Lesz létszámbővítés az NB1-ben?

Szerintem az a válasz, hogy 2-3 éven belül biztos nem, és később se valószínű. Sokakkal ellentétben én azt mondom nem is baj. Meg is indoklom, hogy eretnek módon miért gondolom ezt.

Egy kérdéssel vezetném be okfejtésemet:
Ha van egy liter 50 fokos pálinkám, amihez hozzáöntök negyed liter
20-30 fokos pálinkát erősebb, vagy gyengébb lesz a végtermék amit kapok?

Jelen helyzetben 4-5 csapat harcol a dobogóért, küzd a nemzetközi szereplés eléréséért, nekik ezért nincs lazításra lehetőségük, a többiek harcolnak a kiesés elkerüléséért, ők azért nem pihenhetnek. 2-3 vereség és már mindjárt veszélyes zónába kerülhet a csapat bármelyik csoportba is tartozik, tehát nem lehet lazán venni a meccseket, nincs alibifoci.
16 csapatos bajnokságnál volt mindig egy középső négyes-ötös csapat, akiknek a kilenc is páros volt, föntebb nem bírtak lépni, lentebb nem csúsztak, mert annál meg jobbak voltak. Lazán játszhattak, ‘uram-bocsá’ úgy is játszhattak időnként, hogy az aktuális ellenfelük számára kedvező eredmény szülessen (de szépen sikerült körbeírni ezt a téli ruhadarabot). A dobogóért és a kiesés ellen sem volt akkora harc, lényegesen több botlás belefért minden csapat teljesítményébe. Ez a lebonyolítási rend nem szolgálta/szolgálná a magyar klubfoci színvonalának emelését.
Természetes, hogy régi nagy múltú csapatokat szeretnének többen az élvonalban látni, de látjuk a Honvéd és a Vasas példáján is, hogy a múltból nem lehet megélni. Befektetőt, szponzort kell szerezni, megfelelő szakmai munkát kell végezni és elérhető tartósan az élvonal. Kis költségvetésből ez nehezebb, de ismerünk olyan klubot ahol már harmadik éve szinte kizárólag csak alsóbb osztályból igazolnak és úgy tűnik megvetik lábukat az élvonalban.

Bántja sokak szemét, hogy komolyabb múlt és szurkolótábor nélküli kistelepülések csapatai vannak évek óta az NB1-ben, de senki előtt nem tiltott úgy felfejleszteni a csapatot, hogy tartós tagság reményében jusson fel az élvonalba. Erre példa lehet a mostani Győr esete. Külön öröm lehet számunkra, hogy az ETO mellett úgy tűnik a Nyíregyháza lehet a másik feljutó, így már csak a Pécs hiányzik abból a négyesből, akik 2015-ben ilyen-olyan okok miatt terven felül távoztak az NB1-ből.

Mi kellene, hogy érdemes legyen létszámot bővíteni az NB1-ben?
6-8 olyan klub az NB2-ben, akik olyan szinten művelik az csapatépítést, mint az előbb említett két, most feljutásra esélyes. Közülük az első kettőnek valószínűleg nem kellene aggódni az azonnali kieséstől, a másodosztály első harmada megfelelő utánpótlást biztosítana az élvonal számára.

Térjünk vissza egy gondolat erejéig a pálinkás példára.
Az elmúlt nyolc évben az NB1 egyik újonca mindig átszállójegyet váltva azonnal kiesett, de a másik is több alkalommal 2-3 év múlva követte újonc-társát. Jó példa erre az MTK, akik 8 év alatt háromszor estek ki.
A második vonalból érkezők nem hoztak minőséget, színvonalemelést!


Az MLSZ pár hónappal ezelőtt még azt mondta tervezik a létszámbővítést,  megnézik hogyan sikerül magyar fiatalok beépítése a csapatokba, és annak függvényében jelölik ki a bővítés dátumát. A tegnap esti Csányi interjúban erről már szó sem volt, csak azon gondolkodnak, hogy ne két kieső legyen, csak egy, és a 11. helyezett osztályozót játsszon az NB2 második helyezettjével, illetve azon tanakodnak, hogy kétkörös lebonyolítás után felsőház-alsóház csoportok alakulna ki és a két hatos eldönteni a dobogós és kiesőhelyeket oda-vissza vágós alapon.


Tervezés alatt van egy Közép-Európai klubcsapatbajnokság.
Ennek nagyobb értelmét látom. Minden országban van egy csapat amelyik a jó nemzetközi szereplés elérése érdekében nagyon kiemelten támogatott, így ők a saját bajnokságukban nem nagyon találnak ellenfelet, akik ellen nemzetközi szintre jól felkészülhessenek. OK, akkor ők játszanak nemzetközi meccseket ebben az új bajnokságban. Az itt megmaradó 12 csapat bajnokságot játszik, a bajnok a végén megmérkőzne országa Közép-európai képviselőjével, és annak az az összecsapásnak győztese képviselné az országot a BL-ben, és ő indulhatna a következő évben országát képviselve ebben a nemzetközi bajnoki küzdelemben.


A fentiek csak egyéni vélemények, szívesen látunk minden más gondolatot is hozzászólásként.

5 hozzászólás “Lesz létszámbővítés az NB1-ben?” bejegyzéshez

  1. A pálesz erőssége nem növekszik, viszont az itóka fogyaszthatóbb lesz. Nekem nem a tizenkettő a fő gondom, hanem az egyenlőtlen feltételeket nem veszi be a gyomrom. Ilyen időket élünk, ebbe a foci is beintegrálódott. Az évtizedek során erősen agyamba véstem, a körülményekhez, játékvezetéshez alkalmazkodni kell, különben csapatom nem lesz eredményes. Lett. Az azóta égi pályára távozott sikeres bankvezér is megmondta, az aktuális vezérkarhoz ajánlatos lojalitással közelíteni. Igazat adok neki. Bármilyen is a rendszer, tolni kell a szekeret ezerrel, amennyiben azt kívánjuk, hogy végre ismét az „ARANYCSAPAT”szintjére érjünk fel.
    Véleményem változatlan, a fiatalokat a labdarúgás tudományára nem a profi első osztályban kell megtanítani, /még ha fizetnek is érte/különbem úgy járunk, mint a KTE csodacsapatai, immár másodszor, a nemzetközi kupaporondon egy lépést sem tudtak előre lépni. Egy tanulmányt maga a kapura lövés oktatása is megérne.

    1. ~ A pálinkahasonlattal azt szerettem volna érzékeltetni, hogy erősebb, vagy „hígabb” lesz-e a végtermék. 🙂
      ~ A sportot azért szerettük mert egyenlő feltételekkel, egyenlő háttérrel mérkőztek meg a játékosok, a csapatok. Nekem se nagyon veszi be a gyomrom, hogy sok csapat jelentős hátrányból indul, miközben az agyontámogatott klubok szurkolói a mellüket verik, hogy ők mekkora ászok. Ha van miből …
      ~ A KTE most sem tudott a kupaporondon továbblépni.
      A lehetetlent teljesítette a csapat, a csodára még várni kell!
      A lehetetlent teljesítették, mert annak ellenére, hogy ellenfelük több éves nemzetközi kuparutinnal rendelkezik és keretükben lévő 18 légiós többsége országuk válogatottjában szerepel csapatként erősebb volt a KTE. A csodára még várni kell, mert ugyan nagyon közel volt a továbbjutás azt nem kalkulálták be, hogy ennyire elfogynak. Hat nappal az első meccs előtt kiesett Nikitscher a középpályáról, három nappal előtte Szabó Alex a védelemből, az irányítóközpont szerepét ellátó Banó-Szabó az első meccs felét se tudta lejátszani, mert harcképtelenné vált. Nem sikerült időre megegyezni Horváth Krisztoferről klubjával, ő csak a kupameccsek után érkezett, mint ahogyan Zeke is.
      A Riga bajnokság közepén folyamatos tétmeccs-terhelésben van, a kecskemétiek csak edzőmeccset játszottak a kupameccset megelőző két hónapban. Elfogytak a végére. Hiába próbált a szakmai stáb frissíteni, olyanokkal akik a legjobb erőben, edzettségi állapotban vannak. Sajnos alapembereik se voltak teljesen egészségesek, a visszavágón nyolc olyan játékos kapott lehetőséget akik a nyáron kapcsolódtak a kerethez, közülük négynek nem volt még egy évnyi NB1-es tapasztalata se, hárman élvonalbeli meccset csak a nézőtérről láttak addig. Nem is annyira a kiesés ténye fájó -mert jobb csapattal szemben nem szégyen alul maradni-, hanem a módja, hogy sikerült eltüntetni a két csapat közti nagy különbséget és egy hajszálon múlott a továbbjutás, a hosszabbítás.

  2. Száz szónak is egy a vége, a hajszál Szivicsnél és most Szabónál szintén megvolt. Gratuláció mindkettőnek. Nem is ez a lényeg. A jelenlegi tizenkettőt nem érdemes tovább variálni. Az illetékeseknek mihamarabb abban kellene dönteni, maradjon a jelenlegi lebonyolítási rendszer vagy „hígabb” legyen a végtermék. Az olyan trükkökkel soha nem tudtam azonosulni, hogy egyenesben legyen egy kieső, a másik meg a bennmaradásért meccseljen. Ilyenkor bűnös dolgok kavarognak fejemben. Az MLSZ azon törekvésével egyetértek, legyen két, nagy táborral rendelkező, kiemelten támogatott gazdasági társaság, melyek nemzetközi porondon hírösítik a hazát, a többi, lehetőségükhöz mérten építsék magukat. Úgy gondolom, az ország jelenlegi gazdasági helyzete nem engedi meg, hogy az ötven fokost hígítsuk. Tehát a KTE-nek itt kell stabilizálnia magát.

  3. Tudod PingWin, Barna értékesítése egy komoly problémát vetít előre. A két azonos filozófiát valló klub egymástól rabol? Ilyen szegényes lenne a hazai „bánya”? Bognár „csábítása”, az ominózus TV interjú ismeretében logikus volt.

    1. Szerintem nem rablásról van szó.
      Barna itt többet szeretett volna kapni, de nem tudtuk megadni, ezután menni akart és elment.

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.