban érdemes figyelembe venni:
    ~ álmainknak időnként pénzügyi lehetőségeink határt szabnak,
    ~ az átigazolási piacon az utolsó pillanatig magasabban jegyzett helyre, több pénzért akarja eladni magát mindenki,
    ~ augusztus végén aki marad két dolog közül választhat:
    ~~ elmegy jó pénzért a másodosztályba, mert a pénz dominál nála, vagy
    ~~ eljön hozzánk kevesebbért, mert bízik magában, meg akarja mutatni ő milyen tökös gyerek.
    No ő kell majd nekünk, de kivárásra kell játszani, hogy megszerezhessük. Türelemjáték ez. 🙂

    1. Na pont ezekért a sorokért NEM gondolkodnék magyar játékosban. Egy átlagos ésszel megáldott „magyar tehetség” tudja és tisztában van vele hogy egy Vasas vagy honvéd többet perkál FTCről meg a többiről nem is beszélve.
      Évtizedek óta ismert tény, hogy olcsóbb egy külföldi légiós mint egy belföldi gyerek függetlenül kortól, névtől. Pont ezért „rabolnám le” azon „free agenteket” transfermarktról úgymond akik az új montenegrói sráchoz hasonló kvalitásokkal birnak, ajánlom a nézelődést számotokra 450k értékkel van egy másik montenegrói srác is.. és még lehet válogatni is bőven..

  8. Pétör nekem nagyon tetsző javaslattal állt elő. A Diósgyőrt állandó belső feszültségek őrlik, ezért most sem látok esélyt a feljutásukra, esetleg gólkirályunkat vissza kellene vásárolni, a bajnokság végén emelt áron továbbadni. Ahogy valószínűleg a mester fiával is teszik. Mert amit a Honvédnál tettek vele, számomra homályos. Igen, a türelemjáték több ilyen, számunkra hasznos focistát kitermelhet.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.