Category Archives: Ellenfélnézőben

Tartalékcsapatok ellen kezdünk

by

A sorsolás szeszélye folytán tartalékcsapatok ellen kezdünk.

Jó ez nekünk, vagy sem, az majd utólag kiderül.

Nézzünk egy kis múltidézést. Előbb arról, hogy milyen eredményeket értünk el a fakók első csapatai ellen az élvonalban, majd a második csapatok elleni eredményeinkről, amit az előző pár évben vívtunk egymás ellen.

Continue reading →

Amíg a sorsolásra várunk …

by

… nézzük a következő évben melyik csapatokkal kell összemérni erőnket.

Két csapat feljutott (sok sikert nekik), három kiesett, maradtunk 11-en (Dabas, Dabas-Gyón, Dunaújváros, Honvéd2, Iváncsa, Kecskemét, Kozármisleny, Monor, Rákosmente, Szekszárd, Taksony) . Húsz csapatosra szaporodott minden csoport, a kispesti fakó mellé visszakaptuk az egy éve búcsúzó paksiak második csapatát és új tartalékcsapatként csatlakozott a csoporthoz a Fradi és az Újpest is. Ez eddig 14 csapat. Régi-új ismerősként újra velünk lesznek ketten Csongrád (most már Csongrád-Csanád) megyéből: a Szegedi VSE és a Hódmezővásárhely. Őket nem kell bemutatni.


Kaptunk a csoportba négy vadonatúj csapatot, ismerkedjünk meg velük:

Continue reading →