Ötödik forduló, második rangadó.
A második fordulóban volt Kécske-Baja rangadó, most Félegyháza-Kecskemét következik. Hétvégén forduló, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy folytassuk a tippversenyt.
Lássuk hát:
Ötödik forduló, második rangadó.
A második fordulóban volt Kécske-Baja rangadó, most Félegyháza-Kecskemét következik. Hétvégén forduló, tehát minden feltétel adott ahhoz, hogy folytassuk a tippversenyt.
Lássuk hát:
A félegyházi csapat rövidített nevében a KHTK-ban a H betű honvédot jelöl. Ez nekünk ismerős, hiszen a félegyházi Honvéd Kun Béla SE a 1978-tól 1989-ig állandó ellenfele volt a KTE-nek, az 57-58-as és az 1965-ös évben is, csak akkor Kiskunfélegyházi Honvéd néven.
A két város legutóbbi nagy derbijét 2008 augusztusában vívta a két csapat a Honvéd pályán. Akik nem emlékeznek rá azok számára egy kis múltidézés:
Ha egy játék egyszer beindul …
A szokásos játékoslétszám felével beindult a tippjáték, amit ezen a héten rendületlenül folytatunk. Ha tetszik hívd el ide barátaidat, ismerőseidet, itt befektetés nélkül kipróbálhatják szerencséjüket a sportfogadásban. Így kettős a játék, hiszen nem csak kedvenc csapatodért szurkolsz, hanem azért is szorítasz, hogy az általad korábban leírt eredmények jöjjenek be a meccseken.
Lássuk hát a forduló meccseit, és lássuk a tippmagyarázatot, amivel ugye nem kell feltétlenül egyetérteni. 🙂
A hivatalos honlapon beharangozót találunk a hétvégi Soltvadkert – KLC-KTE meccshez.
Itt olvashatjuk, hogy ebben az évszázadban eddig négyszer találkoztak a Vadkertiek kecskeméti csapattal. Mérlegünk, 2 győzelem, egy döntetlen egy vereség. A megszerezhető pontok 58 százalékát (7/12) begyűjtöttük. Egy vasárnapi győzelemmel 67 százalékosra javítható ez az arány. Bizony javítani kellene, mert az előző évszázad második felében sokkal eredményesebb volt a csapat a Soltvadkert ellen.
Május végén mindenki kiábrándult a labdarúgásból, sokan jelezték, hogy a 4 éve futó tippversenyben nem akarnak ezután részt venni. Miért ne?! Mivel többen hiányolták a játékot elindítjuk újra. Természetesen nem az NB1-ről csináljuk a tippversenyt, hanem arról a bajnokságról amelyikben csapatunk szerepel.
Kedves régi és új játékosok!
Kristálygömböket elő, tippelés indul. Most! 🙂
… avagy focitúra, első állomás. 🙂
~ Apu, menjünk el cirkuszba.
~ Fáradt vagyok, öreg vagyok, stb, maradjunk itthon.
~ De azt mondják, hogy egy meztelen néni lovagol ott egy tigrisen.
~ Hmmm. Menjünk, úgyis régen láttam már tigrist. 😉
A végére (remélem) kiderül mi köze ennek a poszthoz.
Családlátogatásnak álcázott ellenfélnézőben voltam tegnap Kunszálláson.
Miután a zasszonyt sikeresen lepasszoltam a rokonoknál kimentem a
Kunszállás-Soltvadkert meccsre. A párosítás szerencsés, mert egy hete láttuk, megtapasztaltuk a Kunszállást és így lehetőség volt hozzájuk viszonyítva megnézni következő ellenfelünket. Lássuk hát, mit történt a meccsen:
Előrebocsátom, hogy nagyon kevés információm van a megyei bajnokságról, ezért amit írok inkább vitaindítónak szánom. Várom az ellenfelekkel és a kecskeméti csapattal kapcsolatos véleményeiteket.
A Kecskeméti LC-KTE -ről:
keret: kapusok: Borbély Krisztián (1), Tóth Zoltán (22)
védők: Szabó Tamás (2), Szabó György (3), Garaci Csaba (5), Pap Szabolcs (8), S. Juhász Tamás (13), Urbán Pál (14), Kovács András (15), Béres Krisztián (21)
középpályások: Nagy László (4), Molnár Tamás (6), Péntek József (9), Kürtösi Viktor (11), Filus Andor (12), Kovács Zoltán (19), Márki Bence (20), Fűz Andor (18)
támadók: Filyó Gábor (7), Ihos Ádám (10), Parti Gábor (17), Ámann Krisztián (16)
érkezők: Filus Andor (1985) Kecelről. Őt még tavasszal igazoltuk, de eddig nem játszott a KLC-ben, Szabó György (1992) Törtelről, NB2-es rutinja van. Urbán Pál (1989) Ceglédről. Volt NBI-es meccse. Tóth Zoltán (1985) szintén Ceglédről. Őt a Széktóiból is ismerjük, hiszen korábban az NB2-ben, majd legutóbb 2009 tavaszán az élvonalban két alkalommal védte a KTE kapuját. Ámann Krisztián (1984) Izsákról. Megye I-es tapasztalattal.
távozók: az előző szezonban az akadémia U-21-ből voltak átjátszók, azokra most nem lehet számítani.
Mire lesz ez elég? Majd meglátjuk.
Páratlan számú résztvevője van a bajnokságnak, ezért mindenkinek lesz egy szabadnapja. Nálunk ez a második fordulóra esik, ahol lesz még lehetőség egy kis ‘fazonigazításra’. 🙂
Nézzük akkor az ellenfeleket a sorsolás sorrendjében: