NB1-es TIPPMIX🔸28. forduló

 

Egyik régi Lila Ködös admint sikerült most megnyerni tippírásra, aki több, mint 10 évvel ezelőtt bábáskodott a Lila Köd elindulásánál, megírta a csapat  wikipédiás oldalát, amit itt oldalunk jobb fölső sarokban elérhettek, és összefoglalta a csapat első száz éves történelmét, amit ide klikkelve olvashattok. Ennyi bevezető után lássuk a medvét, vagyis azt, hogy nbcee milyen eredményeket vár a következő fordulóban:

Sziasztok!
Mielőtt elkezdjük, nem árt, ha tudjátok, hogy az én jóslataim rendre befuccsolnak. Amikor túlóvatoskodom, akkor jön egy papírforma eredmény, amikor pedig bízom az esélyesebb csapatban, érkezik egy totógyilkos meccs. Életemben kettő Tippmix-szelvényt vettem, egyikkel sem nyertem semmit, ezzel le is zárult a sportfogadásos ”karrierem”.

Miután ilyen remekül meghoztam a kedvét mindenkinek, hogy rám hallgasson, kezdjük is el!

Honvéd – Újpest -> V
Az Újpest idén tavasszal nem is két-, hanem legalább háromarcú csapat. Agyonveri őket a PAFC, a ZTE ellen vígasztalódnak, lejátsszák a közelmúlt legunalmasabb meccsét a Fehérvárral, majd nagy csatában megverik a főnixmadár Paksot. És mindezt mindössze pár hét leforgása alatt! A Honvéd idén tavasszal ennél azért kiegyensúlyozottabb. Ikszgyanús, hej de ikszgyanús, csak a játék kedvéért legyen most a vendégeké!

Fehérvár – Kecskemét -> D
Mivel nem egy kő alatt élek, nekem is feltűnt, hogy a csapat most remek passzban van. Az Újpest elleni 94. perces egyenlítés volt szerintem a fordulópont. A tabellára nézve, hogy az ott konkrétan egy pont vagy nulla, a mi szempontunkból majdnem mindegy. Na de mentálisan akkora erőt adott, hogy azóta azt az egy vízilabdameccset kivéve megvertünk mindenkit, aki szembejött.
A mostani hétvégére rátérve: Hallottuk a Vasas-meccs előtt, hogy a kiesés ellen mennek, nagyon kell nekik a pont. Hallottuk a ZTE-meccs előtt, hogy a kiesés ellen mennek, nagyon kell nekik a pont. És most a Fehérvár ellen is pengetik ezt. De ami ezúttal talán más, hogy a Vidi otthon nagyon erős, Nem lesz ez olyan könnyű menet.

Vasas – Ferencváros -> V
A Fradi lezárta a rossz sorozatát, a Honvéd ellen felszabadultan tudtak játszani ismét. A Vasas pedig az előző fordulóban futballozott a legjobban. De emberek! Azért 4:1 ide vagy oda, mégiscsak az első találkozik az utolsóval. A Vasas még játszik az Újpesttel, a Fehérvárral, a Zalaegerszeggel, ha őket megveri, még akkor is erősen kérdőjeles a bentmaradásuk. Most nem érzem bennük az erőt, hogy a Fradit elkapják.

Paks – Kisvárda -> V
Miközben mindenki a Paks tavaszi feltámadásával volt elfoglalva, a Várda összerakott egy hétmeccses nyeretlenségi sorozatot. Csak ugye a sorozatoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy előbb vagy utóbb, de megszakadnak – kivéve a Simpson családot. Láttuk, ahogy Vignjevics is meg tudta állítani a paksi gőzhengert. Ha van háromesélyes mérkőzés a fordulóban, akkor ez az. Én most húzok egy merészet, rárúgom kapura a félpályán túlról, lesz ami lesz: vendég.

Puskás AFC – Mezőkövesd -> H
A friss emlékeink totálisan ellentétesek: az egyik csapattól bosszantó vereséget szenvedtünk otthon, a másiknak idegenben tartottunk futballiskolát. Tegyük hozzá, akkor a felcsútiak tényleg fáradtabbak voltak a hosszúra nyúlt kupaelődöntőjük miatt. Viszont ezt most érzésem szerint behúzzák. A fent említett találkozónkat kivéve a Kövesd idegenbeli mérlege azért nem egy matyó hímzés (Érted? Érted??).

Zalaegerszeg – Debrecen -> V
Apró érdekesség, ebben a szezonban a Lokinak nem volt még két egymást követő veresége bajnokin. Sőt, a lokisták gyakran rögtön győzelemmel kárpótolták a drukkereket egy-egy ballépés után. A ZTE dinamikus letámadásaira Szabó Pistánk megtalálta az ellenszert, ha Blagojevics odafigyelt, nekik is sikerülhet. Ne feledjük azt sem: itt most a tavasszal második legjobb formában lévő csapat (Vajon ki az első?) látogat a második legrosszabb tavaszi formát mutatóhoz. Képes lennék a fordulóban a meccsek kétharmadát vendéggyőzelemnek tippelni? Naná!

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

A tippeléstől nem kell megijedni, ez csak egy játék, amitől még érdekesebb lehet a hétvégi forduló. Kimásoljuk egérhúzással a poszt végről a forduló párosítását (kijelölés az elejétől a végéig, miközben a bal egérgombot nyomva tartjuk, majd jobbal belelövünk a kijelölésbe és ‘Másolás’) , jobb gombbal beleklikkelünk alul a hozzászólásmezőbe és ‘Beillesztés’. A sorok végeire klikk és beírjuk a tippek nagy kezdőbetűit a párosítások mögé: H [hazai győzelem], D [döntetlen], V [vendég győzelem]. Egyszerűsítve is tippelhetsz, kimásolás-beillesztés helyett az is elég, ha az adott meccs-sorrendben a tippelt meccs-kimenetelek kezdőbetűit, tehát meccsenként csak egy-egy betűt írsz a hozzászólásba.
Megadsz egy e-mail címet (ami nem lesz látható!) és egy nevet/becenevet az azonosításhoz. Ez a név máskor is ugyanaz legyen, mert csak így lehet az eredményeket majd összesíteni, így tudsz az összesített versenyben is részt venni. Ha elrontod, kihagysz valamit mindaddig új hozzászólásban módosíthatod, míg az adott meccs el nem kezdődik.

A játékban bárki részt vehet, aki a meccsek kezdetéig leadja tippjét. Ha eltalálod a meccs győztesét, döntetlen esetén Te is ikszre vetted, akkor annyi pontot kapsz amennyi az adott csapat neve, vagy a D alatt szerepel. A pontokat összeadjuk, ebből kialakul a heti sorrend. Az a tippelő, aki a fordulók legalább felében velünk játszott részt vesz az összesített versenyben is, és összesített helyezési sorszámot kap. Az összesített verseny alapja nem a fordulónkénti pontok összeadása, hanem átlagszámítás, mert így az se kerül hátrányba aki pár fordulóról lemaradt.  Az átlagpontszám és az összesített sorrend sorszáma a heti eredménytáblázat jobb szélén lesz, de csak azoknál, akik törzstippelők, tehát velünk játszottak legalább a fordulók felében. Holtverseny esetén jobb heti legtöbb, második legtöbb, … pontérték rangsorol majd a félévi és év végi nyeremények elosztásánál.

Érdemes lesz szorgalmasan tippelni ebben az évben is, mert értékes nyeremények várnak az ősszel és a bajnokság végén összesített versenyünk legeredményesebb játékosaira. 
A bajnokság végén első három helyen végzett tippelőre a következő ajándékok várnak majd:
1. a játékosok által aláírt KTE mez a klubtól,
2. egy 13 ezer forint értékű prémium kávécsomag Szekeres Zsolt jóvoltából az az ORGANO-tól,
3. egy 10 ezer forint értékű baleset-biztosítás Orosz Gábor felajánlásaként a MetLife-től,
4. KTE címerrel hímzett baseballsapka Pelleréktől.

A heti tippjáték végeredménye a forduló utolsó meccsének vége után két percen belül a poszt végére felkerül, kivéve, ha a forduló zárómeccsét a Széktóiban rendezik, mert akkor kell fél óra a hazaérkezéshez és az eredmény-összesítéshez. Következő forduló tipp-posztját hétvégi forduló esetén csütörtökönként reggel keressétek ezen az oldalon, a szerdai fordulók tipp-posztját hétfő délelőtt igyekszünk megosztani veletek.

~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~
-⚽-

Tippelési segítségként a tabella, a formamutatók,
és az oddsok a következő fordulóra, a kép jobb szélén.


-⚽-
Tippelési határidő:  péntek 20:00
-⚽-

A tippeket ebben a meccs-sorrendben kérjük:
Honvéd – Újpest
Fehérvár – Kecskemét
Vasas – Ferencváros
Paks – Kisvárda
Puskás AFC – Mezőkövesd
Zalaegerszeg – Debrecen


HA valamilyen hiba miatt nem sikerül itt elküldened a
tippeket, akkor írd meg  facebook-oldalunkon  abba a
poszthoz hozzászólásba, ahol meghírdettük ezt a
tippelést, vagy e-mail -ben:  ppt0564@gmail.com


A tippjáték végeredménye:

66 hozzászólás “NB1-es TIPPMIX🔸28. forduló” bejegyzéshez

  1. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd V
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  2. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  3. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  4. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  5. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

    1. Honvéd – Újpest V
      Fehérvár – Kecskemét V
      Vasas – Ferencváros H
      Paks – Kisvárda D
      Puskás AFC – Mezőkövesd D
      Zalaegerszeg – Debrecen H

  6. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  7. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  8. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  9. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  10. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  11. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  12. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  13. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

    1. Honvéd – Újpest D
      Fehérvár – Kecskemét H
      Vasas – Ferencváros V
      Paks – Kisvárda H
      Puskás AFC – Mezőkövesd H
      Zalaegerszeg – Debrecen D

  14. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  15. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  16. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  17. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét H
    Vasas – Ferencváros H
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd V
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  18. Honvéd – Újpest/D
    Fehérvár – Kecskemét/V
    Vasas – Ferencváros/V
    Paks – Kisvárda/H
    Puskás AFC – Mezőkövesd/H
    Zalaegerszeg – Debrecen/V

  19. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  20. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  21. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  22. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros H
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  23. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd V
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  24. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét H
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  25. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  26. Honvéd- UTE V
    Vidi- KTE D
    Vasas- FTC V
    Paks- Várda H
    PAFC – Kövesd H
    ZTE -DVSC V

  27. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  28. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  29. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  30. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  31. Honvéd-Ujpest H
    Fehérvár- Kecskemét D
    Vasas-FTC V
    Paks-Kisvárda V
    Puskás-Mezökövesd H
    ZTE-DVSC D

  32. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd V
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  33. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  34. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  35. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét H
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  36. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros H
    Paks – Kisvárda V
    Puskás AFC – Mezőkövesd V
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  37. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  38. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  39. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  40. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  41. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás Akadémia – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  42. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  43. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  44. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  45. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  46. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  47. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  48. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd D
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  49. Honvéd – Újpest V
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

  50. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  51. Honvéd-Újpest D
    Fehérvár-Kecskemét D
    Vasas-Ferencváros D
    Paks-Kisvárda H
    Puskás AFC-Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg-Debrecen V

  52. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Felcsút – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – DVSC D

  53. Honvéd – Újpest D
    Fehérvár – Kecskemét V
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen V

  54. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét H
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

    Ezúttal Oki tippjeivel próbáljuk növelni a vagyonunkat.

  55. Honvéd – Újpest H
    Fehérvár – Kecskemét D
    Vasas – Ferencváros D
    Paks – Kisvárda D
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen H

  56. Fehérvár – Kecskemét H
    Vasas – Ferencváros V
    Paks – Kisvárda H
    Puskás AFC – Mezőkövesd H
    Zalaegerszeg – Debrecen D

Hozzászólások lehetősége itt nem engedélyezett.