
Elérkeztünk az őszi szezon utolsó meccshez, már csak a Rákosmentével nem játszottunk az ősszel. Nézzük ők hogyan szerepeltek eddig:
Ezzel a fordulóval lezárjuk az őszi szakaszt. Habár lesz még egy tavaszról előrehozott meccs még ezután, de a mostani forduló után számot vethetünk, ki hova jutott a táv felénél. Ezt a számvetést meg is tesszük a következő hét elején, előbb viszont jöjjön a tippelés a mostani -kivételesen szombati (!)- fordulóra.
Heti tippírónk két és fél éve Angliából szurkol kedvenc csapatának, iváncsaiként az Iváncsa csapatának. Sajnos azóta talán ha öt meccset látott élőben, de ez nem akadályozza meg abban, hogy szorgalmasan tippeljen.
Lássuk Tatár Zsuzsa tippjeit:
Csapatunk kezdi stabilizálni az induláskor is reálisan várható és elvárható táblázat közepén történő elhelyezkedést, a 8. – 10. pozíciót. Előző héten a kiesés ellen menekülő Pécs otthonában nagyon megküzdöttünk az egy pontért, no de ki mondta, hogy a harmadosztály sétagalopp lesz.
Vasárnap a szekszárdiakat fogadjuk, akik az előző évi szereplésüknél gyérebben teljesítenek idén.
Nézzük idei eredményeiket:
Jó néhány váratlan eredmény született az előző héten, csak az igazi jövőbelátók tudtak sok pontot összegyűjteni. Botlott (és azóta már edzőt is cserélt) a bajnokság elején a végső győzelemre is esélyesnek vélt Szeged-Grosics Akadémia így meglépett a Szentlőrinc a táblázat élén, sűrűsödik/tömörül a középmezőny, győztek a tabella végén álló csapatok. Mit hoz ezután a hétvége?
Ezen a héten a múlt heti győztes Müllerpapát kértük fel a szöveges tippmagyarázatra! Ő is sok csatát megélt régi motoros! Sajnos az utóbbi időben egy kicsit távolabb került az eseményektől, de hasznosak lehetnek a tippjei!
Két nappal korábban visszatekintettünk a távolabbi múltba, amikor 8 olyan év volt, amikor azonos bajnokságban szerepeltünk a Péccsel, megnéztük a két csapat egymás elleni eredményeit. Erről ide klikkelve olvashattok.
A közelmúlt történése, hogy miután a PMFC az előző bajnoki év végén hajszállal lemaradt a bajnoki címről a csapat feloszlott, csak a bajnoki rajt előtt 10 nappal állt össze új gárda, azóta a táblázat második felében lehet őket csak megtalálni.
Nézzük eddigi őszi eredménysorukat:
Lassan vége az őszi szezonnak, már csak három forduló van hátra, és vonalat húzhatunk, számadást végezhetünk, mert az első körnek vége, mindenki játszott egyszer mindenki ellen. Van még tehát három meccs a csapatoknak arra, hogy kozmetikázzák eddigi eredményeiket, az élen állók pedig megerősítsék pozíciójukat.
13. forduló. Mivel babonás nem vagyok magamra vállaltam a tippírás „felelősségteljes” munkáját, én így látom a forduló meccseinek esélyeit:
Következő vasárnap a Pécsre látogat a Kecskeméti TE.
Csapatunk elmúlt 70 évének bajnoki eredményeit vizsgálva csak az utóbbi 21 évben találhatunk közös meccseket a Pécs ellen. Ezek eredményeit nézegetve, elemezgetve nosztalgiázzunk kicsit.
A Csongrád megyei csapatokkal szemben felemásak az eredményeink.
Előbb a táblázat legvégén álló, a surranópályán harmadosztályba visszajutó vásárhelyi csapat otthonában egy vérszegény döntetlen, majd egy döntetlen és egy remek győzelem az 1-2 éve még másodosztályú két szegedi csapat ellen.
Kérdés, hogy mi következik vasárnap a Makó ellen?
Pár hét és vége az őszi szezonnak, már csak négy meccs vár a csapatokra ebből a szakaszból, plusz egy előrehozott a tavasziból.
A legjobban tippelők tábora hétről-hétre változik, mert a csapatok időnként meglepő eredménnyel állnak elő és aki a meglepetésre tippel és jól csinálja sok pontot gyűjthet be. Így tette ezt legutóbbi posztírónk is, aki addig nem túl fényesen szerepelt, de a tippíróposzt meghozta szerencsét számára. Mostani jövőbelátó eredménymagyarázónk is ebben bízik, mert ő is szeretne javítani összesített helyezésén.
Lássuk most Tancsa János jóslatait:
“Ha a Honvéd 100 százalékos teljesítménnyel nyerné
a bajnokságot akkor is csak 84 pontja lenne, mert
a Kecskeméttől oda-vissza akkor is kikapna!”
(végh hanta)
Nem, nem elírás, mert nem a fociról is bátran író Végh Antaltól idéztem, hanem hantától, a Kispestiek legaktívabb blogírójától. Nagy mumusa voltunk a Honvédnak az NB1-ben (erről itt olvashatsz), reméljük folytatjuk a jó sorozatot az NB3-ban is.