Érdekes, hogy a címben említett két vonást egyszerre lehetett érezni a csapaton az Újpest ellen, de tényleg így láttam: egyszerre szenvedünk attól, hogy mintha nem hinnénk saját magunkban, ugyanakkor a nagy pofon kapujában azt is meg lehetett figyelni a csapaton, hogy az önbecsülésük nem engedi, hogy kivégzés legyen a meccs vége.
A KTE szezonkezdete eddig olyan volt, mint egy kellemes sörözés a haverokkal. Szabó István is ilyesmit ígért: nem átszállójeggyel jöttünk az NB1-be, bent akarunk maradni és élvezni azt, hogy itt vagyunk. Na pont ez történt eddig, tök jól érezzük magunkat, jó a hangulat, remek élmény. A sörök a kedvet már meghozták, de észnél vagyunk, tudjuk, hogy nem vagyunk sebezhetetlenek. Aztán jött a Fradi-meccs. Mint amikor a megbeszéltekkel ellentétben Szabó István úgy jön vissza a pulttól az asztalhoz, hogy a kezében ott van egy kör feles. Ezen a ponton pedig kezdem elveszteni a józanságomat, és most már azt mondom, hogy legyen meg az első idegenbeli győzelem is! Ha Újpesten, hát Újpesten.
Szabó Pista, azt mondtad, hogy csak sörözünk, de kikérted az első felest részletei…
